Személy

Dr. Seuss

előadó, író, forgatókönyvíró
Négy nemzedék gyermekeinek szívébe lopta be magát és tanította meg közben olvasni őket 44 könyvével, 1937-től. 1904-ben született, és Dartmouthban végzett. Pályáját a reklámszakmában kezdte, így készítette The Boids and Beasties című sorozatát a Judge magazinnak. Ebből fejlődtek ki a furcsa alakú állatok, melyekből a későbbi történetekben a Kik, a Zookok és a Loraxek lettek. Korai rajzait Geisel Dr. Theophrastus Seussként írta alá, hogy áltudományos külsőt kölcsönözzön fura állattárának. Így adódott a Dr. Seuss név (anyja leánykori neve) első könyvénél, mely 1937-ben jelent meg And To Think I Saw It On Mulberry Street címmel. 44 okosan megírt és illusztrált könyvében mindig a modern életszellemet testesítette meg. A könyvek fontos erkölcsi tanulságokkal szolgálnak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, anélkül, hogy szájbarágósak lennének, és eközben végtelenül szórakoztatóak is. Egy oktatókönyvekkel foglalkozó kiadó felkérte Dr. Seusst, hogy írjon egy olvasókönyvet, mely csak 220 alapszót tartalmaz, mégis le tudja kötni a fiatal olvasókat. Ebből lett a Cat In The Hat, melyből egy millió példányt adtak el. Dr. Seuss hét egyetemen kapott irodalmi és művészeti doktori címeket, és 1984-ben megkapta a Pulitzer-díjat. Bár 1991-ben elhunyt, továbbra is ő a világ legsikeresebb gyerekkönyv szerzője,

Hozzászólások

Ford Mustang 2011 dec. 25. - 05:25:11
Nagyszerû meseíró, a legjobbak közt van. A Grincs nagyon jó ötlet volt tõle, kíváncsi leszek a Lorax c. animációra.