Dumapárbaj

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar vígjáték, 88 perc, 2014

Értékelés:

193 szavazatból
Szerinted?

Kalmár Tamás (Hadházi László) befutott, negyvenes évei végén járó, kissé felfuvalkodott sztár. Standup nagyágyúként járja az országot fellépéseivel, és övé a legismertebb önálló showműsor az egyik kereskedelmi tévén. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben. Egy napon azonban rájön, hogy népszerűsége lassan a múlté, a közönség kedvence egyre inkább feltörekvő fiatal riválisa - Nagy Tóbiás (Kiss Ádám). Tamás - ahelyett, hogy szembenézne önmagával - úgy hiszi, minden bajának Tóbiás az okozója, ezért minden igyekezetével azon van, hogy a fiatal humorista fölébe kerekedjék. Próbálkozásai rendre balul sülnek el, s míg mi nevetünk szerencsétlenkedésein, Tamás egyre nagyobb slamasztikába kerül. Egyre romlik a kapcsolata feleségével és legrégebbi barátjával és egyben Tóbiással közös menedzserükkel: Vigéccel (Eszenyi Enikő). Miközben szeretteitől eltávolodik, szakmailag is lecsúszik, hihetetlen fellépéseken próbál pénzt keresni. Megrendelik poénjait vidéki diszkókba, szánalmas céges rendezvényekre és még gazdag horgászok is, hogy jobban harapjanak a halak. Egy mindent eldöntő dumapárbajra hívja ki Tóbiást, de a nagy csinnadrattával előkészített médiaesemény a menedzser rosszulléte miatt elmarad. A két rivális humorista Vigéc halálos ágyánál jön rá, hogy sorsuk nem az ellenségeskedés, hanem a két generáció közös, egymást ugrató poénegyvelege, így a temetés végül igazi fekete komédiába illő megbékéléssé változik. Vigéc a túlvilágról összehozza a két "szájkarater" sztárt.
Bemutató dátuma: 2015. január 15.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
SUDO márc. 04. 07:57:30 9/10
A rendezés és a vágások csapnivaló. Operatőri munka elmegy...
Szerintem vannak benne poénok,amik meg mentik a filmet.
6/10
Rainwalker jan. 13. 20:03:57 6/10 Előzmény moti77
Gubik Ági bármit csinálhat... :))) Kicsike Ádámka meg... Tahó!
4/10
Okulare jan. 07. 10:20:51 4/10
Nekem nem tetszett. Vígjátékként kínálták és egy gyenge szatíra volt. Nyomokban poént is tartalmazott, de harmatgyenge volt. Végignéztem, mert kíváncsi voltam, és nem bánom utólag sem a ráfordított időt, de szerintem sokkal jobb fílmet is lehetett volna csinálni. Lásd pl Üvegtigris.
Solo_ 2023 máj. 01. - 13:23:06
:)
Sz. Péter 2023 máj. 01. - 12:46:24
A humor szubjektív.
Ha valakinek jobban tetszik pl. Kőhalmi vagy Bödőcs mint Hadházi, attól még van humorérzéke. ;)
5/10
moti77 2023 máj. 01. - 11:13:10 5/10
Legjobb jelenet benne amikor Gubik Ági tusol, a többi feledhető.
10/10
Péterrrrrr 2022 ápr. 02. - 15:19:50 10/10
De az első 5 kedvencemben már benne van.
10/10
Péterrrrrr 2022 ápr. 02. - 15:19:04 10/10
Te így gondolod, nálam meg az első 3-ban sincs benne. Ennyi. de szerintem az első 5-ben sem. Na ezt add össze!
7/10
janderka 2020 júl. 05. - 09:29:26 7/10
Nem rossz film ez! Miért mondják annyian? Kicsit gyors, kicsit kiszámítható, de kedves kis szórakoztatás.
1/10
5i 2019 nov. 16. - 22:26:45 1/10
Kínos.
perzsa 2019 jún. 09. - 18:29:02
Kellemes este volt.
hajrá fidesz takarodj 2019 ápr. 07. - 10:12:45
Eszenyi végképp alulmúlta önmagát.
hajrá fidesz takarodj 2019 ápr. 07. - 10:12:08
Hulladék.
8/10
Maklari Gabor 2019 ápr. 06. - 23:23:52 8/10
Kis koltsegvetes, kis muvi. Teljesen jo film, eletszagu es eredeti, idonkent jo poenokkal.
10/10
omg 2019 febr. 16. - 10:42:45 10/10
Teljesen jó film! Vicces, kedves, megfogja az ember figyelmét.
10/10
Cicmicke 2018 okt. 30. - 19:14:10 10/10
Az itteni kommentek miatt majdnem nem néztem meg, de aztán mégis. Szerencsére. De én nem mondanám vígjátéknak. Néhol szívbemarkoló és igencsak életszagú volt. A végén feloldozásként visítva röhögtem. Nekem nagy élmény volt, az egyik kedvencem lett, az tuti, hogy újra megnézem! IMÁDTAM! A szereplőket is!
Ezek után meggondolom, mennyire adjak a pontokra...
1/10
Damien Dorsett 2018 okt. 27. - 03:21:21 1/10
Szerintem ez szándékosan volt ilyen rossz, ezek összeültek és kitalálták, hogy csináljunk már valami szart és megcsinálták. Így hirtelen nem is tudnék az utóbbi pár évből ennél rosszabb filmet mondani, pedig aztán volt nem kevés nézhetelen. Érdekes élmény volt az biztos, de a sajtreszelővel való rejszolás még mindig szórakoztatóbb.
háziboszorkány 2018 okt. 19. - 11:51:03 Előzmény Akeresztapa
Köszönöm neked is és mindenkinek, aki ilyen elsöprő véleményt írt, legalább nem pazarolom az időmet rá :-), hálás vagyok.
1/10
Trivia Showtime 2018 márc. 29. - 15:05:52 1/10 Előzmény Belmont
A Kádvás gyárákák megszólításod épp annyira nem humoros, mint ez a nívótlan film, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehet sem vígjátékként, sem szatíraként aposztrofálni. Ez egyszerűen csak egy fércmű, dilettáns módon kivitelezve.
Való igaz, hogy a vígjáték és a szatíra nem azonos műfajok, a humort viszont - ezzel a filmnek titulált x@rkupaccal ellentétben - egyik sem nélkülözheti.
Az, hogy a Nic śmiesznego-t (ami ezzel ellentétben tényleg figyelemre méltó alkotás) citálod ide példaként, az kb. olyan, mint amikor egy összejövetelen a dress code sportos öltözéket ír elő, te pedig elmész egy összehányt susogós melegítőnadrágban, és csodálkozol, hogy kinéznek a társaságból...
9/10
szabzero 2018 márc. 27. - 22:15:29 9/10
Azért a 4,4 nem tükrözi a valóságot, attól bőven jobb film. Egész nyugodtan lehet tenni vele egy próbát.
Összes hozzászólás