Szerencsekerék: Minden idők legkisebb összegével mentek neki a fődíjnak

De végül egy villámgyors válasszal sikerült szépíteni.

A TV2 vetélkedőjének legutóbbi adásában elpártolt a játékosok mellől a szerencse: Péter 525 ezret szedett össze, majd az egészet elveszítette, mikor csődöt pörgetett. Balázs ekkor már nullán állt, és ezután Zsüliett egy felezőt pörgetett.

„Mi van, ha ez most így fog történni, és örökre ilyen felezők és csődök között itt ragadunk.”

- mondta a műsorvezető, Kasza Tibi.

Péter végül

285 ezer forinttal indult neki a fődíjjátéknak, ami minden idők legkisebb összesített nyereménye a Szerencsekerék történetében.

Zsüliett 175 ezerrel a második, Balázs pedig 0 forinttal a harmadik lett. Miként Kasza Tibi mondta:

„Ha bárki most kapcsol ide, az nem fogja elhinni, hogy ez nem az első forduló ötödik perce.”

Péter azonban a fődíjjátékban is megdöbbentette Kaszát, mivel két másodperc alatt kitalálta, mi is az a „Galaktikus mindenevő”. A tíz betűből mindössze három hiányzott, így azonnal rávágta, hogy:

„Fekete lyuk”.

A borítékkal még az összeget is sikerült jócskán feltornázni, hiszen a 285 ezren felül további 2 milliót vihetett haza, így

Péter összesen 2 millió 285 ezerrel távozott.

 

(via TV2)