Griselda Blanco annak idején Miami drogpiacát uralta véres kézzel, és messze nem volt olyan csinos, mint az őt a Netflix kőkeményen induló minisorozatában játszó Sofia Vergara, akit hiába csúfítottak el.
Micsoda véletlen – vagy pont nem -, hogy a 2017-es A kokain úrnője című filmben Catherine Zeta-Jones alakította Griselda Blancót, a kolumbiai drogbárónőt, egész pontosan olyanra sminkelték ki, mint most Sofía Vergarát a Netflix új sorozatában, a Griseldában. Mert azon túl, hogy nyilván cél volt a hasonlóság megteremtése az egykori bűnözővel, mindkét filmben főleg arra törekedtek, hogy egy szép színésznőből csináljanak egy kevésbé szép szereplőt – akiről azért végig tudjuk, hogy a műorr és a Joker-száj mögött ott van a dögös filmsztár.
Ha választanom kéne, ezerszer Sofia Vergarára voksolnék: Catherine Zeta-Jonesszal szemben ugyanis megvan az az óriási előnye, hogy nemcsak anyanyelve a spanyol, márpedig a széria nagyrészt spanyolul megy, hanem, akárcsak Griselda, kolumbiai. Sőt, a családja pont a drogkartellek miatt menekült Miamiba, amikor egyik bátyját meggyilkolták egy félresikerült emberrablási kísérlet során. Történetünk is Miamiban kezdődik a 70-es években, ahova Griselda három tinédzser fiával menekül bántalmazó férje elől. Új életet kezdhetne, amiben egy megértő barátnő segítené, de működnek a régi beidegződések – Blanco és férje azelőtt New Yorkba csempésztek drogot -, és a legkisebb fiú bőröndjében ott lapul egy kiló első osztályú kokain. Csak el kéne adni, és a család sorsa jobbra fordulna, de nem is gondolnád, kedves olvasó, milyen nehéz eladni egy kilogramm csúcsminőségű kokót egy idegen városban, ahol vagy át akarnak vágni és lenyúlni a cuccot, vagy kinyírnának, mert más területén árulsz olyan anyagot, ami mellett a többi híg macskafosnak tűnik!
A 6 részes minisorozat meglepően egyszerű, de nagyon hatásos receptre épít: amikor azt gondolnánk, hogy hősnőnknek végre sikerült leküzdenie egy eléje tornyosuló akadályt, hirtelen eléje gördítenek egy másikat, lehetőleg még nagyobbat. Annak a bizonyos első kilónak is két epizód kell, hogy végül gazdára találjon, és közben megismerhetjük a fontosabb szereplőket, és azt is, mire számíthatunk tőlük: elárulhatjuk, nem sok jóra. A készítők nyilván nem mondanak le a „milyen nehéz egy szegény nőnek érvényesülnie a drogpiacon” ütőkártyáról, és valljuk be,
valóban szép teljesítmény lehetett a valódi Griseldának ezen a területen sikeressé válnia,
miközben annyian törnek a vesztére. Köztük van egy ambiciózus nyomozónő (Juliana Adién Martinez) is a rendőrségnél, aki a saját bőrén tapasztalhatja a munkahelyi diszkriminációt, gondolom, afféle tanulságos tükörszerkesztésként, amit úgy szeretnek mostanában a sorozatkészítők.
Griselda drogbirodalma közben szépen épül, de ahhoz, hogy átvegye a piacot, legyűrje a konkurenciát és távol tartsa magától a zsarukat, egyre keményebb döntéseket kell meghoznia, és lassan előtérbe kerül egy sötétebb oldala. Az igazi Griselda állítólag már 11 évesen elrabolta barátaival egy tehetős család kisfiát, majd amikor gondok adódtak a kifizetéssel, megölte, vagyis
ez a sötét oldal annyira mélyen nem lehetett eltemetve.
Csakhogy a készítők feladata az, hogy ezt a folyamatot nekünk szépen, lépésenként érzékeltessék, építsék fel, magyarázzák, hogy lássuk, miként válik egy egyszerű anya egy paranoiás, kegyetlen szörnnyé. Ahogy azt is nyilván látnunk kell, hogy az a nő, akit a legelején megismertünk, még ott van valahol, de iszonyú nagy pofonok kellenek ahhoz, hogy valahogy előbújjon.
Panaszra nem is lehet okunk, néhány klisészerű, kissé szájbarágós megoldáson túl a sorozat szállítja azt, amit ígér a már jól bejáratott „el sem hiszed, pedig valóban megtörtént” vonalon, amit elsősorban a Pablo Escobar életét feldolgozó Narcos készítői tapostak ki nekünk, akik közül többen ide is bedolgoztak – és néha még egy kicsit többet is. Mire egy rosszarcú rivális drogdíler nevét megtanuljuk, már kampó is az illetőnek, aki időközben akár Griselda szövetségesévé is válhatott, de ez fordítva is igaz, a korai barátokból is árulók lehetnek, de a felállás akár epizódonként is váltakozhat, mert ez egy ilyen szakma. A tempó talán kicsit egyenetlen is lesz a vége felé – emellett kicsit ötletszerű, hogy a készítők a hősnő gyerekeivel és magánéletével éppen mit kezdenek –, és a kezdeti lendület sem feltétlen tart ki.
Kapunk viszont egy szép kerek történetet arról, mit veszít az ember lánya azzal, ha nagyon nagy áron nyer nagyon sokat.
Ilyet sokat láttunk már, de az első két epizódban azzal a bizonyos első, folyton gazdát cserélő kiló kokainnal a készítők is nagyot dobtak.
Ami pedig Sofia Vergarát illeti, annyit mindenképpen elért, hogy a Griselda nézése közben ne a Modern család harsány, lobbanékony természetű Gloria Delgadója jusson róla eszünkbe, és ez nagy szó. Az talán kevéssé örömteli, hogy a sorozat készítői olyannyira ráformázták a történetet, hogy rajta kívül kevés színész kapott igazi eljátszanivalót.
Értékelés: 7/10
