Személy

David Lynch

rendező, forgatókönyvíró, szereplő
Született: 1946. január 20. (78 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Missoula, Montana)

David Lynch első munkája a Radírfej című szürreális fekete-fehér alkotás volt, melyet a közönség és a szakma később kultuszfilmmé avanzsált. Sikerült felkeltenie Hollywood és azon belül Mel Brooks érdeklődését, aki 1980-ban lehetőséget adott neki, hogy megrendezhesse Az elefántembert. Az alkotást Lynch szintén fekete-fehérben forgatta le és az Amerikai Filmakadémia nyolc kategóriában jelölte Oscar-díjra. Ezt követően Frank Herbert Dűnéjét filmesítette meg, amit a Kék bársony követett, amely már magán hordozta a rendező furcsa, kiszámíthatatlan és sokszor extrém stílusjegyeit. Talán ez a film tükrözi a legjobban Lynch megszállottságát.


A Veszett a világban Nicolas Cage és Laura Dern nyújtott feledhetetlen alakítást és a film elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál fődíját. 1990-ben kezdte el sugározni az amerikai tévé a Twin Peaks című sorozatot, amely mérföldkőnek számít a televíziózásban és a filmművészetben is. Lynch a popkultúra ikonja lett, képe hamarosan a Time magazin címlapján tűnt fel. A Twin Peaks-mánia futótűzként söpört végig az egész világon, ám mozifilm változata már nem volt olyan sikeres.


Lynch hosszú kihagyás után 1997-ben forgatott ismét mozifilmet. A Lost Highway - Útvesztőben és a The Straight Story mérsékelt sikert arattak. Ezt követő filmjét, a Mulholland Drive-ot eredetileg tévéfilmnek forgatta, de a producerek a mozibemutató mellett döntöttek. 2017-ben elkészült a Twin Peaks 18 részes folytatása. Lynch a filmezés mellett továbbra is hobbijainak él: festeget, lemezeket készít (mint producer) és képregényeket rajzol.

Hozzászólások

mapk 2018 febr. 11. - 16:46:32
hanguktaekwondooo 2013 jan. 05. - 21:33:06
vajon mér lett törölve az én szép intelligens hozzászólásom.
ez most épp.
kezdek felnézni magamra bizonyisten
7/10
convar 2013 jan. 01. - 18:29:30 7/10
Vitathatatlan érdemei (feszültség- ill. hangulatteremtés, karakterábrázolás) mellett sem tudok elsiklani afelett hogy pályafutásának utolsó harmadában sztem szörnyen elszaladt vele a ló. Az utolsó négy filmjébõl három, az Útvesztõben, a Mulholland Drive és az Inland Empire számomra már túlontúl szürreálisak. Mindezzel együtt követhetetlenek, tehát számomra sajnos értékelhetetlenek.

Viszont amit addig letett az asztalra (Radírfej, Elefántember, Kék bársony, Veszett a világ, de kiváltképp a Twin Peaks és a Straight Story miatt), azért min. 7 csillag jár továbbra is. Evör.
inujásákágume21 2012 dec. 11. - 10:37:01
köszönöm az engedélyt,de nekem nincs kedvem hozzá...tiéd a lehetõség :)
7/10
convar 2012 nov. 18. - 16:55:14 7/10 Előzmény inujásákágume21
Miután Lukács Laci már lassan idestova 20 éve megmondta hogy "az élet a legjobb méreg", így szvsz eszempontból Lynch Radírfeje már nem oszt-szoroz semmit :)
inujásákágume21 2012 nov. 16. - 15:53:02
hát én nem merném ilyenekkel mérgezni a világot az biztos
7/10
convar 2012 nov. 16. - 13:32:16 7/10 Előzmény inujásákágume21
Hogy "hogy mer"? Szted ez tényleg bátorság kérdése? ;D
inujásákágume21 2012 nov. 15. - 17:42:18
Ez a Lynch egy beteg állat,hogy mer ilyen filmeket csinálni..pl.:Radírfej..hányinger
Elsie Beckman 2010 okt. 02. - 11:19:44
Bércsak lenne új film....:-)
10/10
pingvincorpse 2009 okt. 23. - 15:16:50 10/10
Szinte össze....Gabalyodik minden de mégi olyan tiszta.
10/10
pingvincorpse 2009 okt. 23. - 15:16:03 10/10
Lynch nagyon szereti illesztgetni formálni a szerepeket. Olyan dolgokat használ nem az összes filmjében természetesen, amikkel nem érthetõ illetve más lesz a film olyan mint az élet. Kiszámíthatatlan. A MulHolland Drive például az ilyen......................... hihetetlen.
10/10
eucrow 2009 szept. 12. - 22:23:14 10/10 Előzmény irmagyurma
Ezt nem így értettem. A filmjei direkt rosszul kivitelezett kirakósok, valami sosem stimmel bennük, mint az életben. Hogy kamuzik-e, nem tudom, de nekem így is sokat adtak a filmjei. Javaslom neked az Elefántembert, ott kevésbé érzõdik ez a szürreális, zavaros vonal, na meg az tipikusan 'adós' film.
tombenko 2009 szept. 06. - 21:33:10
Nem egyszerû fickó. A Dûne faszán sikerült, A Twin Peaks ritka kusza volt, kíváncsi vagyok a többire is. Aki meg a lineáris Hollywoodi "mûveken" nõtt fel, az bajban lesz vele.
irmagyurma 2009 aug. 17. - 14:50:42 Előzmény eucrow
Inland Empire, meg van valahol. Meg is nézem. Egyszer.
Jó ez a puzzle-os hasonlat, igy igaz. Rosszul kiviteleszett puzzle. És abban is egyetértek veled, hogy Lynch kamuzik, akárhányszor filmet forgat. Nem tudja mit is szeretne adni. Nem volt még vele kapcsolatba olyan filmes élményem, hogy kaptam is volna valamit. Meg azokat sem értem akik el vannak szállva a tehetségével. Vannak tõle sokalta jobb rendezõk.
10/10
eucrow 2009 máj. 13. - 16:35:02 10/10 Előzmény irmagyurma
Szerintem nézd meg az Inland Empiret :)
Nem vagyok Lynch-szakértõ, nem is láttam az összes filmjét, de azért remélem, nem bánod, ha válaszolok. Szerintem a MDr. olyan film, mint egy rosszul kivitelezett puzzle. Összerakhatod, de nem fognak teljesen összesimulni a darabok. És valószínûleg nem is fog tetszeni, ha úgy ülsz neki, hogy száz százalékig meg akarod érteni. Az ember inkább érzi az ilyen dolgokat.
Sokszor elgondolkodtam, fõleg az IE kapcsán, hogy Lynch vajon tudja-e, mirõl szólnak a filmjei, vagy csak kamuzik. Mindig arra jutok, hogy hiába szeretném teljesen megérteni, mirõl szól mondjuk a MDr, ez sosem sikerülhet. Talán nem is olyan lényeges. Bár gondolom, sokakat bosszant, hogy megnézik a 3 órás IE-t, és úgy állnak fel a székbõl, hogy azt sem tudják, mit láttak.
Azért a dramaturg haverod csak mondott valami használhatót..
irmagyurma 2009 máj. 04. - 21:13:50
Hát gyerekek, én Lynch-el úgy vagyok, hogy szeretem is meg nem is. Ha egyáltalán lehet valakit szeretni is meg nem is. No, azért ismerek tõle tetszetõsebb rendezõket. Mindegy. Mondjuk azért lenne egy kérdésem hozzátok Lynch szakértõkhöz. Egy dramaturg haverommal háromszor egymás után megnéztük a Mullholand Drive-ot. Valami logikus magyarázatot kerestünk, hogy miért történik az ami. Osztán nem igazán találtunk :) Nézük meg negyedszer is vagy, Lynchben nem kéne logikát keresnünk?? Egyáltalán van a filmnek valami logikus dramaturgiai vonulata. Mer' én beleõrülök...hehe
Azért jó film. Meg a Kék bársony, a Dûne...satöbbi. Mutternak a Radírfejtõl meg egyenesen rémálmai vannak:D
10/10
pingvincorpse 2009 máj. 01. - 00:07:16 10/10 Előzmény Abaddon
Amit nem értesz ne írd le!!!
Ennyi!!!
10/10
pingvincorpse 2009 ápr. 07. - 23:02:04 10/10
ZSENI!!!
10/10
eucrow 2009 márc. 07. - 11:28:39 10/10
De van rá egyáltalán esély? Mert nem hiszem, hogy a sok modern európai múzeum helyett/mellett ide is eljuthat.
Összes hozzászólás