Ütős képsorhoz ütős zene dukál.
Már a némafilmes korszakban is fontos szerepet kapott a jelenetek alatt szóló zene, hát még amikor megjelent a hangosfilm. És nemcsak az úgynevezett „eredeti filmzenék”, tehát azok a darabok, amiket direkt az adott mozgóképhez komponáltak, hanem olyan, már ismert slágerek is, amiket a rendező egy hatásos pillanatban használ fel a filmjében. És mi lehet hatásosabb a záró képsoroknál!? Következzen az öt legemlékezetesebb, slágerrel megtámogatott zárójelenet.
The Sound of Silence – Diploma előtt (1967)
A Diploma előtt nemcsak arról nevezetes, hogy felhelyezte Dustin Hoffmant a hollywoodi palettára, de a Simon & Garfunkel nevű folkduó dalával megtámogatott zárójelenet is kultikus státuszba emelkedett.
Tökéletes összhangban a dramaturgia a dallal: a Hoffman által alakított Benjamin Braddock épp most szöktette meg a menyasszonyt az esküvőről, ám az ifjonti hév hamar tanácstalanságba fordul:
a pár ül egymás mellett, nem is néznek egymásra, miközben a The Sound of Silence szól, mert csak ez jutott nekik: a csend hangja.
The End – Apokalipszis most (1979)
Francis Ford Coppola megrázó filmje a vietnámi háborúról nem is végződhetne másként, mint egy dallal, ami a végről szól. Ám a rendező nemcsak a film végéhez használta fel a The Doors zenekar The End című dalát, hanem az elején is ez szól. Coppola eredetileg úgy gondolta, hogy
milyen jópofa lenne egy olyan számmal kezdeni a filmet, aminek az a címe, hogy „a vége”,
ám végül a zárójelent alatt is ezt használta – ezzel a mozi legnagyobb pillanatai közé emelve az Apokalipszis most két legfontosabb jelenetét.
Where is My Mind? – Harcosok klubja (1999)
Igen, itt villan fel a pénisz is, de most nem ezért vettük elő ezt a jelenetet. David Fincher kultikus filmje minden tekintetben tökéletes, márpedig egy ilyen alkotást a legnehezebb méltón (értsd: tökéletesen) lezárni. De Finchernek ez is sikerül, amihez kiváló választás a Pixies zenekar Where is My Mind? című száma, hiszen már a címe is sokat mondó: ’hol van az elmém?’. A szám egyhamar az elégedetlen tinédzserek slágerévé vált a világ minden táján. Plusz, nemcsak ütős aláfestése annak, ahogy Edward Norton és Helena Bonham Carter kézen fogva nézik a robbanó épületeket, de
a szám szövege a többszörös személyiségről szól, ami a film témája (és csattanója) is.
Ez is érdekelhet
Ez a filmtörténet 10 legjobb utolsó képkockája
Sok múlik azon, mivel nyit egy film, de a záró képsorok azok, amiket magunkkal viszünk a moziból.
Tovább
Don’t You (Forget About Me) – Nulladik óra (1985)
Arról hogy a Nulladik órában (vagy eredeti címén The Breakfast Club) minden megtalálható, ami a 80-as évek tinifilmjeit jellemezte, már hosszasan értekeztünk. Természetesen az egyik ilyen a jó érzékkel összeválogatott zene, aminek csúcspontja a Don’t You (Forget About Me). A Simple Minds száma a zárójelenet alatt szól, amikor a hétvégén összezárt, különböző habitusú és családi hátterű fiatalok szétszélednek, mindenki megy tovább a maga útján, és a film renitens karaktere, John Bender (Judd Nelson) átvág az üres focipályán és a dala dallamára csapkodja a levegőt. A Don’t You azért is remek választás, mert
a tinédzserkor elmúlásáról szól.
We’ll Meet Again – Dr. Strangelove (1964)
Stanley Kubrick nagy zenerajongó volt, állítólag ha betért egy hanglemezboltba, akkor több szatyornyi lemezzel tért haza. Használni is szerette a zenét, nem csak hallgatni, gondoljunk csak miként ad új dimenziót a zene a 2001 – Űrodüsszeia vagy a Mechanikus narancs című filmeknek. De igazából egyik sem fogható ahhoz, amikor az 1964-es atomháborús szatírájában megszólal a We'll Meet Again Vera Lynn előadásában. A kacifántos című Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni arról szól, miként próbálja egy marék kutyaütő tisztviselő megakadályozni az atomháborút, ám a film egy hatalmas robbanással zárul, ami beindítja a háborút. Kubrick atomrobbanásokról készült archív felvételekkel és Lynn háborús dalával zárja a filmet, ami csontvelőig hatoló intelem a jövőnek: bárki újból ledobhatja az atombombát, ha az emberiség nem fegyelmezi magát.
(via Far Out)
