Újabb Trónok harca-sorozat jöhet: előzménysztorit kap a Sárkányok háza

Állítólag az új Batman-filmek forgatókönyvírója, Mattson Tomlin mutatja majd be, hogyan hódította meg Aegon Targaryen Westerost.

Az HBO boszorkánykonyháján állítólag már javában készül a következő Trónok harca-spinoff sorozat forgatókönyve, ami a rajongók egyik kedvenc eseményét, Aegon hódítását mutatná be. Az új széria tehát lényegében a Sárkányok háza előzménye lenne, ami a Targaryenek véres és brutális megérkezését mesélné el Westeros kontinensére. A történet középpontjában Aegon Targaryen állna, aki a feleségül vett testvéreivel, Rhaenysszel és Visenyával, valamint a sárkányaival két év alatt legyőzött és a hűbéresévé tett a Hét Királyságból hatot (csak a délen fekvő Dorne tudott sikeresen ellenállni).

 

Forrás: HBO

 

Korábban már a Variety magazin is beszámolt arról, hogy Aegon Targaryen saját sorozatot kapna: állítólag már 2023 elején is folytak tárgyalások erről az HBO háza táján. Produkcióközeli források szerint Mattson Tomlint igazolták le showrunnernek, aki a legutóbbi, Matt Reeves-féle Batman-mozifilmen is dolgozott, és a készülő folytatást is társ-forgatókönyvíróként jegyzi (de ő írta a Keanu Reeves-féle BRZRKR című akcióképregényt és a Project Power: A por ereje című Netflix-produkció forgatókönyvét, van egy animácisó sorozata a Terminátorról, és ő rendezte az Anya kontra androidokat is).

Az egyik forrás szerint ez a sorozat „a gyökerekhez visszatérve” közelíti meg George R. R. Martin epikus fantasy-univerzumát – igaz, az még egyelőre nem világos, hogy mit is jelent pontosan „vissza a gyökerekhez”, hiszen amíg volt feldolgozható Martin-regény, addig a Trónok harca sorozat is többé-kevésbé hű volt a könyvekhez.

A Trónok harca tévésorozat 2019-es utolsó évada óta számos előzmény és folytatás ötlete szóba került már. Ezek közül azonban végül csak kettő kapott zöld utat: az egyik a Sárkányok háza, amelynek második évada idén nyáron debütál (az első évadot podcastben is részletesen kielemeztük itt a PORT.hun), valamint A Knight of the Seven Kingdoms: The Hedge Knight, amelynek forgatása idén kezdődik, és amely Martin három novelláján alapul (A kóbor lovag, A felesküdött kard és A rejtélyes lovag – ezek A hét királyság lovagja című kötetben magyarul is megjelentek).

A szex is botrányos a Sárkányok házában

A pedofíliával kevert vérfertőzésről beszélni kell!

Tovább

(via Hollywood Reporter)