Ismét együtt duettezik Ed Sheeran és Taylor Swift

A dalhoz egy megindító videoklip is készült, az énekesekre emlékeztető karakterek főszereplésével.

Közös kislemezzel jelentkezett napjaink két legnagyobb szupersztárja, Ed Sheeran és Taylor Swift. A The Joker and The Queen című szám alapvetően már ismerős lehet a közönségnek, ugyanis a dal még 2021 októberében látott napvilágot az angol énekes = (Equals) című nagylemezén, azonban akkor még csak egyedül Sheeran előadásában.

A romantikus ballada vadonatúj verziójában azonban már a vörös popsztár régi jó barátja, Taylor Swift is közreműködik, az énekesnő vokáljával felturbózott változattal együtt pedig egy különleges videoklipet is bemutattak, a két énekesre hasonlító tini színészek főszereplésével.


A kisfilm nosztalgikus érzést kelthet Sheeran és Swift rajongóiban, ugyanis a rájuk emlékeztető karakterek korábban egyszer már feltűntek a két popsztár egyik korábbi kollaborációjához, az Everything Has Changed című dalhoz készült videoklipben, közel 10 évvel ezelőtt.


A gyerekszínészek a 2013-as videóban Ed, illetve Taylor képzeletbeli gyermekeit alakították, akik egymásba szerettek az általános iskolában. A mostani klipben ugyanezt a két karaktert, Jacket és Avát láthatjuk, azonban immáron főiskolai hallgatókként, akik ezúttal ugyan már két különböző iskolában tanulnak, de közös életüket tervezgetik, amint épp átlépnek a felnőttkor kapuján.

A The Joker and The Queen duett változatának megjelenésekor Sheeran a következő kommentárt fűzte a számhoz:

Taylorral először 2012-ben találkoztunk és készítettük el első közös dalunkat, azaz már 10 évvel ezelőtt, és büszke vagyok rá, hogy ebben a számban is közreműködik. Ő nem csupán a legjobb énekes/dalszerző a világon, de egyben egy nagyon közeli barát is. Nagyon szerencsés vagyok, hogy az életem része lehet.”
Forrás: Anna Webber/Getty Images for Atlantic Records


Swift pedig a következőt posztolta a klip kapcsán:

Gratulálok Ed! A videó eszembe juttatja az évek óta tartó barátságunkat. És el sem hiszem, hogy Jack és Ava visszatértek! Nosztalgia mennyország!”

A The Joker and The Queen már sorban a negyedik együttműködés a két popsztár között, ugyanis a már említett Everything Has Changed után egy korábban rögzített, de csak tavaly megjelent számban is együtt dolgoztak, ami Run címmel vált elérhetővé Swift Red című albumának újrakiadott változatán (Taylor’s Version), 2017-ben pedig az End Game című dalban dolgoztak együtt az énekesnő Reputation című albumán.