A 10 legütősebb Last of Us-jelenet, amire örökre emlékezni fogunk

Gyomrossal felérő fináléval ért véget ért az HBO kultikus játékadaptációjának 1. évada, ami nem szűkölködött felkavaró, érzelmes és undorító eseményekben, miközben súlyos morális dilemmákat is érintett. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a jeleneteket, amelyeket valószínűleg még évek múlva is emlegetni fogunk.

V I G Y Á Z A T, S P O I L E R V E S Z É L Y ! ! !

1. Joel múltja

A sorozat első epizódja a játéknál kicsit ráérősebben mutatta be a marcona főszereplőt, Joelt (akit Pedro Pascal alakít kitűnően). A férfi múltjában játszódó plusz jelenetekből jobban megismerjük a lányát, Sarah-t is, 

és így a már szimpatikussá vált tinédzser halála is sokkal szívfájdítóbb csapás a nézőknek!

De könnyebben megértjük belőle azt is, miért dönt úgy a világvége utáni világ érzelemmentes, kőkemény zsoldosa, hogy ő lesz a pótapja a rá bízott „csomagnak”, annak az Ellie nevű tinilánynak (Bella Ramsey), aki immúnis az embereket agresszív szörnyetegekké változtató gombafertőzésre. Valahol legbelül ugyanis Joel megmaradt ugyanannak, családcentrikus és jóságos apának, aki a kataklizma előtt volt.

 

2. A háztetős jelenet

A tamáskodó The Last of Us-ősfanok legkésőbb a 2. epizód „pallós jeleneténél” ráébredhettek, hogy a kedvenc játékuk a lehető legjobb kezekbe került az HBO-nál. A sorozat két showrunnere, Craig Mazin és Neil Druckmann mindketten abszolút profik, ha több órányi drámai történetfolyamról van szó: Mazin ugyanis a csatorna korábbi kultsorozatán, a Csernobilon is forgatókönyvíróként és producerként dolgozott, Druckmann pedig nem más, mint az eredeti The Last of Us videójáték (valamint a folytatása) egyik kitalálója – és ez talán akkor látszik a legjobban, amikor a sorozat szinte képkockáról képkockára leköveti a játék idevágó átvezető videóit.

 

3. A „zombicsókos” jelenet

A 2. epizód utolsó perceiben Joel barátnője, Tess (Anna Torv) bevallotta, hogy megharapta egy fertőzött, vagyis már csak idő kérdése, hogy ő is átváltozzon. Ezért aztán inkább feláldozza magát: felrobbantja a fertőzöttekkel teli múzeumot, hogy Joel és Ellie biztonságban elmenekülhessenek nyugat felé. Ekkor volt látható a tévétörténelem legundorítóbb csókja:

közvetlen közelről láthattuk, ahogy a gombafonalak a fertőzött szájából „átmásznak” Tess szájába!

Nem csoda, hogy ezen kiakadtak a nézők, mert egyrészt igencsak undorító volt a jelenet, másrészt szembement a játékkal is, hiszen ott Tesst a katonák ölték meg. A sorozat showrunnerei szerint azonban ez a verzió dramaturgiailag jobban működik, mint ahogyan azt a döntésük is, hogy a sorozatban a gombák levegőben szálldosó spórái nem mérgezőek – így a játékkal ellentétben Joelnek nem kellett a teljes arcát elfedő gázálarcban rohangálnia (ami elég hasonló lett volna így a A Mandalórihoz, ahol állandóan sisak van Pedro Pascal fején).

 

4. Az óriásfertőzött színre lépése

Ahogy azt korábban mi is megírtuk itt a PORT.hun, az 5. epizódban bemutatkozó, bloater nevű, püffedt óriásszörny

olyan félelmetesre sikerült, hogy  ellopta a show-t!

A szívszorító epizódvégi cliffhanger előtt ugyanis egy minden korábbinál komolyabb zombitámadást kellett a főhősöknek túlélniük, és itt lépett színre a gombafertőzöttek gigantikus méretű változata is – valamint a talán még nála is félelmetesebb szörnykislány, akinek olyan lehetetlen szögben hajlottak a végtagjai, mintha csak egy ördögűzős filmből szökött volna meg!

 

5. Sam és Henry halála

Egy ideális világban Sam, a kis táblácskájára irkáló siket kisfiú (aki amúgy a játékban nem ilyen volt, de a showrunnerek izgalmasabb dramaturgiai húzásnak gondolták, ha szavak nélküli és kicsit körülményesebben kommunikálnak egymással a szereplők) és Ellie boldogan olvasgatták volna a romok alatt talált képregényeket egészen a történet végéig. Elvégre a hollywoodi filmekben nem halhat meg se kiskutya, se kisgyerek, nem igaz?

Nos, a The Last of Us játék egyik védjegye pont az volt, hogy bár rendszeresen élt a film formanyelvi eszközeivel, szembe ment a hollywoodi klisékkel.

Így lett a játék és a sorozat egyik legemlékezetesebb jelenete Sam és Henry halála: amikor a megfertőződött kisfiú rátámad Ellie-re, a bátyja, Henry az, aki lelövi őt. Ám miután rádöbben, hogy mit tett, magával is végez...

 

6. Riley és Ellie közös múltja

A sorozat Left Behind címet viselő 7. epizódja szinte egy az egyben leköveti az első, 2013-as The Last of Us játék 2014-ben megjelent kiegészítője, a The Last of Us: Left Behind történéseit. Itt ismerjük meg Riley-t, aki nemcsak a szigorú kadétiskolába járó Ellie legjobb barátnője, de egyúttal az első szerelme is. Ám amikor együtt buliznak egy kihalt bevásárlóközpontban, üldözőbe veszi őket egy fertőzött, és mindkettőjüket megharapja, mielőtt kimúlik. A vele való összecsapáskor tudatosul Ellie-ben, hogy az emberi agyat manipuláló gomba rá egyáltalán nem ártalmas – a barátnője számára azonban itt a vég. Ez a jelenet azért is fontos, mert jól bemutatja: ahogy Joel azért ragaszkodik tűzön-vízen át Ellie-hez, mert nem akar még egy gondjaira bízott tinilányt elveszíteni, ugyanígy Ellie sem nézi tétlenül, hogy még egy szerette a karjai közt haljon meg, ezért minden áron gyógyszert akar keríteni a súlyosan megsebesített Joelnek. 

 

7. A kannibálok sötét titka

Nem túlzás kijelenteni, hogy Neil Druckmann dramaturgiai érzéke párját ritkítóan zseniális! A széria 8. részében ugyanis egy váratlan húzással bemutat egy szerényen, de biztonságban éldegélő túlélő csoportot, akiknek a tagjai közül pont Joel puffantott le korábban egy apukát, akit még mindig sírva vár haza a kislánya! Egy ponton túl a néző szinte már a közösséggel szimpatizál, és az önző, forrófejű főhőst könyveli el kegyetlen barbárnak, aki miatt Ellie-nek nem lehet boldog élete, csak a szüntelen vándorlás jut neki osztályrészül.

Ekkor jön a gyomros: a jómodorú, kedves vallási vezetőről kiderül, hogy valójában egy pszichopata manipulátor, akinek a „nyája” bizony nem rénszarvassültet eszeget, hanem emberhúst!

 

8. Ellie születése

Az eredeti videójátékban nem láthattuk Ellie édesanyját, a sorozat showrunnerei viszont nemcsak megmutatták őt a 9. epizód igen erőteljes nyitányában, de

végignézhettük Ellie hátborzongató születését is, amivel ráadásul arra is magyarázatot kaptunk, hogyan lett immúnis a fertőzöttek harapására!

Az örökre a néző retinájába égő jelenet extra érdekessége ráadásul pont az, hogy Ellie anyját nem más alakítja ebben a jelenetben, mint Ashley Johnson, aki az eredeti játékokban Ellie karakterének emlékezetes szinkronhangja volt (és időközben 39 éves lett, így hiába követelték a rajongók, nem játszhatta el a The Last of Us tinilányát a sorozatverzióban). 

 

9. A zsiráfos jelenet

A videójáték gémerkedvencnek számító „állatsimogatós” jelenete szinte egy az egyben átkerült a tévésorozat verzióba is. Joel és Ellie annyi vánszorgás, csetepaté és szenvedés után végre valahára megérkeznek Salt Lake Citybe, a Tűzbogarak főhadiszállására. A város egy részét a kataklizma óta szinte teljesen visszahódította a természet: megkapó képsorokon keresztül láthatjuk, ahogy az egykori állatkerti zsiráfok most már szabadon kódorognak a toronyházak között, és olyan természetességgel legelésznek az emeleti ablakokra felkúszott növényekből, mintha csak az afrikai szavannán lennének. Az üzenet világos:

vajon nem lenne jobb hely a Föld, ha az azt kis híján elpusztító, magát mindenhatónak képzelő ember egy gyógyíthatatlan kór miatt eltűnne, az életben maradtak pedig szinte úgy élnének, mint az őskor kardfogú tigristől félő, vadászó-gyűjtögető népei?

Erre a nyugtalanító kérdésre azonban itt nincs kimondva semmiféle  válasz... 

 

10. Joel döntése a nagy fináléban

Egészen elképesztő, zsigerekbe maróan izgalmas lezárást kapott a The Last of Us első évada. No persze aki ismerte az eredeti játékot, azt nem érte váratlanul semmi, hiszen ott is ugyanez volt a lezárás:

amikor Joel megtudja, hogy a fasiszta rezsim ellen lázadó Tűzbogarak úgy akarják elkészíteni a fertőzés ellenszérumát, hogy ehhez kiműtik Ellie agyát, goromba Rambóként egyenként vadássza le az ellenállás tagjait, és kiszabadítja a műtőből a lányt! 

Torokszorító és brutális pillanatok, és bár Joel itt is egy vérengző vadállatnak van beállítva, valahol a nézőben is ott motoszkál a kínzó kérdés:

te vajon engednéd, hogy a lányod halála árán találják meg a rák ellenszerét?!?

Joel igen határozottan átvágja ezt a morális gordiuszi csomót: a lánya és a barátnője után ő most már juszt sem fogja végignézni még egy szerette halálát. És különben is, a civilizáció vége utáni társadalom már annyira  amorális és elállatiasodott lett, hogy talán jobb is egy ilyen barbár világban élni és túlélni, mint romantikus ábrándokat kergetve visszacsinálni a régit, és meggyógyítani a fertőzötteket. A kegyetlen tettét persze nem vallja be Ellie-nek, ami a későbbiekben alighanem még igen komoly bonyodalmakat fog okozni...