Lady Gaga énekli az új Top Gun-film betétdalát

Az énekesnő vadonatúj száma az ikonikus mozi folytatásához íródott.

Ahogyan azt már korábban megszellőztették, néhány nappal ezelőtt pedig ő maga is hivatalosan bejelentette, Lady Gaga készítette el a május 26-án a magyar mozikba kerülő Top Gun: Maverick című film egyik betétdalát.

Lady Gaga / Forrás: Mike Marsland/Mike Marsland/WireImage

 

A popsztár a beharangozó után egy ízelítőt is bemutatott a Hold My Hand című számból, ami most végre teljes egészében meghallgatható:


A stílszerűen a ’80-as évek nagyívű power balladáit idéző dal az énekesnő és BloodPop szerzeménye, a produceri munkákat pedig szintén ők, illetve a régóta az énekesnővel dolgozó Benjamin Rice végezte.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lady Gaga (@ladygaga) által megosztott bejegyzés


Gaga a következőt mondta el a számról, illetve keletkezésének körülményeiről:

„Amikor megírtam ezt a dalt, észre sem vettem, hogy milyen sok rétegben ível át a film szívén, a saját pszichémen és a világ természetén, amiben élünk. Évek óta dolgozom rajta, tökéletesítem, próbálom a magunkévá tenni. Olyan zenét akartam dalba önteni, amelyben osztozunk azon az igényünkön, hogy megértsenek minket és amellyel megpróbáljuk megérteni egymást – vágyakozás afelé, hogy közel legyünk, amikor olyan távol érezzük magunkat, és képesség arra, hogy ünnepeljük az élet hőseit.”

Az énekesnő Tom Cruise-nak, Hans Zimmer zeneszerzőnek és Joseph Kosinski rendezőnek is köszönetet mondott:

„Rendkívül hálás vagyok Tomnak, Hansnak és Joe-nak ezért a lehetőségért, csodálatos élmény volt velük dolgozni. Én, BloodPop, Ben Rice és mindenki más, aki velünk munkálkodott, nagyon izgatott, hogy végre megoszthatjuk veletek ezt a számot. Ez a dal egy szerelmeslevél a világnak a nehéz idők során és az azokat követően is. Már nagyon régen szeretném, hogy halljátok.”

Gagának nem ez az első filmbetétdala: a Csillag születik című moziban elhangzó Shallow című dalnak köszönhetően 2019-ben

ő lett az első nő, akit ugyanabban az évben Oscar-, Grammy-, Golden Globe-, és BAFTA-díjjal is jutalmaztak.


Frissítés
: azóta a dal videoklipje is megérkezett, szintén Kosinski rendezésében:

 


Borítókép: Gabe Ginsberg/WireImage