10/10
Semprini 2016 júl. 30. - 14:23:30 10/10
(39/59)
Tímár Péter elsõ játékfilmje volt az Egészséges erotika. Korábban trükkoperatõrként dolgozott a filmgyárban, és saját forgatókönyvét rendezte meg, fekete fehérben, egészen zseniális szereplõgárdával. A két fõszerepben Rajhona Ádám és Koltai Róbert egyformán pazar alakítással rukkol elõ, és van még egy harmadik, velük szinte egyenrangú fõszereplõ: Ibike a titkárnõ, Kristóf Kata zseniálisan groteszk alakításában, de a többiek is mind emlékezetes figurák, többnyire ismeretlen színészek megformálásában, de láthatjuk Haumann Pétert és Mikó Istvánt is. A filmnek nem csak a képi nyelvezete, de a szövege is egészen egyedi és újszerû, nem emlékszem, hogy bármely más filmben hasonlóképpen beszéltek volna. A film zsenialitást csak a Monty Python egészestés mozifilmjeihez vagy a Picasso kalandjaihoz tudnám mérni, más vígjáték a poros nyomába nem ért azóta sem.
Viszont Tímár Péter ezután is csinált azért még pár igencsak jó filmet (Mielõtt befejezi röptét a denevér, Zimmer Feri, Csinibaba, 6:3), de a nagy etalon, a viszonyítási alap, az abszolút kultfilm mégiscsak az egészséges erotika maradt.
Kihagyhatatlan, kötelezõ darab!
10/10
utabadzsi 2016 júl. 30. - 10:50:35
(38/59)
Nagyon jó film, kötelezõ darab, mint a Tanú vagy az Indul a bakterház. A nyelvezetéhez, stílusához hozzá kell szokni, de mindenképp érdemes.

"Jánosunk tûzvédelmi benzint szerzett.":)
The Man Who Laughs 2014 máj. 01. - 10:54:23
(37/59)
Nem véletlenül az egyik legközkedveltebb magyar vígjáték. Tímár Péter elsõ filmje, a sajátos hangulatával és szocializmus kritikájával a mai napig nagyon szórakoztató mozi.

Teljes Kritika: http://bit.ly/1krwvzy
10/10
detox 2012 máj. 03. - 17:20:49 10/10
(36/59)
dvd rejtett extrában látható a nõi öltözõ színesben! kefííííír :)
9/10
oimuka 2012 jan. 29. - 16:25:35 9/10 Előzmény abradan
(35/59)
A filmet teljes egészében feltöltöttem a youtube-ra.Mindenkinek jó filmnézést!

http://www.youtube.com/watch?v=gxaVrGEDh6M
10/10
abradan 2011 aug. 21. - 19:52:51 10/10
(34/59)
Az egyik legjobb magyar movie a 80-as évekbõl. Nahh, az ilyen filmek készítéséhez kellett az, hogy szocializmusban éljünk. Nézzük meg a mai demokráciákat kritizáló görbe tükröket, mind unalmas, klisé szerû. A film láttán megszerettem én is a kefirt. Rázva, nem keverve. :D 10/10, egyértelmû.
10/10
M41 2150 2011 aug. 21. - 18:06:14 10/10
(33/59)
Hatalmas film!!!
10/10!
6/10
Sasha Wins 2011 aug. 20. - 15:35:14 6/10
(32/59)
Kicsit furcsa volt és szokni kellett a szöveget de megérte, nagyon nagy duma van benne lehet rajta nevetni bõven
James Uram Benson Madame 2010 dec. 30. - 23:06:50 Előzmény MZ/A
(31/59)
Kb. egyidõs vagyok az ismerõseiddel. Nekem 17-18 éves koromban nem tetszett, most viszont végigröhögtük a nálam is fiatalabb nejemmel (õ speciel a szimbolikát vágja nagyon a filmekben). Egyszerûen zseniális, az meg pláne óriási, hogy a dvd extrái között Timár egy amatõr forgatási kisfilm mellett elmesél egy csomó mindent, pl. a visszafelé menésrõl.
A karakterek hihetetlenek. És simán voltak/vannak ilyenek! A legviccesebb talán Mikó: a melegitõ-szandálzokni-ing/nyakkendõ outfit mindent visz...
dubcseksanyi 2010 szept. 25. - 10:24:41
(30/59)
Ez a film jócskán megelõzte a korát. Hiszen feltalálták benne a Big Brother-t. Az is erre a szisztémára épül, a különbség csak annyi, hogy az össznépi kukkolás.
10/10
gilmour 2010 szept. 25. - 09:40:41 10/10
(29/59)
10/10!!!!!!!!
...haver szerzi garázsból...
mindscream 2010 aug. 05. - 18:20:50
(28/59)
szép pontszám! nem hiába...
10/10
fleismandoki 2010 ápr. 27. - 16:02:20 10/10 Előzmény debut27
(27/59)
Szerintem a Magyar filmipar egyik kiemelkedõ remeke,zseniális görbe tükre az akkori társadalmi berendezkedésnek. A szereposztás parádés.Pont annyi szatíra van bene amennyi kell és nekem a képi világa is bejön.
debut27 2010 ápr. 07. - 11:14:03
(26/59)
Tímár Péter egyik legjobb vígjátéka.Az a legjobb amikor Falkay túr a fülébe,és megszagolja párszor a fülzsírt.Nagyon szórakoztató.Koltai és Rajhona nagyon jó benne.
mhunya 2010 márc. 25. - 19:48:18
(25/59)
Hogyhogy milyen??? Sárgás-pirosas. Pirosas-sárga. A tulipán, az.. sárgás-pirosas.
tinodialfred 2010 márc. 17. - 19:17:49
(24/59)
Szerintem egy idióta ripacskodás ez a film, tele jó ötletekkel. Én speciel nem bírom ezt a Tímár Péter-fimekre jellemzõ ripacskodást. A fószer, mint vágó, és mint rendezõ is ripacs, ami nagy szó. Elég egyedi, de vágóként leragadt a 80-as évek húgyában. Koltai Róbert, aki akkoriban még néha villantott valamit, ebben a filmben kezdte el azt a színvonaltalan sitteskedést, amit azóta is csinál.
algi 2009 jún. 28. - 16:53:46
(23/59)
Nincs töltve.
MZ/A 2009 febr. 13. - 20:05:26
(22/59)
Még! :D

Bozody: - Szép lada! Már ahogy. Román szög?
----
Bozody: - Nikotonéhség, ismerem. Magam is erõs.
----
Paprikabáró: - Jut eszem: haza kell szólnom magamnak.
----
Falkay: - Emmi?
Bozody: - Videomagnó. Nacionál Panaszkodik. Ismerem.
Doki: - Invesztáltam.
Falkay: - Mire jó?
Bozody: - Képrögzít. Nem kell várni fájrontra. Vevõk jönnek – magnó indul. Kapizsgálod?
Falkay: - Grandiózus!
Doki: - Legmodernebb!

:D
10/10
timacs26 2009 jan. 10. - 21:05:28 10/10
(21/59)
bakterház után a legjobb magyar film!!!!
teccik a beszédstílusa
itt van gusztus 20.-a
ingyen tinta, ingyen birka....
feketevipera 2008 dec. 30. - 20:23:28
(20/59)
A cucilizmus nagy és dicsõ múltjához méltóan kellõen groteszk és kisszerû emberek jelennek meg ebben a filmben. Az egész üzem tkp. a rendszer szimbóluma, illetve karikatúrája. És a végére bizonyossá válik, hogy ez az illúzió (amit profánul csak cocializmusnak hívtak/hívnak) összeomlik, nincs már sok idõ hátra. Külön érdeme a filmnek ez az ironikus látásmód, a furcsa járás, a beszédstílus stb. stb. Persze ehhez kellettek a kitûnõ színészek, a jó forgatókönyv és a rendezõ is. Igen, ez kötelezõ darab.