Netflixes sorozat mutatja be a U2 történetét

A producer J.J. Abrams, az író pedig korábban a Bohém rapszódián dolgozott.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint sorozat készül a U2-ról a Netflixre a J.J. Abrams-féle Bad Robot produkciós cég gyártásában. A szkriptet az az Anthony McCarten jegyzi, aki az utóbbi időkben életrajzi filmekre specializálódott, ő írta a Bohém rapszódiát, A mindenség elméletét, A legsötétebb órát és A két pápát is, újabban pedig egy Whitney Houston-filmen dolgozik. A sztori részleteiről, illetve arról, hogy az ír rockegyüttes tagjai részt vesznek-e a széria elkészítésében, egyelőre nem tudni.

Sydney, Ausztrália (2019) - Forrás: Getty Images

 

A U2-t 1976-ban alapította Paul Hewson (azaz Bono) énekes, David Evans (művésznevén The Edge) gitáros, Adam Clayton basszusgitáros és Larry Mullen Jr. dobos Dublinban, és azóta is változatlan felállásban játszanak együtt. Világszerte eddig hozzávetőlegesen 173,5 millió albumot adtak el, Amerikában hat, Angliában kilenc listavezető lemezük jelent meg, és különböző kategóriákban eddig összesen 22 Grammy-díjat nyertek. Ők a történelem első olyan együttese, amely négy különböző évtizedben is listavezető albumot tudott kiadni.

Fikciós formában korábban is megjelentek a filmekben, 2011-ben mutatták be Nick Hamm rendezésében a Kinyírni Bonót, amelyben sikertelen zenészek akarják eltenni láb alól a U2 énekesét, de Bono maga is feltűnt színészként (Across the Universe – Csak a szerelem kell), illetve szinkronhangként (Énekelj! 2.).

via: THR