Barabás Zsófi: Ahonnan látni a tengert

Barabás legfrissebb sorozatát a felszabadultság, a kísérletezés vágya jellemzi. A kiállítás címe, Ahonnan látni a tengert, Tóth Krisztina legújabb könyvére utal, emellett a művész aktuális pozícióját is jelzi – Barabás festészete mostanra egy érett, markáns, azonnal felismerhető „barabászsófis” világgá állt össze.
Barabás új művein a szabadság és a játékosság felszabadító érzése fonódik egybe eddigi tudásával, a zsigeri vágyak és a tudatos képépítés együttes mozgásai alakították ezeket a festményeket. Képei olyan asszociációkat hívnak elő a nézőben, mint amilyeneket eddig csak egy víz alatti múzeumban vagy egy mikroszkopikus kép nézegetésekor tapasztalhatott meg, archaizáló formái ugyanúgy emlékeztetnek a DNS mintázatokra, mint a repülőkön készült tájképrészletekre.

Ahogy a címadó festményen látjuk, a kékek különböző árnyalatai, a színfoltok és az egymásba ölelkező majd egymástól eltávolodó formái és alakzatjai szabadon úsznak a térben, csak a vászon végessége szab határt a hömpölygő áramlásoknak. Ettől a világtól csak egy lépésre van a minimalista, a csak egyetlen eseményre koncentráló festménysorozata, illetve a formázott képei. Ezeken a műveken Barabás egyetlen történetre, egyetlen motívumra fókuszál, annak érzéki, energikus ecsetmozdulatokkal megfestett gazdagságára, egy a kétdimenziós festmény teréből kimozdított elemre. Ezek az organikus formák elsősorban természet tiszta egyszerűségére, a sallangoktól megszabadított egyszerű mondatok lényegére utalnak. Barabás Zsófi legújabb műveivel azt bizonyítja, hogy helye van a legfontosabb magyar festők között.