Balul üt ki Indiana Jones tárgyalása a rettegett kínai bűnszervezet vezetőjével. Hősünk, oldalán Willie-vel, a bárénekesnővel és Picúrral, a kínai kisfiúval menekülni kényszerül Sanghajból. Indiában kötnek ki, ahol az egyik kis falu lakosai Jones segítségét kérik. Nem elég, hogy az oltárukról elrabolták a kincset érő varázserejű követ, de a maharadzsa emberei a gyermekeiket is magukkal hurcolták. Kiderül, hogy a tizenkét éves maharadzsa a gyilkos szekta befolyása alatt áll, melynek tagjai a Végzet Temploma alatti labirintusban dolgoztatják az elrabolt gyerekeket. Jones felveszi a harcot ellenük.
Casey Rybackről (Steven Seagal), a USS Missouri csatahajó jámbor szakácsáról csak kevesen tudják, hogy valamikor mindenre elszánt harcosként szolgált Vietnamban és a Közel-Keleten. A sors újra közbeszól, mert amikor a Missouri terroristák célpontjává válik, akik meg akarják szerezni a hajó nukleáris fegyvereit, Rybacknek a maroknyi legénység élére kell állnia, hogy megvédje a hajót, miközben a szárazföldön milliók rettegnek lélegzetvisszafojtva a fenyegető nukleáris háborútól.
Üdvözlünk Sin Cityben! Ez a város hívja és vonzza a makacs, kellemetlen alakokat, a korrupt jellemeket és az összetört szívűeket. Viharedzett lelkeknek való, kemény, sötét hely. Van, akinek ez a város az otthona: tisztességtelen zsaruk, prostik, mindenre elszánt önkéntes polgárőrök. Van, aki bosszúra szomjazik. Mások megváltásért sóvárognak. És aztán vannak olyanok is, akik mindkettőben reménykednek egy kicsit. Alig hihető, nehezen kezelhető hősök univerzuma, akik nem adják fel. Az utolsó percig megpróbálnak helyesen cselekedni egy városban, amely nem törődik velük. Az ő életükből, a város szívének legsötétebb zugaiban játszódó három sokkoló, feszültséggel teli, izzó történetből épül fel a kult-hagyománnyá vált eredeti képregényt alkotó Frank Miller, Robert Rodriguez és a vendégrendezőként feltűnő Quentin Tarantino elsöprő erejű játékfilmje.
John McClane (Bruce Willis) felesége (Bonnie Bedelia) elé siet Washington repülőterére, amikor ismét egy világraszóló terrorakció közepén találja magát. A repülőtéren leszáll egy katonai repülőgép is, utasa Esperanza, az a dél-amerikai drogbáró, akit vádlottként szállítanak az USA-ba. Hamarosan azonban kitör a káosz, a repülőtér irányítását egy terrorcsoport veszi át, amely a leszállásra váró gépek utasainak életével zsarolja a kormányt. A több száz halálraítélt utas, köztük McClane felesége várja kétségbeesetten, hogy a zsaru rendet teremtsen odalent, azaz legyőzze a mindenre képes elit katonai kommandót.
Indio, a veszedelmes bandita kitör a börtönből. Két egymással versengő fejvadász, Monco és Mortimer ezredes is el akarja kapni. Rájönnek, hogy egyedül nem boldogulnak vele, így kényszerű szövetséget kötnek. Megtudják, hogy Indio a bandájával ki akarja rabolni az El Paso-i bankot. Elhatározzák, hogy Monco megpróbál beépülni a banditák közé. Sikerrel jár, a bandavezér megbízza, hogy néhány emberével menjen Santa Cruzba, és egy látszólagos bankrablással csalják oda az El Paso-i seriffet, miközben Indioék kirabolják a helyi bankot. Monco a kezébe veszi az irányítást.
Amikor a felnőttek leoltják a gyerekszoba lámpáját, a sötétből szörnyek bújnak elő, akik az aludni próbálókat ijesztgetik. Ezt minden gyerek tudja. Azt viszont kevesebben sejtik, hogy a rémes figurák nem azért huhognak és ugrálnak a homályban, mert élvezik, ha mások félnek: egyszerűen ez a munkájuk. Sulley, a szőrös, pöttyös óriás az egyik legsikeresebb ilyen cég, a Szörny Rt. csúcsrémisztője. Asszisztensével, a kicsi, gömbölyded és egyszemű Mike Wazowskival járja az emberek világát, hogy sikolyokat gyűjtsön. A különös vállalat rémisztő hétköznapjai azonban fenekestül felfordulnak, amikor a páros egyszer véletlenül a saját világába enged egy kislányt.