Rácz Jenő elmondta, mivel idegelte fel Istenes Bencét a Sztárboxban

Schobert Norbiék és Csobot Adél Instagram-üzengetéseiben folytatódik a kézfogó nélkül maradt Istenes–Rácz-bunyó.

Az már biztos, hogy az RTL-en újrainduló Sztárbox nézettségben igen erős gyomrost adott a konkurenciának, és vitathatatlan, hogy ez ömlik mindenhonnan. Vasárnap elképesztő eredménnyel zárult a várva várt Istenes BenceRácz Jenő-rangadó:

forrtak az indulatok a ringben, végül pontozással dőlt el a mérkőzés Rácz Jenő javára.

Elképesztő eredménnyel zárult Istenes Bence és Rácz Jenő gigászi bunyója

Nagy meglepetéseket hozott a Sztárbox első elődöntőjének legjobban várt összecsapása.

Tovább

Noha mindkét versenyző elmondta korábban, hogy a felfokozott hangulatú előzmények dacára higgadtan fognak a ringbe lépni, ennek nem sok nyomát lehetett látni. A bírónak folyton szét kellett szedni a viaskodó ellenfeleket, előfordult, hogy Rácz Istenes nyakát szorította, máskor Istenes lökte neki pankrátor módjára a köteleknek a séfet, miközben többször is gúnyosan vigyorogtak egymásra.

Rácz Jenő ugyanolyan agresszívan ment előre, mint a Kabát Péter elleni meccsén, Istenes azonban állta a rohamokat, és az esetek nagy részében vissza is tudott támadni. Ütésből tehát nem volt hiány egyik oldalon sem, mind a négy menetben ugyanolyan vehemenciával csépelték egymást, nem véletlenül hajtogatta a szakkommentátor Kokó is a végén, hogy ember legyen a talpán, aki ezeket a pontokat összesíteni tudja. A pontozók azonban kevésbé látták szorosnak a küzdelmet, és egyhangúlag Rácz Jenőnek ítélték oda a győzelmet.

 

Azt, hogy mennyire paprikás volt a hangulat a szorítóban, mi sem fémjelzi jobban, mint hogy Istenes Bence nem akart kezet fogni Rácz Jenővel a meccs után.

Mielőtt bárki elkezd majd támadni, hogy nem akartam a Jenővel kezet fogni, de olyan ordenáré dolgokat ordított egész meccs közben, nem tudom, lehetett-e hallani itt a mikrofonon keresztül, hogy szerintem nem érdemelte meg azt, hogy kezet fogjak vele.

 

 

 

Az, hogy mik voltak ezek a gorombaságok, Rácz Jenő végül a Balázsék című rádióműsor hétfő reggeli adásában mondta el:

Annyit mondtam csak neki, hogy na itt a cigány, gyere. Ennyi, ennyit tudsz csak?

Az ügy előzménye, hogy Istenes Bence múlt héten közzétett egy összeállítást az őt támogató kommentekből, amik közé rasszista üzenet is került. Istenes emiatt végül bocsánatot kért, és azt mondta, csak figyelmetlenségből keveredett a többi közé a vállalhatatlan tartalom.

Durván egymásnak esett Istenes Bence és Rácz Jenő

Csak a hétvégén csapnak össze a Sztárbox ringjében, de a verbális csörte már megy egy rasszista komment miatt.

Tovább

 

A ringen kívül aztán tovább folytatódott az adok-kapok.

Igaz, ezt már jellemzően Istenes Bence és Rácz Jenő rajongói vívták egymással. Fluor Tomi, aki köztudottan Istenes Bencének szurkolt a Sztárboxban (hiszen közös műsoruk is van a YouTube-on IstenEst címmel) egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, amit egy Istenessel közös fotómontázzsal illusztrált, ezt írta:

Oda volt ez rendesen rakva. A tényen nem ez a műsor fog változtatni, a tény pedig az, hogy mindent megb@szunk!

 

Rácz Jenő szintén korlátozottan elérhető Instagram történetében osztotta meg a neki gratuláló hírességeket. Köztük Schobert Norbi Jr.-t, aki Istenes korábbi ellenfele volt, és akit a műsorvezető pontozással győzött le. A gratuláció mellett az ifjabb Schobert azt írta Rácznak:

Gratulálok Jenő Barátom! Elkented a Bence száját, aki nem tud méltón veszíteni és a meccs alatt nagyon sportszerűtlen volt. Egy Bullying díjat még nyerhet!

 

 

 

 

Az idősebb és ifjabb Schobert Norbertek mellett Rubint Réka is megszólalt a bunyóval kapcsolatban az Instagramon, ahol gratulált Rácz Jenőnek:

Bajnok vagy! Szívből gratulálunk és a csapatodnak is! Van igazság.

Ide viszont jött egy komment Istenes Bence párjától, Csobot Adéltól is, aki nem mellesleg a Sztárbox egyik műsorvezetője:

Hát minden van, csak igazság nem!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Réka Schobert (@rekarubint) által megosztott bejegyzés

 

A Sztárbox első elődöntőjében az Istenes–Rácz-párharc mellett Berki Mazsi négy menetben, egyhangú pontozással utasította maga mögé Janicsák Vecát, nehézsúlyban pedig Brasch Bence kiütéssel győzött Szegedi Fecsó ellen. Ennek megfelelően a december 10-én megrendezésre kerülő döntőbe Berki Mazsi, Brasch Bence és Rácz Jenő jutott be, az pedig, hogy ott kivel néznek szembe, december 3-án a második elődöntőben dől el, ahol

  • női könnyűsúlyban Nyári Dia – Dobos Evelin,
  • férfi középsúlyban Józan László – Molnár Áron, míg
  • férfi nehézsúlyban Árpa Attila – Pintér Tibor lépnek a szorítóba.

A fentiek után már tényleg csak hab a tortán, hogy az RTL a Sztárbox alatt jelentette be: ismét lesz X-Faktor.