Ezeket a dolgokat szeretnék látni a rajongók az Agymenők spinoffjában

Nemrég derült ki, hogy sok minden más jóság mellett a jövőben egy Agymenők-spinoffszéria is érkezik az átalakuló HBO Maxra. A rajongók persze már alig várják, így a neten rögtön megindult az ötletelés, hogy miről is szólhatna a közelgő sitcom. Mutatjuk a legizgalmasabb felvetéseket!

Mi romlott el Az ifjú Sheldon után?

Az Agymenők-rajongók persze pontosan tudják, hogy az egyelőre cím nélküli spinoff nem az első Agymenők-spinoff lesz, hiszen 2017 óta fut Az ifjú Sheldon című sorozat, ami a Jim Parsons által életre keltett karakter gyerekkorát meséli el – a nézők pedig annak ellenére imádják (mi is), hogy alkalmanként megfigyelhető néhány következetlenség benne az eredeti sorozatban ábrázoltakhoz képest. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy miközben Az ifjú Sheldonban azt láthatjuk, hogy a figurát nagy-nagy szeretetben neveli a családja, és a szülei mindent megtesznek azért, hogy bogarassága ellenére jó embert neveljenek belőle, az Agymenőkben ugyanez az ember már egy önző, szarkasztikus férfi.

Forrás: HBO Max


Az Agymenők felnőtt Sheldonja ráadásul gyakran emlegeti úgy az apját mint gyerekkora megkeserítőjét, ezenkívül azt is többször állította róla, hogy alkoholista. Szóval a rajongók

joggal kíváncsiak rá, hogy mégis mi történt a nagyjából tízéves és a nagyjából harmincéves Sheldon életében abban az időszakban, amit (még) nem láthattunk, és amitől a hős így megkeseredett,

illetve ennyire eltávolodott az apjától, Az ifjú Sheldonban kifejezetten szimpatikusnak, családcentrikusnak és joviálisnak ábrázolt George Cooper Sr.-tól.


Hogyan találkoztak a főhősök?

Az elsősorban a Redditen ötletelő rajongók kíváncsiak lennének egy olyan eredettörténetre is, ami azt mesélné el, pontosan hogy alakult ki a Sheldonból, Howardból, Leonardból és Rajból álló kis baráti társaság. Néhány epizódban röviden már emlegették, hogy először Sheldon és Leonard találkozott, puszta véletlenségből, amikor az előbbi lakótársat keresett, utóbbit pedig hiába figyelmeztették Sheldon sajátos személyiségére, majd ők ketten egy közös munka során ismerték meg az egyetemen Rajot és Howardot. De az Agymenők alapvetően in medias res kezdődött, amikor már azt figyelhettük, hogy ők négyen nagy egyetértésben videójátékoznak a kanapén, szóval nagyon izgalmas lenne megtudni, hogyan fejlődött barátsággá az ismeretség, akár a jelenből visszatekintve, flashbackekben, több nézőpontot váltogatva.

Forrás: HBO Max

 

Penny régi barátnői

Az Agymenők első évada során Penny figurája még némileg kívülálló volt a fiúk szemében, és a lánynak megvolt a maga baráti társasága: természetesen csupa hozzá hasonló menő csaj, nem pedig olyan fura kockák, akiknek a körében végül kikötött. És ahogy a hősnő egyre közelebb került a srácokhoz, ezek az egykori barátnők egyik pillanatról a másikra eltűntek a sztoriból. Egyes elméletek szerint már nem volt rájuk szükség, hiszen Bernadette és Amy bevezetésével kiderült, kik is Penny igazi barátai. Eltűnésük ellenére azonban ezek a menő csajok nyilvánvalóan meghatározó szereppel bírnak a karakter személyiségének formálódását illetően, és sokan lennének kíváncsiak egy olyan előzménytörténetre is,

hogy vajon milyenek voltak Penny főiskolás évei. Szinte már látjuk magunk előtt a 2000-es évek elejére/közepére kalauzoló nosztalgiautazást!

Forrás: HBO Max

 

Raj gyökerei és szerelmi élete

Az Agymenők 12. évadának fináléjában úgy hagytuk magukra a hősöket, hogy a főbb karakterek közül mindenkinek rendeződött a sorsa, lett családja, szerelme, egyeseknek gyereke is. Az egyetlen kivételt Raj jelenti, akire nem talált rá a szerelem, és sok rajongót zavar, hogy miközben még az olyan mellékesebb karakterek is megkapták a jól megérdemelt párkapcsolatot, mint például Stuart, az írók ebből a szempontból kifejezetten elhanyagolták Raj amúgy kifejezetten szimpatikus karakterét. A figurában ezenkívül indiai származása miatt is rengeteg potenciál rejlik még.

Egy Reddit-felhasználónak egészen konkrét ötletei is vannak egy esetleges Raj-spinoffot illetően (reméljük, eljut valahogy az alkotókhoz is!). „Egy olyan spinoffot vizionálok, amelyben Raj adoptálja egy nehéz sorsú kis unokatestvérét Indiából, akit azért küldenek hozzá az Államokba, hogy nevelje meg egy kicsit,

Raj pedig újdonsült szülőként szintén egyedülálló anyukákkal ismerkedik, esetleg összejön a kissrác egy tanárával, vagy valami ilyesmi.”
Forrás: HBO Max

 

A következő generáció

Az Agymenők lezárása épp annyi kérdést vetett fel, mint amennyi szálat elvarrt, hiszen miközben Howardnak máris volt két gyereke, akiről gondoskodnia kellett, Leonard és Penny születendő gyermekét a legnagyobb rejtély övezte. A Redditen ötletelő rajongók pedig világossá tették, hogy egy olyan folytatás is nagyon érdekelné őket, ami

a főhősök gyerekeit,

azaz az Agymenők következő generációját mutatná be – a már megszületett és a jövőben születendő csemetéket egyaránt. Az egyik konkrét ötlet szerint például nagyon jó lenne egy olyan folytatás/spinoff, ami akár a Halley-üstökös után elnevezett Halley és Neil Michael (Bernadette és Howard gyerekei) kamaszkorát, akár a Wolowitz, Hofstadter és Cooper gyerekek vetélkedését ábrázolná (nagy poén lenne például, ha kiderülne, hogy a többiek okosabbak, mint Sheldon és Amy gyerekei).

Forrás: HBO Max

 

(via Looper)