Henry Cavill utoljára lesz vaják – itt a harmadik évad előzetese

Geralt ezúttal megtapasztalja, mi az igazi félelem.

Megérkezett az első kedvcsináló előzetes a Vaják harmadik szezonjához, melyben utoljára láthatjuk Henry Cavillt a mutáns szörnyvadász, Ríviai Geralt szerepében. Sok minden ugyan nem derül ki, de annyi biztos, hogy 

“Idén nyáron minden megváltozik” 

– legalábbis ez olvasható az előzetesben, ami arra is utal, hogy két adagban, júniusban és júliusban érkezik az új évad.

A Netflix hivatalos leírást is közzétett az Andrzej Sapkowski lengyel író könyvein és a videojáték-adaptációkon alapuló harmadik évadról:

“Miközben a kontinens uralkodói, mágusai és vadállatai versengenek, hogy elfogják Cirit (Freya Allan), Geralt biztonságos helyre viszi a lányt, és elhatározza, hogy megvédi a családját azoktól, akik fenyegetést jelentenek rájuk. Yennefer (Anya Chalotra) Aretuza védett erődjébe vezeti őket, ahol azt remélik, hogy többet megtudhatnak a lány erejéről; ám ehelyett a korrupció, a sötét mágia és az árulás csatamezején találják magukat. Mindent kockára téve kell harcolniuk,  különben örökre elveszítik egymás."

Ezt erősíti meg az is, amikor Geralt szavait halljuk, miközben óvatosan előhúzza a kardját, hogy szembeszálljon valamivel, ami a homályban rejtőzik:

“Most, életemben először, valóban félek”
Forrás: Netflix

 

Bár úgy volt, hogy a hét évados széria mindegyikében Henry Cavill fog szerepelni, a helyét a negyedik évadtól Liam Hemsworth veszi át,

Cavillt pedig legközelebb az Amazon Prime Videón láthatjuk a Warhammer 40 000 nevű játékot feldolgozó sorozatban.

A Vaják 3. évadának első öt része június 29-én, a maradék három epizód július 27-én kerül fel a Netflixre.

(via The Hollywood Reporter)