A 10 legemlékezetesebb meztelenkedés 2022-ből

Anya Taylor-Joy, Ana de Armas és Sydney Sweeney sem volt szemérmes.

2022-ben sem kellett a fülledt jeleneteket nélkülöznünk sem a moziban, se a kisképernyőn. Íme a 10, a retinánkba legjobban beleégő erotikus pillanat a Mr.Skin.com listája alapján. (A tavalyi lista itt böngészhető.)

 

10. Brandee Evans és Shamika Cotton – P-Valley

Forrás: Starz

 

A Starz P-Valley című sorozatában, amely egy Mississippi-deltában található sztriptízbárban játszódik, Brandee Evans Mercedes-t, a sztriptíztáncosok „királynőjét” alakítja, így érthető, hogy a klubba a második évadban újoncként érkező Farrah (Shamika Cotton) igyekszik a kedvében járni. Később az intrika is előtérbe kerül, de a negyedik epizódban még minden a leszbikus szerelemről szól. (Érdekesség, hogy a sorozaton kizárólag női rendezők dolgoznak.)

9. Brittany Snow – X

Forrás: A24

 

Snow még a 90-es évek második felében kezdte a karrierjét, televíziós szappanoperákban játszott, és rendszeresen feltűnt a tinimagazinok címlapján. Arra, hogy levetkőzzön, egészen mostanáig kellett várni. Ő alakítja az egyik fontos szerepet a Ti West által rendezett X-ben. Az 1979-ben játszódó horrorfilm sztorija szerint Maxine Minx feltörekvő pornószínésznő és a producer barátja által vezetett stáb birtokba vesz Texasban egy farmot, hogy a helyszínen pornót forgassanak.

Snow, aki a Bobby-Lynne nevű karaktert alakítja, már a 22. percben megkapja az első szexjelenetét, a Kid Cudi által játszott kollégájával melegszik össze.

8. Sydney Sweeney – Eufória

Forrás: HBO Max

 

Sydney Sweeney-nek egy ideje bérelt helye van a hasonló listákon, ő az a fiatal színésznő, aki nemcsak a tehetségét, de a testi adottságait is maximálisan ki tudja használni.

A szolgálólány meséjében tűnt fel, és szerepelt az Éles tárgyakban is, de az Eufória első évadával futott be igazán. Azóta volt egy emlékezetes alakítása A Fehér Lótuszban, és játszott a 90-es évek erotikus thrillereit megidéző A kukkolókban – így került fel tavaly is a listánkra. Az Eufória 2. évadában sem szemérmeskedik. Karaktere, Cassie ott folytatja, ahol abbahagyta, vagyis sokat meztelenkedik, az egyik jelenetben például azt láthatjuk, ahogy pucéran fekszik egy medvebőr szőnyegen.

7. Margaret Qualley – Stars at Noon 

Forrás: A24

 

Claire Denis francia rendezőnő legújabb filmje, a Cannes-i Fesztivál Nagydíját elnyerő Stars at Noon (Csillagok délben) Denis Johnson negyven évvel ezelőtt játszódó azonos című regényén alapszik, de a COVID-járvány kezdeti időszakára aktualizálták a forgatókönyvet. Margaret Qualley egy Nicaraguában rekedt amerikai újságírónőt alakít, akinek veszélybe kerül az élte a rezsim brutális gyilkosságairól szóló tudósításai miatt. Pénzért és alapvető szükségleti cikkekért cserébe kénytelen lefeküdni különféle kormánytisztviselőkkel, miközben kétségbeesetten keresi a kiutat az országból. Qualley összesen nagyjából nyolc percet tölt meztelenül a képernyőn.

6. Anya Taylor-Joy – Az Északi

Forrás: UIP-Duna Film

 

Anya Taylor-Joy 2016-ban robbant be a filmvilágba A boszorkány című horrorfilmnek köszönhetően, ahol a csúcsjelenet meztelenkedéséhez még egy testdublőrt használt. Azóta forgatott M. Night Shyamalannal (Széttörve), Edgar Wrighttal (Utolsó éjszaka a Sohóban), és főszerepet kapott a Netflix sakkozós sorozatában (Vezércsel), majd újra igent mondott Robert Eggersnek, A boszorkány rendezőjének, hogy új filmjében, Az Északiban immár dublőr nélkül dobja le a textilt a viking herceget alakító Alexander Skarsgård társaságában.

5. Maia Mitchell – No Way Out

Forrás: Unified Pictures

 

Ari Rahman filmjét úgy harangozták be, mint az Elemi ösztön nyomdokain járó erotikus neo-noirt, és bár annyira nem merész, a főszerepet alakító Maia Mitchell teljesítményére nem lehet panasz. Egy kezdő modellt, illetve színésznőjelöltet alakít, aki összejön egy helyi fotóssal, és szenvedélyes románcuk végül egy erőszakos szerelmi viszonyba torkollik. Mitchell, aki korábban olyan Disney-filmek sztárja volt, mint a Tengerparti Tini Mozi 1-2, most először vállalt korhatáros jeleneteket.

4. Grace Van Patten – Hazudj!

Forrás: Disney+

 

Az Űrgolyhók sztárjának, Dick Van Pattennek az unokahúga, Grace Van Patten lassan, de biztosan építi a karrierjét. Első filmes főszerepe, a 2016-os Tramps után több sorozatban is feltűnt, tavaly a Kilenc idegenben, idén pedig a Hulun futó (nálunk a Disney+-on látható) Hazudj!-ban, amely egy párkapcsolat nyolcéves történetének a krónikája. 

A színésznőnek az első évadban négy meztelen jelenete is van, de szerencséjére a barátját alakító Jackson White nemcsak a szériában, de a valóságban is a párja.

3. Ashley Greene – The Immaculate Room

Forrás: Screen Media Films

 

Az Alkonyat-filmek Alice Cullenjeként befutott Ashley Greene a The Immaculate Room című pszichológiai thrillerben egy kisebb, de annál fontosabb szerepet játszik. Emile Hirsch és Kate Bosworth egy olyan párt alakítanak, akik részt vesznek egy valóságshow-szerű versenyen, ahol ötmillió dolláros nyeremény reményében kell 50 napot egy szobában lakniuk. A producerek gátlástalan trükkel próbálják megtörni őket: beküldenek egy meztelen nőt, aki azt állítja, hogy ő és Hirsch karaktere szexeltek. Hála a valóságshow-díszletnek, Greene meztelenkedése a legjobban megvilágított jelenet ezen a listán.

2. Simona Tabasco – A Fehér Lótusz

Forrás: HBO

 

Mike White antalógiasorozatának második évada talán még az elsőnél is jobb lett, és ahogy a kritikánkban is írtuk, amíg „az első évadban a pénz és a pénzhez való viszony volt a fő vezérlőelv, addig most a szexualitás került a fókuszba, azaz a karakterek legtöbbje a szex miatt kerül bajba, a testiséghez fűződő megszállottsága miatt rója folyamatosan ugyanazokat a köröket, kátyúba ragad a szexuális élete, vagy épp azt gondolja, a szex segítségével jöhet el a jobb élet a számára.”

Van egy, illetve két karakter, akiknek nincs problémájuk a szexualitásukkal, két helyi, azaz szicíliai prosti, akik közül a Simona Tabasco által alakított Lucia egy amerikai család két tagjával is lefeküdt – a (férfi) nézők legnagyobb örömére.

1. Ana de Armas – Szöszi

Forrás: Netflix

 

A Marilyn Monroe-ról készült fiktív portré által keltett felháborodásról mi is beszámoltunk, az ikonikus színésznő rajongói nem vették jó néven, hogy Andrew Dominik szabadon kezelte az életrajzi adatokat, és a polgárpukkasztó jelenetektől sem riadt vissza. A legtöbben azt sérelmezték, hogy a film bemutatja azt is, hogy John F. Kennedy néhai amerikai elnök szexuálisan kihasználja a bedrogozott színésznőt. Ebben a jelenetben nincs semmi erotika, nem úgy a 39. perc környékén látható édeshármasos szexjelenetben, ahol Ana de Armas bebizonyítja, hogy minden szempontból kiváló választás volt a főszerepre.