Itt van végre a Netflix-féle Az utolsó léghajlító trailere

A jól ismert Nickelodeon-rajzfilmsorozatot ezúttal M. Night Shyamalan helyett a streaming óriás porolta le.

A Netflix végre megosztotta a nagyérdeművel a várva várt Avatar: Az utolsó léghajlító rajzfilmsorozat élőszereplős adaptációjának első előzetesét. A kultikus széria (ami eredetileg a Nickelodeon tévécsatornán futott, 2010-ben pedig M. Night Shyamalan készített belőle felejthető mozifilmet) február 22-én debütál majd a népszerű streaming platformon.

Az Avatar: Az utolsó léghajlító első, kedvcsináló trailerében a már jól ismert főszereplőket, Appát, Momót és másokat láthatunk akció közben, miközben vannak, akik tűzcsóvákat hajigálnak, míg mások havas hegyek közt vigéckednek, vagy épp hatalmas, szőrös szörnyetegek hátán repkednek:

 

 

A Netflix az új előzetes közzétételével együtt azt is megerősítette, hogy az Avatar: Az utolsó léghajlító első évada nyolc epizódból fog állni, amelyek egy-egy órásak lesznek. A streaming platform egyébként az utóbbi időben kifejezetten erős a népszerű animációk élőszereplős verzióiban – gondoljunk csak a nagyon sokba kerülő, de hatalmas népszerűségnek örvendő One Piece-re.

5 tanulság a One Piece, a Netflix legdrágább sorozata kapcsán

Már nézhető a valaha készült legnépszerűbb anime élőszereplős verziója, egyben a Netflix valaha készült legdrágább sorozata, amit mi gyorsan le is pörgettünk.

Tovább

 

(via NME.com)