Személy

Ennio Morricone

zeneszerző, zene
Született: 1928. november 10. (Olaszország, Róma)
Meghalt: 2020. július 6.

A XX. század egyik legnagyobb hatású filmzeneszerzője. A római Santa Cecilia konzervatóriumban végezte zenei tanulmányait, és egyebek mellett trombitán tanult játszani. Először 1964-ben Sergio Leone hívta az Egy maréknyi dollárért című alkotásához, hogy néhány betétdalnak készítse el a hangszerelését. Munkájára hamar felfigyeltek, mert olyan hagyományostól eltérő hangszereket alkalmazott, mint amilyen a harmonika, a harang vagy az elektromos gitár. Sorra kapta a megbízásokat, s bár elsősorban westernfilm-zeneszerzőként jegyezték meg nevét (egyik leghíresebb filmzenéjét az 1968-as Leone-rendezéshez, a Volt egyszer egy vadnyugathoz készítette), számos más műfajban is dolgozott a vígjátéktól a romantikus filmeken át a horrorokig.

Hozzászólások

Anna Dé 2020 nov. 24. - 17:20:20
A legszebb feldolgozás, amit hallottam eddig életemben.

https://www.youtube.com/watch?v=KYlHiACHGiU&list=PLdVkHRu3zRbLzAz-Ot_2jR44Uh253FOsP

Vannak zenék amik tökéletesen megtudják ragadni a pillanatot, Morricone zenéi ilyenek. Becsukod a szemed miközben hallgatod, aztán csak úgy vagy. Élvezed hogy vagy. Élvezed a percet amit még kaptál az élettől.
Edmond Dantes 2020 júl. 07. - 15:21:58
Budapesten vezényelte és személyesen felügyelte a Sorstalanság általa szerzett zenéjének felvételét...
vino-et-veritas 2020 júl. 07. - 08:25:46 Előzmény Joan Fontaine
A film volt az igazi terepe, ha jól emlékszem "klasszikus" műveket nemigen szerzett, de "klasszikussá" a filzene tette...
És még tavaly (90 évesen!) fellépett nálunk is.
Eddig ez a második olyan hazai koncert, aminek kihagyásáért örökre átkozom magam, mert megismételhetetlenek voltak...
vino-et-veritas 2020 júl. 07. - 08:18:06
Szomorú hír...
Legyen könnyű neki a föld...
Joan Fontaine 2020 júl. 07. - 07:46:57
Sajnálom, hogy ez a pillanat is elérkezett. 91 évesen hunyt el, mert egy szerencsétlen esés miatt combnyaktörést szenvedett, egyébként valóban meglepő, hogy mindez alig pár nap alatt zajlott, a kórházi kezelés ellenére.
Én leginkább őt tartom a 20. század legjelentősebb és legnagyobb hatású zeneszerzőjének, mert sajátos, különleges, és leggyakrabban az emberi lélek legmély rétegeibe is betörő zenei hangzásvilága egyértelműen és bármikor felismerhető, beazonosítható, senki máséval össze nem keverhető.

2007-ben életművéért Oscar díjat kapott, nagyon helyesen, bár érdekes, hogy az első önálló filmzenéért járó Oscart csak 87 évesen kapta meg (nevetséges). Nade az egyéb díjak hosszú sora azért ellensúlyozza mindezt.
Hat évesen kezdett komponálni, és ahogy olvastam, trombitás apját olykor már gyerekként bárokban helyettesítette :)
Életrajzi adataiból sokminden kiderül a magán emberről is:
"Akik vele dolgoztak, azt állítják, hogy precizitása már szinte matematikai pontosságú, öntudatos, lelkiismeretes művészként a keverőszobában ugyanúgy otthon volt, mint a karmesteri porondon."

"Morricone családcentrikus és egyszerű ember volt, aki haláláig Olaszországban élt, annak ellenére, hogy a tengerentúlon felajánlottak neki egy minden igényt kielégítő Beverly Hills-i otthont. Feleségét minden fellépésre magával vitte."

Ha jól számolom, 64 évig élt együtt a feleségével, akit nagyon szeretett-hát ez is példaértékű, a mai világban, bár ő még egy egészen más korból származik, amelyben teljesen mások voltak az emberi értékek. Talán ez alapozhatta meg azt, hogy minden tekintetben kiemelkedő és teljes életet élhetett.

Életművére tekintve csak egyetlen szó jut eszembe: Köszönjük.

https://www.youtube.com/watch?v=KN4pmxpGJNY&list=PLrKJ58z9Cnr8etY9FtxdOuGe8q67Hkh5b
cellasto 2020 júl. 06. - 21:30:39
Nem hiszem el, hogy elment.
Es egy ilyen buta baleset miatt.
Aktív volt az utolsó napjaiig.
Egy legenda távozott, nyugodjék békében!
gladiolus 2017 febr. 24. - 17:13:47
Végre megtaláltam a Maestrótól a kedvencemet, kicsit ritkán hangzik el sajnos, és sokáig nem tudtam, mi a címe. A fülembõl persze nem ment ki, aztán végre ráakadtam.

https://www.youtube.com/watch?v=KN4pmxpGJNY&list=PLrKJ58z9Cnr8etY9FtxdOuGe8q67Hkh5b

Szép. :-)
Edmond Dantes 2016 márc. 02. - 17:10:45
Morricone eddigi díjai-jelölései itt:

https://en.wikipedia.org/wiki/Ennio_Morricone#Prizes_and_awards
gladiolus 2016 márc. 02. - 12:56:24
Morricone mester igazán hûséges volt a hazájához, mert életrajza szerint mindig is ott élt csendes, szerény életet a családjával. Annak ellenére, hogy egy komplett Beverly Hills-i otthont is felajánlottak neki.
Szimpatikus, tiszteletre méltó és alázatos ember, aki úgy látom az élet minden területén tökéletesen a helyén van, és a számára elfogadható életet éli.A köszönõ beszédét is olaszul mondta egyébként.
Ezt ilyenkor valaki fordítja? Mert nem láttam a gálát.
gladiolus 2016 márc. 02. - 12:52:49
És az a video, amit betettem alant, ahol még látható is Robert Redford, az akkor mi?
Bár végülis lényegtelen, hogy ki adta át, csak amíg Koltai mesél, addig itt látható is.
10/10
Tibor Hegyi 2016 márc. 02. - 12:22:01 10/10
Nem sok olyan zeneszerzõt ismerek, aki képes ennyire zseniálisan kifejezni zenével a jelenetsort a vásznon.
offtopic
Edmond Dantes 2016 márc. 02. - 09:30:43
off
Az életmûdíjas sztorit Alinda tegnapi mûsorában hallhattad vagy ha nem, abban ugyanígy mesélte el Koltai Lajos: Robert de Niro adta át Fondának, 5.000 ember, talpra ugrás, sírás-rívás, "ne sírjatok, itt vagyok" stb: minden stimmel.
A riport itt megnézhetõ: http://hirtv.hu/alinda/szabo-istvan-es-koltai-lajos-1331104 sok mindenrõl beszélnek.
cellasto 2016 márc. 02. - 07:57:46
pár dollárral többért:

https://www.youtube.com/watch?v=mLXQltR7vUQ

de tényleg,ha az ember elkezdené sorolni,estig nem érne a végére :))
cellasto 2016 márc. 02. - 07:46:29
egyébként,mivel 90%-ban európai(fõleg olasz) filmek zenéjét írta annyira nem meglepõ,hogy eddig nem kapta meg az oscart
ami az én szívemnek különösen kedves tõle:

nevem senki:

https://www.youtube.com/watch?v=iGZDKuDl3jc
https://www.youtube.com/watch?v=6vo9J26PdMM

volt egyszer egy vadnyugat:

https://www.youtube.com/watch?v=we53TOJyt78

a jó a rossz és a csúf:

https://www.youtube.com/watch?v=AFa1-kciCb4

a profi:

https://www.youtube.com/watch?v=pzvhjoK0UHI

és még sorolhatnám.... _)

rengeteg filmet õ tett teljessé

mégegyszer:gratulálok! :)
gladiolus 2016 márc. 01. - 22:01:18
:D
gladiolus 2016 márc. 01. - 21:34:52
off

Hú, hogy van ez? Pontosítsunk.Henry Fonda 1981-ben kapott Honorary Awardot, a díjat Robert Redford adta át neki.Itt látható.

https://www.youtube.com/watch?v=YZZQqr2RFCs

Egyébként igen, a kis öreg a botjával rendkívül megható.

Aztán még 1982-ben eljátszották az utolsó filmet Catherine Hepburnnel, ez volt az Aranytó, ami csodálatos film, és ezért megkapta a régen várt Oscart a legjobb férfi fõszereplõ kategóriában, élete alkonyán, betegsége miatt ezt már a lánya vette át. Hát igen. Az élet olykor igazságtalan.Õ is többet érdemelt volna. :-(
gladiolus 2016 márc. 01. - 16:21:51
Ez pl. nem is annyira ismert, és mégis olyan lendületes. Az ilyeneket szeretem tõle.

https://www.youtube.com/watch?v=SWTNB5gRuXs&list=PLEC76378BECEF08A3&index=7
gladiolus 2016 márc. 01. - 16:01:43
Bocs, Cheyenne. Amit elõször írtam, az bors. :-)
gladiolus 2016 márc. 01. - 16:00:41
Igen, méltatlanul késõn jutott hozzá, egyetértek, és nem is értem.Akkor az életmûdíjnak nincs is olyan rangja, mint a hagyományos Oscarnak? Habár megnéztem, és azért fontos embereknek ítélték oda, persze van köztük egy csomó számomra ismeretlen is. :-)Mondjuk számomra olykor a normál Oscarnak sincs túl sok rangja, ha Morricone nagyságrendû emberek csak 88 évesen jutnak hozzá.

Az a bajom a Vadnyugattal, hogy régen annyira elcsépelt volt, hogy egy kicsit ráuntam. A zenéjére is. Persze szép, természetesen. Nem is a fõcim tetszik, attól csömöröm van, inkább akkor már a Halál dala, vagy a Chayenne közremûködését kísérõ zenei betét, ezek jók.

Van egy kedvencem, egy rövid ária van benne, és nem az ismertek közül való, és még véletlenül sem akadok rá, de persze a fülembõl nem hajlandó kivonulni. :-)
Edmond Dantes 2016 márc. 01. - 14:27:41
Volt egyszer egy vadnyugatot anno és mai szóval, "benézték". A spagettiwestern nem "játszott" egyik fesztiválon sem, így zenéjét sem jelöl(het)ték. Mint látom, USA-ban még kasszasiker sem lett. Ennek ellenére a hálás utókor :) pótolta a "mulasztást": az USA "nemzeti könyvtára" = Library of Congress erre illetékes részlege (National Film Registry) mint "kulturális, esztétikai és történelmi szempontból jelentõs mûvet" tartja nyilván és õrzi. Ebben nyilván Morricone is részes.
Összes hozzászólás