10 érdekesség, amit nem tudtál Jim Morrisonról

1943. december 8-án született a The Doors ikonikus frontembere, az évforduló kapcsán pedig összegyűjtöttünk róla néhány kevésbé ismert információt.

Forrás: Chris Walter/WireImage

149-es IQ-ja volt

Morrison már egészen fiatal korában is falta a könyveket, a kedvencei közé tartozott a filozófia, a költészet, sőt, még a 16. századi démonológia is. A zenei tehetsége azonban nem volt ismert az barátai előtt, így aztán azok úgy gondolták, hogy az igazi popsztár egy másik osztálytársukból, Ellen Cohenből válik majd. Félig-meddig igazuk is lett, hiszen őt később Mama Cass Elliot néven, a The Mamas & the Papas énekesnőjeként ismerte meg a világ.


Kitiltották az Ed Sullivan-showból

A The Doors azután került tiltólistára Amerika legnépszerűbb zenés műsorában, hogy Jim nem volt hajlandó kicserélni egy kétértelmű, drogfogyasztása utaló sort a Light My Fire című dal szövegében. Pedig adáson kívül megállapodott a készítőkkel, hogy kérésükre kihagyja a szóban forgó mondatot, az élő adásban azonban mégis az eredeti, kifogásolt sort énekelte el, több millió néző füle hallatára. Az ettől teljesen dühbe gurult Ed Sullivan ezért a szokásától eltérően kezet sem fogott a zenekarral az előadásuk végén, sőt, közölte, hogy a banda soha nem léphet fel a műsorában. Erre Jim mindössze annyit mondott:

"Ember, épp most léptünk fel benne."


Eleinte lámpalázas volt

A hírhedten excentrikus színpadi jelenléte ellenére a karrierje elején Morrison valójában meglehetősen félénk volt, és gyakran háttal állva énekelt a közönségnek a koncertek során.

Forrás: Michael Ochs Archives/Getty Image


Nem rajongott a fesztiválokért

Jim nem volt túl jó véleménnyel a fesztiválokról, a legendás Woodstockot például egy kanadai rádióinterjúban egyenesen "fél millió ember dagonyázásának" nevezte. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a The Doors nem vállalta el a fellépést a szóban forgó rendezvényen. Robby Krieger gitáros később azt nyilatkozta, hogy ma már bánja, hogy így döntöttek, de akkor azt gondolták, hogy a Woodstock nem lesz több, mint "a Monterey Pop Festival B-kategóriás utánzata".


Úgy tett, mintha szeretné a világzenét, hogy így szedjen fel lányokat

Amikor 1970 és 1971 közt a magyar származású művésszel, Eva Gardonyival járt, szívesen hallgatta vele a nő afrikai és kelet-európai népzenei lemezeit. Persze azt még jobban szerette, amikor Eva fekete alsóneműben és harisnyatartóban sztriptízelt neki.

Forrás: Michael Ochs Archives/Getty Images)


Ha nem halt volna meg,  akkor sem készített volna új albumot a The Doorsszal

Eva szerint Jim nem volt túl jó viszonyban egyik zenésztársával sem, így véleménye szerint mindenképpen az L.A. Woman lett volna az utolsó Morrisonnal készült The Doors-nagylemez. Gardonyi szerint az énekes "mélységesen csalódott mindannyiukban".


Jobban szerette Frank Sinatrát, mint a Led Zeppelint

Amikor megkérdezték tőle, hogy mi a véleménye az angol hard rock bandáról, Morrison így felelt:

“Az igazat megvallva, nem hallgatok rock 'n' roll zenét, így aztán soha nem hallottam róluk. Általában komolyzenét hallgatok, esetleg Peggy Leet, Elvis Presley-t, vagy Frank Sinatrát."

Persze az énekes azért a blues műfajt is kedvelte, egyik legnagyobb kedvence Jimmy Reed volt, különösképp a Baby What You Want Me to Do című dalát szerette.


Az asztmája meg is ölhette volna

Az énekes asztmától szenvedett, amelyet egy receptre kapható gyógyszerrel, a Marax-szal igyekezett enyhíteni, egy inhalálókészülék segítségével. A készítményt azonban később betiltották az Egyesült Államokban, ugyanis kiderült, hogy alkohollal vegyítve akár halált is okozhat a fogyasztója számára.

Forrás: Elaine Mayes/Getty Images


El akarta játszani a saját halálát

Már 1966-ban, még mielőtt egyáltalán lemezszerződést kaptak volna az Elektra kiadótól, Jim azzal az ötlettel állt elő a zenésztársainak, hogy szívesen megrendezné a saját halálát, hogy így szerezzen hírnevet a csapat számára. Ironikus, hogy amikor 5 évvel később, 1971-ben tényleg elhunyt, a zenekar lemezeladási mutatói pillanatok alatt az egekbe szöktek a tragédia hallatán.


A The Doors nélküle is készített lemezeket a halála után

Miután 1971. július 3-án Morrisont holtan találták Párizsban, a három megmaradt tag, Ray Manzarek, John Densmore és Robby Krieger egy ideig fontolóra vette, hogy utódot keressenek Jim helyére, ám végül úgy döntöttek, a karizmatikus énekes pótolhatatlan volna, így Krieger és Manzarek megosztva vették át a frontemberi szerepet. Még ebben az évben stúdióba is vonultak, hogy rögzítsék az Other Voices című lemezt, amelynek borítóján a csapat már csak trióként szerepel. A lemezen több dal is elhunyt zenésztársuk emlékére íródott, és a banda először kóstolt bele olyan műfajokba, mint a latin zene vagy a jazz. Az albumot a kritikusok kétkedve fogadták és megjegyezték, hogy habár kifejezetten rossznak nem tudják nevezni a lemezt, Morrison hiánya rányomja a bélyegét az albumra és hiányzik belőle az, amitől az anyag igazán "Doorsos" lehetne. Habár korábbi munkáikhoz képest kereskedelmileg visszalépésnek számított, a korong mérsékelten sikeres lett, így a zenekar a következő évben még egy nagylemezt megjelentett, Full Cirlce címmel, amin számos session zenészt alkalmaztak és még tovább kísérletezgettek a latinos stílusokkal, a funkkal és a fúziós jazz műfajjal, mondván a rockzenét túlságosan unalmasnak találták. A második Morrison nélkül készített album azonban még rosszabb helyen szerepelt az eladási listákon, így nem sokkal később a banda visszavonulót fújt és beszüntette működését.

 

A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.