10 dolog, amit talán nem tudtál Sid Viciousről

65 éves lenne a punk zene legemblematikusabb alakja, minden idők egyik legbotrányosabb rock and roll sztárja. Íme néhány érdekes vagy épp sokkoló infó a Sex Pistols egykori basszusgitárosáról.

Nevét egy hörcsögről kapta

1957. május 10-én, Simon John Ritchie néven látta meg a napvilágot, apja pedig nem sokkal később elhagyta őt és anyját, Anne-t. A nő később hozzáment egy Christopher Beverley nevű férfihez, aki azonban hat hónappal később elhunyt, a kis Simon pedig az időben kezdte a John Beverley nevet használni. 1973-ban aztán találkozott John Lydonnal, a Sex Pistols későbbi énekesével, akinek Sid nevű hörcsöge egy alkalommal megharapta az ujját, amit Ritchie a következőképp konstatált:

Sid nagyon gonosz!”,

így Lydon ráragasztotta a Sid Vicious becenevet.

Anyja miatt vált drogossá

Édesanyja, Anne Beverly nem csupán kábítószerhasználó, de terjesztő is volt, így a kis Sid már gyerekkorában közvetlen közelről megismerte a drogosok világát, vagyis egyáltalán nem csoda, hogy végül ő maga is függőként végezte.  Anyja már pár évesen kisfia ruháiba rejtette a hasist és egyéb drogokat, hogy így csempéssze át őket az országhatárokon, már jóval később pedig barátja, a Sex Pistols énekese, Johnny Rotten a szemtanúja volt annak, amint

a kedves mama egy zacskó heroint és injekciós tűket adott át tinédzser fiának születésnapi ajándék gyanánt,

a következő kommentárral:

Boldog születésnapot, Sidney!”

Már tinédzserként is ön-és közveszélyes volt

Meglehetősen nehéz és problémás gyerekkora volt. A nehezen kezelhető, máshonnan eltanácsolt fiataloknak fenntartott Kingsway College diákja volt, ahol az egyik tanácsadó külön foglalkozásra invitálta, miután meghallotta, hogy az öngyilkosságról beszél. Barátai szerint anyja drogfüggősége, valamint a törődés és egy apafigura hiánya sérültté és elkeseredetté tették, aki nem riadt vissza semmitől, hogy felhívja magára a figyelmet. Egy alkalommal például a barátai szeme láttára kínzott és ölt meg egy kóbor macskát, ami későbbi erőszakos viselkedése egyik baljós előjele volt.

Sid Vicious / Forrás: Richard E. Aaron/Redferns


Rendszeresen tett kárt saját magában…

Mégpedig azért, hogy így küzdjön meg démonaival, vagy hogy ezzel sokkoljon másokat. Egy alkalommal, amikor a Sex Pistols az Egyesült Államokban turnézott, egy étteremben egy cowboy az asztalához hívta, elnyomott egy cigarettát a saját kezén, majd arra szólította fel Vicioust, hogy ő is tegye meg ugyanezt. Sid erre megvágta a kezét, hagyta, hogy a vér végigfolyjon rajta, egészen bele az ételébe, majd mindezek után újra fogyasztani kezdte azt, a macho cowboy legnagyobb megdöbbenésére.

És úgy látszik, a cowboyok eléggé a bögyében lehettek, mert amikor Dallasba értek, egy üvegszilánkkal belekarcolta mellkasába a „Javíts meg” mondatot, majd a színpadról a „Minden cowboy b*zi!” kiáltással igyekezett felhergelni a közönséget. És abba sem hagyta, amíg valaki fel nem rohant a színpadra és akkorát be nem húzott neki, hogy eleredt az orra vére. Ő azonban ahelyett, hogy ellátta volna a sebeit, vérző arccal játszotta végig a koncert fennmaradó részét.  

Sid Vicious 1978-ban / Forrás: Richard E. Aaron/Redferns

 

…és másokban is

Mielőtt a Sex Pistols tagja lett, rajongóként követte a bandát, ahová csak lehetősége volt. 1976 júniusában, egy koncerten az oxfordi 100 Clubban, miután nem látott jól az előtte álló Nick Kent zenekritikustól - aki történetesen egy időben még a Pistols gitárosa is volt -, a bedrogozott Vicious egy rozsdás motorlánccal ütlegelni kezdte az NME újságírójának fejét. Az incidenst megírták a lapok, de Kent végül nem emelt vádat Sid ellen.

Néhány hónappal később, szintén ugyanott a The Damned koncertezett, a részeg és beállt állapotban lévő Sid pedig a színpad felé hajította az üvegét, azzal céllal, hogy eltalálja Dave Vanian énekest. Az üveg azonban egy oszlopnak ütközött és a visszapattanó szilánkok az egyik szemére megvakítottak egy lányt a közönségben. Vicious ezt már nem úszta meg: letartóztatták és rövid időre az Ashford Remand Centre nevű börtön lakója lett, a 100 Clubból pedig minden punk bandát kitiltottak az incidens hatására.


Nem ismert határokat

Még a punk körökből is kiemelkedett botrányaival és őrült viselkedésével. Történt egyszer, hogy a kortárs punk legenda, a Ramones basszusgitárosával, Dee Dee Ramone-nal szórakozott egy buliban, ahol ingyen speeddel kínálták meg őket. A két punk rocker a fürdőszobába indult, hogy vízzel keverve belőhessék maguknak a cuccot, azonban a helyiség a legfinomabban szólva sem volt higiénikus, a parti többi résztvevőjének…nyomai miatt. Sidet azonban ez a legkevésbé sem zavarta: a hányásban úszó WC-ből felszívott egy kis vizet, majd mindenféle sterilizáció vagy felmelegítés nélkül beadta magának a valaki más hányásával keveredett drogot. Mindezt látva még a sokat látott Dee Dee szeme is kikerekedett, akitől a már teljesen beállt Vicious csak annyit kérdezett:

Ember, honnan szedted ezt a cuccot?”

Miatta vesztették el lemezszerződésüket

1977-ben, miután az EMI a Heathrow repülőtéren tanúsított botrányos viselkedésük miatt utcára tette őket, az A&M kiadó esélyt adott a bandának és egy látványos sajtótájékoztató keretében a Buckingham palota előtt íratta alá velük a lemezszerződésüket. Az időközben már totál részeggé váló zenekart és sajtó képviselőit ezután az A&M főhadiszállására invitálták egy zártkörű partira, ahol a zabolátlan Sid szétverte az igazgató irodáját és telehányta az íróasztalát. Ennek köszönhetően az A&M is lapátra tette őket, mindössze hat nappal az incidens után. Végül a Richard Branson vezette Virgin látott bennük fantáziát és az ő égiszük alatt jelenhetett meg a Never Mind the Bollocks, Here’s the Sex Pistols című első és egyetlen stúdióalbumuk.


Nem tudott basszusgitározni

Eredetileg énekelt és szaxofonon játszott a The Flowers of Romance nevű zenekarban, majd a Siouxsie and the Banshees legelső koncertjén ő ült a dobok mögött. A basszusgitárral való viszonya azonban nem volt túl közeli, minden tudását az első Ramones-album hallgatása közben sajátította el. Többen is igyekeztek megtanítani játszani a hangszeren, de a Motörhead frontembere, Lemmy és saját zenésztársa, Steve Jones gitáros is azt nyilatkozta róla, hogy túlságosan érdektelen és figyelmetlen volt ahhoz, hogy fejlődni tudjon. Így aztán a zenekar ikonikus debütáló lemezén is csupán két dalban (Bodies, God Save the Queen) hallható a játéka, az Anarchy in the UK című klasszikusban elődje, Glen Matlock, a többi számban pedig a gitáros, Steve Jones játszotta fel a basszussávokat.


Nem biztos, hogy ő ölte meg barátnőjét

A Sex Pistols-beli tagsága mellett legendájának nagy részét képezi szerelme egy amerikai punk rock groupie-val, Nancy Spungennel. A legalább annyira zűrös és problémás gyerekkort maga mögött tudó és szintén keményen drogozó lánnyal tökéletesen megértették és kiegészítették egymást, kapcsolatuk azonban minden volt, csak egészséges nem.

Spungen hergelte és verbálisan inzultálta Vicioust, ha az drog nélkül jelent meg nála, amire a türelmét elvesztő fiú fizikai erőszakkal reagált. Az egyik utolsó anyjával zajlott telefonbeszélgetésben Nancy arról beszélt édesanyjának, hogy a bántalmazások során súlyosan megsérült, így nem csoda, hogy Sid volt az első számú gyanúsított, amikor nem sokkal később a lányt egyetlen, a gyomrába intézett halálos késszúrással meggyilkolták a legendás New York-i Chelsea hotelben.

A mai napig kérdés, hogy mi is történt pontosan, Sid ugyanis zavarodott, egymásnak ellentmondó vallomásokat tett: először azt állította, hogy ő szúrta le a lányt, de nem akarta megölni, aztán már azt mondta, hogy nem emlékszik semmire, végül pedig azt, hogy Nancy valószínűleg véletlenül esett bele a késbe. És mivel előző este hatalmas parti volt náluk és rengeteg pénz tűnt el a szobájukból, az a verzió is

elképzelhető, hogy rablótámadás történt és egy harmadik fél végzett Nancyvel.

Sid és Nancy / Forrás: Watal Asanuma/Shinko Music/Getty Images

 

Anyjának is köze lehetett a halálához

Sidet letartóztatták, de óvadék ellenében kiengedték, és csak akkor került börtönbe, amikor ez idő alatt egy sörösüveget vágott Patti Smith testvére, Todd arcába, miután flörtölni kezdett annak barátnőjével.  Ekkor 55 napra a Rikers Islandre küldték, ahol egy detoxikáló programban kellett részt vennie.

A rehabilitáció azonban nem volt túl sikeres, hiszen anyja már a látogatások során drogot csempészett be fiának a vaginájában, és már a szabadulása napján partit rendezett a fiának, ahol Sid egy barátja, Peter Gravelle is megjelent. A férfinél 98%-os tisztaságú heroin volt, és figyelmeztette Vicioust, hogy ne adjon be magának túl sokat belőle, mert egy ilyen anyag bárkinek könnyen halálos lehet, főleg neki, akinek szervezete a detoxikálás alatt azért már valamennyire kitisztult a megelőző hetek során.

Másnap reggel azonban Sidet holtan találták,

többen állítják, hogy anyja adhatta be fiának a halálos dózist,

hogy megmentse a börtöntől, a nő szerint azonban Vicious öngyilkos lett, ugyanis egyezséget kötött Nancyvel, hogy követik egymást a túlvilágra. Mivel Spungen zsidó volt, Sid pedig nem, így nem temethették szerelme mellé, azonban anyja a hamvait a Nancy sírja fölött szórta szét, hogy örökre együtt lehessenek az örökkévalóságban.