Ezért nem nyírták ki Kim Cattrall karakterét az új Szex és New Yorkban

Hosszú interjút adott az És egyszer csak… főszerepét alakító Sarah Jessica Parker a Varietynek, amelyben beszélt az esetleges folytatásról és Samantha karakterének lehetséges visszatéréséről is.

Mind Parker, mind a showrunner, Michael Patrick King érdeklődését fejezte ki egy lehetséges második évadot illetően, szóval innentől kezdve az HBO-é a döntő szó.

Ami azonban a Cattrall által alakított Samantha visszatérését illeti – arra továbbra sincs semmi esély.

A színésznő már a második Szex és New York-film után kinyilvánította, hogy nem szeretne több folytatásban szerepelni, egyrészt a Parkerrel való személyes nézeteltérése miatt, másrészt anyagi jellegű viták miatt (nem tetszett neki, hogy a produkciókban executive producerként is dolgozó SJP többet keres a projekteken, mint ő). A harmadik Szex és New York-mozifilm tehát Cattrall ellenállása miatt nem jött össze.

Minderről most Parker részletesebben is beszélt. Elárulta, hogy a harmadik filmhez kapcsolódó tárgyalássorozat olyan rossz szájízt hagyott maga után, hogy az És egyszer csak… esetében már fel sem merült, hogy a Samanthát alakító színésznőt is hívnák.

Miután a filmet nem csináltuk meg, és a stúdió nem tudta teljesíteni a kéréseit, hiába hallgattuk meg, hogy miket szeretne, és mik fontosak a számára, ez nem találkozott a mi elképzeléseinkkel

– szögezte le a sztár.

A négy főszereplő 2008-ban, Parker és Cattrall középen. Forrás: Jim Spellman / WireImage / Getty Images
Parker azt is bevallotta, hogy ő maga sem szívesen vett volna részt az És egyszer csak…-ban úgy, ha Cattrall is benne van,

a közös múltjuk miatt, ami Cattrall részéről folyamatosan dokumentálva is volt (Samantha megformálója többször is kiakadt nyilvánosan SJP-re). És ő hiába próbálta meg távol tartani magát ettől a sárdobálástól, az emberek azért mindig tettek róla, hogy tudjon minden egyes üzenetről.

Az És egyszer csak…-ból ugyanakkor nem irtották ki teljes mértékben Samantha karakterét: a nő hiányával is folyamatosan jelen van a sorozat sztorijában, például a Carrie-vel váltott SMS-ek és chatüzenetek formájában.

„Samantha nem ment el. Samantha jelen van, és azt hiszem, ezt meglehetős tisztelettel és eleganciával kezeltük.

Nem démonizáltuk. Ő is csak egy emberi lény, akinek vannak bizonyos érzései egy kapcsolatban, és szerintem megtaláltuk a helyes módját, hogy megjelenítsük azok számára, akik szerették” – mondta az interjúban a színésznő, aki szerint ez a megoldás a folyamatosa jelzésekkel sokkal realisztikusabb, mintha mondjuk kinyírták volna a karaktert.


(via Uproxx, IndieWire)