Karaktergyilkossággal vádolják az HBO-t, per is lehet az ügyből

A Lakers-sorozat miatt fenyegetőzik az egyik érintett.

A Porton is megemlékeztünk az HBO új minisorozatáról, amely a Los Angeles Lakers 80-as évekbeli diadalmenetét, illetve Magic Johnson karrierjét dolgozza fel. A Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése a mi kritikusunk szerint „nem egy kihagyott ziccer, hanem maga a szórakoztató sporttörténelem”, de az érintettek közül nem mindenki van ilyen jó véleménnyel a szériáról.

Jerry West, a Los Angeles Lakers egykori játékosa, edzője és menedzsere alaposan felhúzta magát a produkción, illetve azon, ahogy az ő karakterét ábrázolják. Az ügyvédei megfogalmazása szerint „önkontrollra képtelen tomboló alkoholistaként” mutatja őt be a sorozat, és ezért bocsánatot és helyesbítést követel.

Jerry West (Forrás: Getty Images / Allen Berezovsky)

 

Az NBA és az LA Lakers ikonjának, Jerry Westnek a Győzelmi sorozatbéli ábrázolása ténynek álcázott fikció – egy szándékosan hamis karakterábrázolás, amely megviselte Jerryt és családját”

- áll az ügyvéd közleményében, amelyben kiemeli azt is, hogy ellentétben a széria állításaival, Jerry a Lakershez és a tulajdonosához, dr. Jerry Busshoz kizárólag szeretettel viszonyult.

West azt szeretné, ha az HBO két héten belül helyesbítene és az alkotók nyilvánosan bocsánatot kérnének.

Jason Segel, aki West másodedzőjét alakítja a produkcióban, úgy reagált, hogy a

Győzelmi sorozat nem dokuszéria, és az alkotók szeretettel nyúltak a témához.

Az érintettek közül azonban többen osztják West véleményét, például a legendás Kareem Abdul-Jabbar, aki karikaturisztikusnak nevezte a sorozat karakterábrázolását, és külön kiemelte West személyét, akivel csúnyán elbántak az alkotók, Arn Tellem, a Detroit Pistons jelenlegi alelnöke pedig egyenesen „karaktergyilkosságot” emlegetett. Még a premier előtt pedig Magic Johnson azt közölte, hogy nem adta áldását a sorozatra, és nem is fogja nézni.

Az HBO egyelőre nem kommentálta az ügyet, a második évadot azonban már berendelték.

via: THR