Adam Sandler a Netflixen az űrfilm műfajában is kipróbálja magát

Asztronautaként láthatjuk a streamingóriásra 2024. március 1-jén érkező Az űrhajós című sci-fiben. Nézd meg a teasert!

A most nyilvánosságra hozott rövid kedvcsináló és a sztorileírás alapján ráadásul úgy tűnik, a sztár a sok komédia után ismét drámai alakítást nyújt. Az űrhajósban egy Jakub nevű asztronautát játszik, Csehország első űrhajósát, aki azt a feladatot kapja, hogy féléven át gyűjtsön egy bizonyos fajta ősi port a galaxis peremén.

Mikor azonban a misszió folyamán darabokra hullik az élete, az űrhajója körül ólálkodó árnyéklénytől kér segítséget.

Mivel ez az összeomlás a földi életét érinti, a tippek elég izgalmas módon romantikus jellegűek.

A szóban forgó, Hanuš névre keresztelt teremtmény szinkronhangját Paul Dano kölcsönzi.


De a film további szereposztása is parádés, hiszen játszik még benne Carey Mulligan (Lenkát, Jakub feleségét alakítja), Kunal Nayyar (az Agymenők Raj Koothrappalija), Lena Olin (A lét elviselhetetlen könnyűsége, Csokoládé) és Isabella Rossellini is. A művet pedig nem más rendezte, mint a Csernobil direktoraként híressé vált Johan Renck, korábban videóklipes alkotó, még korábban Stakka Bo.

Az űrhajós a Sandler és a Netflix között kötött több éves szerződés újabb gyümölcse, melynek keretében legutóbb az elképesztően sikeres (34,6 millió néző egy hét alatt) Leó című animációs filmet, azelőtt pedig a meglehetős kritikai siker közepette (jelenleg is 91 százalékon áll a Rotten Tomatoeson) bemutatkozott Ne merészelj eljönni a bát micvámra című alkotást láthattuk.


(via NME)

 

A mi kritikusunk véleménye a Ne merészelj eljönni a bát micvámráról

Adam Sandler forgatott a lányainak egy korrekt vígjátékot

Adam Sandler most nem a haverjaival, hanem a lányaival pakolta tele új vígjátékát, amivel mi is jól járunk, még akkor is, ha ehhez egy Anne Hathaway-vígjáték sztoriját kellett lenyúlnia.

Tovább