Emlékezés

Bakancslistához adom
korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető magyar dokumentumfilm, 21 perc, 2010

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

1939. szeptember 1-jén először Németország, majd néhány héttel később a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot. Ebben a helyzetben több mint 70 000 katona és civil keresett oltalmat Magyarországon, amely a vele szövetséges Németország rosszallása ellenére is kormányzati irányítással nyújtott segítséget a menekült lengyelek számára. A két nép barátságának erről a felemelő epizódjáról Lengyelország volt budapesti nagykövete, Grzegorz Łubczyk és felesége, Krystyna asszony nemrég dokumentumkötetet állított össze.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
feketevipera 2012 szept. 14. - 19:53:29
Megható és felemelõ kisfilm, legalábbis emlékeim szerint (akkor láttam, amikor még elõször vetítették, az pedig nem mostanában volt). A közmondásos lengyel-magyar barátságra kapunk újabb bizonyítékot a mûsor segítségével, megismerhetünk egy dokumentumkötetet, illetve - úgy emlékszem - egykori lengyel menekültek is megszólalnak, többé-kevésbé tört magyarsággal, de annál nagyobb szeretettel népünk iránt. Az utóbbi idõben mintha kicsit többet foglalkoznának a lengyel menekültek kérdésével, szerencsére ez a film is hozzá tudott adni valamit a témához, elsõsorban a "mikrotörténelem" (a személyes élmények elbeszélése) segítségével. Biztosan készültek már mélyebben szántó mûsorok is a kérdéskör kapcsán, viszont ezt is érdemes megnézni, nem hosszú, és a hangulat magával ragadja a nézõt. (Talán kicsit elfogult vagyok, valamennyit tanultam lengyelül, illetve többször is jártam Lengyelországban, így nem tudok tárgyilagos maradni.)
Ford Mustang 2011 nov. 02. - 20:37:07
Kíváncsi leszek erre a doksira, elõreláthatólag nem lesz rossz.