Személy

Faye Dunaway

színész, szereplő, közreműködő
Született: 1941. január 14. (83 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Bascom, Florida)

1941-ben született, tizenévesen szépségversenyeken tűnt fel, később a Floridai Egyetemen szerzett diplomát. Színészi pályája színpadi szerepekkel indult a hatvanas években, először 1967-ben játszott filmen.  Az első sikerekre sem kellett sokat várnia, egy Golden Globe-jelölés (Vihar Délen) után a Bonnie és Clyde című alkotásban hívta fel magára a figyelmet. Ezt követően olyan filmekben tűnt fel, mint A Thomas Crown-affér, a Kis nagy ember, A három testőr (és annak egy évvel későbbi folytatása), a Kínai negyed, A Keselyű három napja és a Pokoli torony. Az Oscar-díjat az 1976-os Hálózatért vehette át. A nyolcvanas évektől már kevésbé sikeres produkciókban szerepelt, játszott többek közt az Arizoniai álmodozók és a Don Juan DeMarco című filmekben. Kétszer ment férjhez.

  • 2021
    The American Connection színész színész (amerikai-francia thriller, 2021)
  • 2021
    L'uomo che disegnò Dio színész színész (olasz filmdráma, 100 perc, 2021)
  • 2017
    Végzetes vágyakozás 4.8 színész színész (kanadai thriller, 105 perc, 2017)
  • 2017
    Bye Bye Man - A Rettegés Neve 5.3 színész színész (amerikai horror, 96 perc, 2017)
  • 2017
    A Jézus-dosszié 9.0 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 112 perc, 2017)
  • 2010
    Családi hálaadásünnep 7.2 színész színész (amerikai vígjáték, 87 perc, 2010)
  • 2009
    Csendes holtág 6.4 színész színész (amerikai filmdráma, 88 perc, 2009)
  • 2008
    Roman Polanski: Körözött és kívánatos 5.0 szereplő szereplő (amerikai-angol dokumentumfilm, 99 perc, 2008)
  • 2008
    Flick színész színész (angol horror, 92 perc, 2008)
  • 2008
    AFI Life Achievement Award: A Tribute to Warren Beatty 10 színész színész (amerikai show-műsor, 2008)
  • 2007
    Vírus a fedélzeten 5.8 színész színész (amerikai akciófilm, 100 perc, 2007)
  • 2007
    A Vadmacska Klub 5.1 színész színész (amerikai vígjáték, 93 perc, 2007)
  • 2007
    The Gene Generation 3.3 színész színész (amerikai sci-fi akciófilm, 96 perc, 2007)
  • 2007
    Boulevard of Broken Dreams színész színész (amerikai dokumentumfilm sorozat, 2007)
  • 2006
    Rain 5.2 színész színész (amerikai filmdráma, 92 perc, 2006)
  • 2006
    CSI: A helyszínelők 8.8 színész színész (amerikai-kanadai krimisorozat, 45 perc, 2006)
    • Cool:
      • péntek (márc. 29.) 12:40,
      • szombat (márc. 30.) 02:20,
      • szombat (márc. 30.) 03:20,
      • szombat (márc. 30.) 05:30,
      • szombat (márc. 30.) 06:25,
      • szombat (márc. 30.) 07:20,
      • vasárnap (márc. 31.) 05:00,
      • vasárnap (márc. 31.) 06:00,
      • vasárnap (márc. 31.) 06:50,
      • hétfő (ápr. 1.) 06:55,
      • kedd (ápr. 2.) 01:30,
      • kedd (ápr. 2.) 02:20,
      • kedd (ápr. 2.) 03:05,
      • kedd (ápr. 2.) 03:55,
      • kedd (ápr. 2.) 12:45,
      • szerda (ápr. 3.) 12:45,
      • csütörtök (ápr. 4.) 12:45,
      • péntek (ápr. 5.) 12:45,
      • szombat (ápr. 6.) 05:15,
      • szombat (ápr. 6.) 06:00,
      • szombat (ápr. 6.) 06:55,
      • vasárnap (ápr. 7.) 05:35,
      • vasárnap (ápr. 7.) 06:25,
      • vasárnap (ápr. 7.) 07:25,
      • hétfő (ápr. 8.) 12:45,
      • kedd (ápr. 9.) 12:45
    • Sorozat+:
      • péntek (márc. 29.) 13:10,
      • péntek (márc. 29.) 14:10,
      • péntek (márc. 29.) 21:00,
      • péntek (márc. 29.) 22:00,
      • szombat (márc. 30.) 15:00,
      • szombat (márc. 30.) 16:00,
      • szombat (márc. 30.) 17:00,
      • szombat (márc. 30.) 18:00,
      • szombat (márc. 30.) 18:55,
      • vasárnap (márc. 31.) 15:05,
      • vasárnap (márc. 31.) 16:05,
      • vasárnap (márc. 31.) 17:05,
      • vasárnap (márc. 31.) 18:00,
      • vasárnap (márc. 31.) 18:55,
      • hétfő (ápr. 1.) 13:10,
      • hétfő (ápr. 1.) 14:10,
      • hétfő (ápr. 1.) 21:00,
      • hétfő (ápr. 1.) 22:00,
      • kedd (ápr. 2.) 13:10,
      • kedd (ápr. 2.) 14:10,
      • kedd (ápr. 2.) 21:00,
      • kedd (ápr. 2.) 22:00,
      • szerda (ápr. 3.) 13:10,
      • szerda (ápr. 3.) 14:10,
      • szerda (ápr. 3.) 21:00,
      • szerda (ápr. 3.) 22:00,
      • csütörtök (ápr. 4.) 13:10,
      • csütörtök (ápr. 4.) 14:10,
      • csütörtök (ápr. 4.) 21:00,
      • csütörtök (ápr. 4.) 22:00,
      • péntek (ápr. 5.) 13:10,
      • péntek (ápr. 5.) 14:10,
      • péntek (ápr. 5.) 21:10,
      • péntek (ápr. 5.) 22:10,
      • szombat (ápr. 6.) 15:10,
      • szombat (ápr. 6.) 16:10,
      • szombat (ápr. 6.) 17:10,
      • szombat (ápr. 6.) 18:00,
      • szombat (ápr. 6.) 18:55,
      • vasárnap (ápr. 7.) 15:10,
      • vasárnap (ápr. 7.) 16:10,
      • vasárnap (ápr. 7.) 17:05,
      • vasárnap (ápr. 7.) 18:00,
      • vasárnap (ápr. 7.) 18:50,
      • hétfő (ápr. 8.) 13:10,
      • hétfő (ápr. 8.) 14:10,
      • hétfő (ápr. 8.) 21:00,
      • hétfő (ápr. 8.) 22:00,
      • kedd (ápr. 9.) 13:10,
      • kedd (ápr. 9.) 14:10,
      • kedd (ápr. 9.) 21:00,
      • kedd (ápr. 9.) 22:00
    • RTL:
      • hétfő (ápr. 1.) 04:15,
      • kedd (ápr. 2.) 03:05,
      • csütörtök (ápr. 4.) 02:00,
      • csütörtök (ápr. 4.) 02:45,
      • péntek (ápr. 5.) 02:05,
      • péntek (ápr. 5.) 02:50,
      • vasárnap (ápr. 7.) 03:35,
      • vasárnap (ápr. 7.) 04:15
  • 2005
    The Starlet 1.5 színész színész (amerikai reality-sorozat, 60 perc, 2005)
  • 2004
    Vissza a múltba 4.0 színész színész (amerikai filmdráma, 90 perc, 2004)
  • 2004
    Rejtőzködők 2.9 színész színész (amerikai sci-fi kalandfilm, 120 perc, 2004)
  • 2004
    Last Goodbye színész színész (amerikai romantikus dráma, 95 perc, 2004)
  • 2004
    Jennifer's Shadow színész színész (amerikai-argentin horror, 96 perc, 2004)
  • 2003
    Felszabdalt horizont 6.1 színész színész (amerikai thriller, 99 perc, 2003)
  • 2002
    Nyitott szívek 10 színész színész (amerikai filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2002)
  • 2001
    Cannes-i kavalkád 4.5 színész színész (amerikai vígjáték, 100 perc, 2001)
  • 2001
    Cannes 2001 10 közreműködő közreműködő (magyar riportfilm, 26 perc, 2001)
  • 2000
    Nehéz választás 8.5 színész színész (amerikai vígjáték, 87 perc, 2000)
  • 2000
    Az önéletrajzíró 6.0 színész színész (angol filmdráma, 90 perc, 2000)
  • 2000
    A bűn állomásai 7.4 színész színész (amerikai krimi, 115 perc, 2000)
  • 2000
    Stanley's Gig színész színész (amerikai zenés dráma, 93 perc, 2000)
  • 1999
    Jeanne d'Arc - Az Orléans-i szűz 8.0 színész színész (francia történelmi dráma, 158 perc, 1999)
    • Film Mánia:
      • vasárnap (márc. 31.) 18:50,
      • hétfő (ápr. 1.) 08:50,
      • péntek (ápr. 5.) 16:50
  • 1998
    Kifutó a semmibe 8.4 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 120 perc, 1998)
  • 1997
    Rebecca - A Manderley-ház asszonya 7.8 színész színész (angol filmdráma, 190 perc, 1997)
  • 1996
    Szomszédok 7.0 színész színész (amerikai filmdráma, 120 perc, 1996)
  • 1996
    Siralomház 7.7 színész színész (amerikai thriller, 113 perc, 1996)
  • 1996
    Majomparádé 8.1 színész színész (amerikai vígjáték, 88 perc, 1996)
  • 1996
    Albínó aligátor 6.7 színész színész (amerikai thriller, 93 perc, 1996)
  • 1995
    Szemben az igazságszolgáltatással 6.4 színész színész (amerikai filmdráma, 97 perc, 1995)
  • 1995
    Kendőzetlenül 5.0 szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 1995)
  • 1995
    Don Juan DeMarco 8.7 színész színész (amerikai vígjáték, 93 perc, 1995)
  • 1994
    Angyali érintés 8.1 színész színész (amerikai tévéfilmsorozat, 45 perc, 1994)
  • 1993
    Columbo: Nehéz ügy 9.1 színész színész (amerikai krimi, 91 perc, 1993)
  • 1993
    Arizonai álmodozók 7.9 színész színész (amerikai filmdráma, 135 perc, 1993)
  • 1992
    Lahav Hatzui színész színész (izraeli-amerikai filmdráma, 81 perc, 1992)
  • 1991
    Lángoló szenvedélyek 8.3 színész színész (angol-amerikai vígjáték, 88 perc, 1991)
  • 1990
    Váratlan utazás 10 színész színész (kanadai tévéfilmsorozat, 60 perc, 1990)
    • Jocky TV:
      • szombat (márc. 30.) 09:30,
      • szombat (márc. 30.) 10:35,
      • vasárnap (márc. 31.) 09:30,
      • vasárnap (márc. 31.) 10:35,
      • vasárnap (márc. 31.) 11:40,
      • szombat (ápr. 6.) 09:50,
      • szombat (ápr. 6.) 10:55,
      • vasárnap (ápr. 7.) 09:50,
      • vasárnap (ápr. 7.) 10:55,
      • vasárnap (ápr. 7.) 12:00
    • Prime:
      • hétfő (ápr. 8.) 07:05,
      • kedd (ápr. 9.) 07:10,
      • szerda (ápr. 10.) 07:10,
      • csütörtök (ápr. 11.) 07:10,
      • péntek (ápr. 12.) 07:10
  • 1990
    A szolgálólány meséje 6.9 színész színész (amerikai-német filmdráma, 109 perc, 1990)
  • 1990
    Silhouette színész színész (amerikai akcióthriller, 87 perc, 1990)
  • 1989
    In una notte di chiaro di luna színész színész (olasz-francia filmdráma, 109 perc, 1989)
  • 1988
    Éjféli átkelés 5.1 színész színész (amerikai thriller, 104 perc, 1988)
  • 1988
    La partita színész színész (olasz vígjáték, 104 perc, 1988)
  • 1987
    Törzsvendég 6.9 színész színész (amerikai filmdráma, 97 perc, 1987)
  • 1987
    Casanova 7.4 színész színész (angol-amerikai-NSZK-olasz vígjáték, 122 perc, 1987)
  • 1986
    Pillangók klubja 7.4 színész színész (amerikai filmdráma, 99 perc, 1986)
  • 1985
    Kolumbusz 9.4 színész színész (olasz-amerikai kalandfilmsorozat, 1985)
  • 1985
    Agatha Christie: Vacsora tizenhármasban 7.3 színész színész (amerikai-angol krimi, 91 perc, 1985)
  • 1984
    Meghurcolt ártatlanság 7.0 színész színész (angol krimi, 91 perc, 1984)
  • 1984
    Supergirl 6.4 színész színész (amerikai kalandfilm, 120 perc, 1984)
  • 1983
    A gonosz lady 6.5 színész színész (angol kalandfilm, 98 perc, 1983)
  • 1981
    Evita Peron 7.4 színész színész (amerikai filmdráma, 200 perc, 1981)
  • 1981
    Anyu a sztár 8.5 színész színész (amerikai életrajzi film, 129 perc, 1981)
  • 1980
    Az első halálos bűn 5.6 színész színész (amerikai thriller, 112 perc, 1980)
  • 1979
    A bajnok 8.0 színész színész (amerikai filmdráma, 118 perc, 1979)
  • 1978
    Laura Mars szemei 8.6 színész színész (amerikai thriller, 99 perc, 1978)
  • 1976
    Hálózat 8.2 színész színész (amerikai filmdráma, 121 perc, 1976)
  • 1976
    Az elátkozottak utazása 8.2 színész színész (angol filmdráma, 155 perc, 1976)
  • 1975
    A keselyű három napja 9.2 színész színész (amerikai thriller, 118 perc, 1975)
  • 1974
    Pokoli torony 8.9 színész színész (amerikai katasztrófa film, 158 perc, 1974)
  • 1974
    Kínai negyed 8.3 színész színész (amerikai krimi, 126 perc, 1974)
  • 1974
    A négy testőr, avagy a Milady bosszúja 9.0 színész színész (amerikai-angol-spanyol kalandfilm, 108 perc, 1974)
  • 1973
    Oklahoma olaja 7.6 színész színész (amerikai filmdráma, 108 perc, 1973)
  • 1973
    A három testőr, avagy a királyné nyaklánca 8.8 színész színész (angol-amerikai-spanyol-panamai kalandfilm, 103 perc, 1973)
  • 1971
    Hogan's Goat színész színész (amerikai filmdráma, 117 perc, 1971)
  • 1971
    Halálos csapda színész színész (francia-olasz thriller, filmdráma, 96 perc, 1971)
  • 1971
    Doc Holliday 7.3 színész színész (amerikai western, 92 perc, 1971)
  • 1970
    Kis nagy ember 8.8 színész színész (amerikai western, 134 perc, 1970)
  • 1970
    Puzzle of a Downfall Child 10 színész színész (amerikai filmdráma, 105 perc, 1970)
  • 1969
    The Extraordinary Seaman színész színész (amerikai kalandfilm, 80 perc, 1969)
  • 1969
    A megegyezés 8.0 színész színész (amerikai filmdráma, 120 perc, 1969)
  • 1968
    Szeretők 7.6 színész színész (olasz-francia romantikus dráma, 88 perc, 1968)
  • 1968
    A Thomas Crown-ügy 7.6 színész színész (amerikai krimi, 102 perc, 1968)
  • 1967
    Bonnie és Clyde 8.5 színész színész (amerikai krimi, 107 perc, 1967)
  • Visceral színész színész (francia thriller, filmdráma)
  • BAFTA-díj (1968) - Legígéretesebb fiatal színésznő: Bonnie és Clyde
  • Golden Globe-díj (1977) - Legjobb női alakítás: Hálózat
  • Oscar-díj (1977) - Legjobb női főszereplő: Hálózat
  • BAFTA-díj (1977) - Legjobb női alakítás jelölés: Hálózat
  • BAFTA-díj (1975) - Legjobb női alakítás jelölés: Kínai negyed
  • Golden Globe-díj (1975) - Legjobb női alakítás jelölés: Kínai negyed
  • Golden Globe-díj (1968) - Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Bonnie és Clyde
  • Oscar-díj (1975) - Legjobb női főszereplő jelölés: Kínai negyed
  • Oscar-díj (1968) - Legjobb női főszereplő jelölés: Bonnie és Clyde

Hozzászólások

Niquist 2011 dec. 03. - 21:13:34 Előzmény kevinspéci
"Ó, szerintem is csodálatosan szép nõ volt". Miért, már szerinted meghalt? ;)
10/10
Ford Mustang 2011 jún. 09. - 11:36:50 10/10
:D Elég volt az is... ;)
offtopic
kevinspéci 2011 jún. 09. - 08:04:34 Előzmény Ford Mustang
A kis gülü szemivel. :D
10/10
Ford Mustang 2011 jún. 08. - 15:15:38 10/10
Igen, fõleg a Kínai negyed c. filmben... de nem volt rossz a Bonnie és Clyde-ban sem. ;) Meg aztán persze még van egy csomó film amiben szerepelt, és többségében jól is nézett ki. :D
kevinspéci 2011 jún. 08. - 14:46:48 Előzmény Ford Mustang
Ó, szerintem is csodálatosan szép nõ volt. Volt valami eszméletlen buja vonzóereje.
10/10
Ford Mustang 2010 nov. 06. - 23:02:28 10/10
Szerintem nagyon jó színésznõ, csak kár, hogy egyre jobban öregszik, mert hát fiatal korában szerintem bomba jó nõ volt:P ;D 10/10
8/10
NANU..! NANU..! 2010 aug. 01. - 01:21:13 8/10 Előzmény marie1
Ja, azt a részt a felitõl Én is láttam és tényleg jó színésznõ, nem is értem miért nem kapták fel jobban a három testõrben is Õ játssza a Miladyt...
Vagy ott van a Pokoli Torony Paul Newman-nel...
De Én idáig azt hittem, hogy Õ volt Petrochelli felesége is a Filmben, de most olvastam a POTR.hu-n, hogy nem. ?:(
Akkor azt hiszem az a Nõ Deian Keton... ?:(
Na mindegy, az a baj, hogy Fuye Dunaway nevét sosem fogom tudni megjegyezni, mert ... ?:(
Nem, na... :(
Talán a Név teszi, gondolom, mert nehéz megjegyezni vagy, mert nem hangoztatták annyira sosem, nem tudom... ?:(
marie1 2008 júl. 17. - 08:57:55 Előzmény mildi
:-) Egy Bak nõ sosem az a mosolygós cicamica "szimpatikus" alkat. Valóban inkább karakteres, mélysége van...
7/10
mildi 2008 júl. 11. - 22:58:25 7/10
Nagyszerû, temperamentumos, jellegzetes, karakteres színésznõ - bár nem nem a legszimpatikusabb.
marie1 2008 júl. 09. - 18:37:09
Én is nagyon szeretem õt. Végtelenül kellemes, bájos jelenség, és jó színésznõ. Legutóbb egy Columbo-ban láttam, és annyira ellenállhatatlanul kedves volt és szép, hogy Columbo is egészen elgyengült tõle. :-))
Redfield 2008 febr. 01. - 07:35:17
Bár még nem sok filmjét láttam, õ az egyik kedvenc színésznõm. Az Arizóniai álmodozók-ban, a Törzsvendég-ben, a Kínai negyed-ben, és persze a Bonnie és Clyde-ban is... fantasztikus alakítást nyújt. Nézni, nézni kell tovább a többi filmjét :)