Piálni kezdett Tom Holland egy szerep miatt

Többszörös személyiségzavarban szenvedő bűnözőt alakít az Apple TV+ sorozatában. Van előzetes is!

Június 9-én debütál az Apple TV+ műsorán a The Crowded Room című sorozat Tom Holland főszereplésével. A színész ebből az apropóból adott interjút az Entertainment Weeklynek, amelyben elárulta, hogy már 16 hónapja józan, ami azért hír, mert eddig azt sem tudtuk, hogy alkoholproblémái vannak.

Az egykori (?) Pókember Danny Sullivant alakítja a sorozatban, akit 1979 nyarán letartóztatnak, mert részt vett egy lövöldözésben a Rockefeller Centerben. A sorozat Billy Milligan valós történetén alapul, akinél többszörös személyiségzavart diagnosztizáltak. Az ügyvédei elmebetegségre hivatkoztak, azt állítva, hogy a bűncselekményeket Milligan két alternatív személyisége követte el anélkül, hogy ennek tudatában lett volna. A börtön helyett végül tíz év gyógykezelésre ítélték, ezzel Milligan lett az első ember, akit disszociatív személyiségzavarra hivatkozva mentettek fel.

Tom Holland és a másik főszereplő Amanda Seyfried (Forrás: Apple TV+)

 

Holland azt állítja, hogy a szerep miatt nyúlt a pohárhoz.

"Magamat láttam a karakterben, még a magánéletemben is. Emlékszem, hogy egy kicsit összeomlottam otthon, és arra gondoltam, hogy 'leborotválom a fejem. Le kell borotválnom a fejem, mert meg kell szabadulnom ettől a karaktertől'.”

Ezt szerencsére nem tette meg, mert még tartott a forgatás, de a színész szerint az élmény nem hasonlított semmihez, amit addig átélt. Holland a saját mentális egészségét is átértékelte a sorozatnak köszönhetően.

A saját életemre nézve is tanulságos volt a mentális egészségről és annak erejéről tanulni, és pszichiáterekkel beszélgetni Danny és Billy küzdelmei kapcsán"

- mondta a színész, hozzátéve, hogy most már képes felismerni az olyan kiváltó okokat, mint a közösségi média, ami őt is stresszeli. Abban bízik, hogy a The Crowded Room nézői több tiszteletet és együttérzést tanúsítanak azok iránt, akik mentális egészségügyi problémákkal küzdenek.

via: Variety