Tisztában vagyok vele, és látom is a hibáit, mégis annyira megérintett ez a film, és rengeteg gondolatom támadt a saját életemmel is kapcsolatban, hogy abszolút elsiklottam a hibák felett. Én sem értem, hogy miért nem lehetett együtt a két szereplõ, de talán nem is ez a lényege a filmnek. Ha pedig megmutatják, hogy elválnak, és sírós búcsúcsókot vesznek egymástól, akkor azért kapott volna kritikát. Ezt a filmet egyszerûen szeretem, és még meg tudnám nézni párszor, pedig ez nem sok filmmel van így.

Három kedves csatalovam kedvéért végigszenv...bocsánat, végignéztem, sajnos Streep és Close csak statiszták, Redgrave-jutalomjátéknak szánhatták. Mûvészfilm és mûvészfilmnek álcázott semmitmondás közül az utóbbi. Igen, megsiratjuk-megsirattuk-meg fogjuk siratni haldokló és halott szeretteinket. De nem feltétlenül egy zavaros vonalvezetésû, sehonnan sehová nem tartó történetbe bújtatva. In concreto: tessék mondani, mi is akadályozta a kis hölgyet, hogy hozzámenjen a doktorhoz az egy éjszakás kaland után? Semmi. Ehelyett férjhez ment egy nem szereplõ akárkihez, a doktor meg elvett egy másik, szintén nem szereplõ akárkit. Na ehhez kapjuk a kétórás naaagy körítést, kuszán,elhanyagolhatómellékszereplõkkel, idõben ide-oda ugrálva. 10/6 Redgrave meg az operatõr meg Koltai korábbi operatõri (!) munkássága kedvéért.

Én tegnap éjjel láttam ezt a filmet elõször és nagyon lenyûgözött. Mind a történet, a szereplõk, az operatõri munka. Ritkán találkozom ilyen filmmel.Én kifejezetten szeretem, ha egy film nem "pörgõs", van mondanivalója, nem pedig elcsépelt amerikai poénokra épül. Többen elõttem kifogásolták azt, hogy nem értik a történetet és Meryl Streep mondatát: "Útólag annyi minden nem számít." Pedig ez így van. Azt gondolom, h ezek a nõk nagyon bölcsek voltak, megéltek már ezt-azt. Sokat töprengtem a film nézése közben, hisz egy film akkor jó, ha bennem, nézõben életre kelnek érzések, elfojtott gondolatok....és azok tovább élnek bennünk a hétköznapjainkban is. Csupán azért regisztráltam ide, hogy elmondjam, mitõl érintett meg az éjjel a film. Legtöbben, igenis fiatalon hozzuk meg életünkre szóló fontos döntéseinket akár a munkánkkal kapcsolatosan, de így van ez a párválasztással is. Fiatalon, szabadon.Vajon mennyire felelõs döntések ezek? Mennyire kell utólag azon gondolkodni, hogy mi lett volna ha...? Azt gondolom, hogy mindenki állt már életében sorsdöntõ elágazásnál. A döntés a mi kezünkben volt. A döntés szabadsága pedig a legnagyobb szabadság. Valamiért, abban a pillanatban, abban a helyzetben így cselekedtünk. Meg volt rá az okunk. Visszafordulni, megtapasztalni a másik utat mindenki számára lehetetlen. Ez így van rendjén. Mi a garancia arra, hogy mikor döntöttünk jól és mikor rosszul? Mit jelent az, hogy rosszul döntöttünk és mitõl jól? Az életünk íve, a személyiségünk alakulása vajon mennyiben lett volna más, ha akkor másképpen döntünk? Ann mibõl gondolja azt, hogy rosszul döntött és miért kellene azon töprengnie, hogy Harris miért sodródott el tõle messzire, mikor továbbra is benne élt? Miért gondolja azt, hogy nem lett "valaki" a szakmában és nem volt tehetséges, mikor legnagyobb csodálói gyermekei voltak, akiket minden nehézségen átlendített és minden helyzetben megnyugtatott azzal, ha énekelt?
Több síkon futott a cselekmény a filmben. A múltban láthattunk szerelmeket, tragédiákat, csalódásokat. Nem mindenki él át ilyeneket. Van,aki sosem tapasztalja meg milyen szerelmesnek lenni. Nyilván, hogy az idõs, beteg hölgy halálos ágyán is visszasírta szerelmét, hisz a szenvedély érzése erõs. A szerelem érzése elkísérte élete végéig, de abban a tudatban, hogy ez mindig viszonzott volt. A nagy szerelmek nemcsak egy pillanatot érnek... bennünk élnek és soha el nem múlnak, nem kell ahhoz együtt élnünk és egy ágyban aludnunk, ahhoz, hogy tudjuk, valaki hozzánk tartozik.
A jelenben nemcsak az idõs haldokló hölgy, hanem gyermekei is vívják saját harcukat...sorsukkal. Örülök, hogy találkozott az idõs Lila Ninával és,hogy megértette az asszonyt, ezért volt hálás és ölelte meg õt búcsúzóul. Én is örülök annak, hogy választ kaptam, megerõsítést abban, amit gondolok a saját életemrõl, hogy "Útólag annyi minden nem számít."
Nem vagyok filmkritikus, vagy filmesztéta, hogy tudjam elemezni, vagy értékelni a film minden apró technikai allûrjét, de érzõ szívû nézõ vagyok, akire nagy hatást gyakorolt a megindító történet, a színészi alakítások, a csodálatos képi világ, az idõutazás a múltba, nem utolsó sorban a már filozófiai gondolatokat súroló gondolatok világa. Köszönöm.

Nagy várakozás, nagy csalódás...
Röviden így foglalhatom össze ennek a filmnek a hozzám való viszonyát.

A film egyetlen pozitívuma Pados Gyula operatõri munkája, ami egyértelmûen világszínvonalú. Csodálatosak a beállításai, a világításai, a kameramozgatása, töretlenül folytatja azt a hagyományt, amely szerint a magyar operatõrök a világ élvonalába tartoznak.
Oda tartozik Koltay Lajos is, és én titkon abban reménykedem, hogy egyszer, talán nem is a távoli jövõben, visszaül az operatõri székbe, és akkor végre helyreáll a világ rendje.
Koltay operatõrként túlzás nélkül zseniálisnak mondható, rendezõként azonban talán még a közepes színvonalat sem éri el.
Amilyen gyenge, súlytalan, erõtlen lett a Sorstalanság címû filmje, - egy nagyon rokonszenves, de színészileg majdhogynem értékelhetetlen teljesítményt nyújtó fiúval a fõszerepben, - olyan szétesõ, idõnként kusza, alapvetõen pedig, - nehezen mondom ki, mert nagyon kedvelem Koltay-t, - kifejezetten unalmas és a témához képest rendkívül hosszú lett az Este.
Ez a téma, és ez a filmes megvalósítás maximum egy egyórás tv-játék formátumot bírt volna el, sokkal feszesebb dramaturgiával, életszerûbb párbeszédekkel, kevesebb ide-oda ugrálással az idõben, és mindenfajta felesleges üresjárat kigyomlálásával a történetbõl.
A három színésznõ-óriás, Vanessa Redgrave, Glenn Close, és Meryl Streep sem tudta "elvinni" a filmet, mindent megetettek, ami tõlük telt, és a feladatukat a legmagasabb színvonalon teljesítették is, de az sem volt ahhoz elég, hogy egy élvezhetõ, drámákkal és katarzisokkal teli, igazi "nagy" filmet láthassunk.
És azt kell mondjam, hogy még a szinkron is nagyon sok melléfogással bírt, pedig azt hittem, egy ilyen kaliberû filmnél ez nem lehet probléma.
A haldokló, és szinte az egész film alatt ágyban fekvõ öregasszony, Vanessa Redgrave hangjaként a kitûnõ Kútvölgyi Erzsébet, - aki egyébként más filmekben zseniálisan szinkronizált már rengeteg világsztárt, - most idõnként egy rikácsoló, mesebeli boszorkány hangját adta, a következõ pillanatban egy teljesen hétköznapi, idõs asszony hangján beszélt, hogy aztán egy perc múlva ismét rekedtes vasorrú-bába hangon szólaljon meg.
A vöröshajú lány - akinek a nevét, sajnos nem jegyeztem meg, - hangjaként Kocsis Mariann pedig egy teljes tévedésnek, abszolút melléfogásnak bizonyult.
Ennyire össze nem illõ karaktert és szinkronhangot nem is tudom, mikor hallottam utoljára. Rémes volt.

Ami a színészi játékot illeti, számomra az egyetlen, valóban emlékezetes alakítást, a szinte állandóan piás Buddy-t játszó Hugh Dancy nyújtotta, a többiekbõl szinte senki nem maradt meg igazán. Persze, ez abszolút személyes vélemény...

Kár ezért a filmért.
Csak remélni tudom, hogy Koltay Lajos egyszer rájön, hogy nem kell erõltetnie a rendezést, és visszatér az operatõrködéshez, ami az õ igazi területe, és amiben eddig minden alkalommal világszínvonalú munkát alkotott.

látom, már majdnem 2 éve írtad ezt a véleményt, de azért szeretném elmondani, hogy tökéletesen egyet értek veled.
Az életben döntések vannak, nem csak úgy sodródunk... aki pedig mégis úgy érzi, az gyáva volt olyan döntést hozni, amitõl megváltozott volna az élete (illetve úgy döntött, hogy megalkuszik). Az ilyen "szép" filmek arra jók, hogy sokan megnyugtassák vele a lelküket, mondván így kellett lennie, belenyugodhatok a megmásíthatatlanba. Koltai Lajos nem jó rendezõnek sztem sem.

"ha meghal valaki akit szerettünk, nem csak a személyét siratjuk, hanem a vele együtt eltemetett, eltûnõ emlékeket is saját magunkról."

Az utóbbi idõk legszebb, legelgondolkodtatóbb mondatát írtad le nekünk...

Igen, ez valóban a mély érzelmek filmje. Azért jutott eszembe, mert most fogom megkapni, és így újra megtudom nézni. Az emlékeim homályosak a történettel kapcsolatban, arra viszont emlékszem, hogy valami hiányzott belõle......valószínû, hogy ezért nem emlékszem jobban a részletekre.

Talán második alkalommal többet ad, mint pár éve, amikor láttam. Kíváncsi is vagyok, hogy másképp látom-e majd, mint akkor??!!

Van valami, ami viszont eszembe jut róla, mégpedig az, hogy ha meghal valaki akit szerettünk, nem csak a személyét siratjuk, hanem a vele együtt eltemetett, eltûnõ emlékeket is saját magunkról.

Ez az a film, amit többször kell megnézni. Elõször értetlenül néztem a stáblistánál. Mert számomra egy csomó minden nem derült ki.
Másodszorra már tudtam figyelni a részletekre. És pont az a lényeg, hogy mindenki életében vannak titkok, nincs olyan, hogy elhibázott élet, és Meryl Streep mondata: "Útólag annyi minden nem számít."
Akkor veszem elõ, ha sírni van kedvem. Még ki sem írják, hogy 'Este' és kész vagyok! :-)

Nekem alapfilm!

A kedvencem Hugh Dancy és Toni Collette. Mindkettõjüket imádom, elképesztõen jók!

Gyönyörû film. Claire Danes fantasztikusan játszik benne. 10/10

Indok nélkül: 10/10.

Nálam 10/6. Claire Danes nekem minden filmet egy kicsit leront.

Azt már megfigyeltem, hogy egy fim valakiknek nagyon bejön, valakiknek meg nagyon nem és csak kevesek vannak, akik valahol középen vannak. Ez a film azért nem rossz, de valóban nem az a hiperizgalmas szupermozi, de talán nem is ezért született. Engem is idegesített az idõben való ugrálás és néha a színészek szájába adott szöveg sem volt életszerû. Ettõl függetlenül nem rossz film. Legalább ilyennek kellene lennie minden magyar filmnek, persze ettõl kell jobb, de ha már itt tartana a magyar filmgyártás, nagyon boldogok lehetnénk.
A 8/10-et talán mégsem érdemli meg, inkább 6-7 körül mozog a tízbõl, de elgondolkodtatott és lássuk be, megható is. Néha pedig nem árt, ha az ember kiadja magából azt, ami nyomja a lelkét...

Nem szerettem volna ennyire negatívan nyilatkozni errõl a filmrõl, de sajnos a viszonylag kellemes háttér-zenén, és a tökéletes képeken kívül semmiféle jót nem írhatok. Jobb lett volna, ha Koltai Lajos a kamera mögött marad, és nem rendez.
A film idegesítõen ugrál az idõben, ráadásul annyira hasonlatos a régmúlt és a jelen képi világa,(és kissé steril is) hogy nagyon kell figyelni ahhoz, hogy végül is kinek az életében járunk.
A szereposztás egyszerûen csapnivaló. Vanessa Redgrave-en kívül gyakorlatilag nézhetetlenül mesterkélt és karakter nélküli színészi játékokat láttam. Claire Danes sajnos teljesen jellegtelen, és a mindenki által rajongással körülvett Harris sem hordozza azt a sugárzó, karakteres figurát, mint ahogy azt várnánk. Mamlasz és jellegtelen. Ráadásul a film nem bontja ki,

SPOILER

hogy a fõhõsnõ és az imádott férfi románcnak induló kapcsolata végül miért nem folytatódik. Hebeg-habog mindenki, kommunikáció nincsen.

Személyiségembõl adódik bizonyára, de a film alap mondanivalójával sem tudok azonosulni semmiképpen sem. A film végén Meryl Streep monológja azt boncolgatja, hogy Ann nem rontott el semmit. Azt mondja: "mindent úgy tettünk, ahogy kellett". Számomra ez egy totális élethazugság. Ez bosszantott már akkor is, mikor a fiatal, csunyácska Lila férjhez megy.
Nyilván való, hogy Ann egész életében attól szenvedett, hogy akkor, ott hagyta elmenni a szerelmet maga mellett. Most, mikor haldoklik, csak errõl képes vizionálni. Barátnõje, Lila (M. Streep)is ugyanúgy megalkudott, és hosszú, unalmas házasságában immáron 7 éve eltemette unalmas férjét. Megkeseredett és megalkuvó lett.
Közben Ann lánya (talán a fiatalabbik, de ez sem derült ki kristály tisztán számomra,hogy melyik a fiatalabb lány, és melyik az idõsebb)terhes, egy olyan kapcsolatból, ami szintén bizonytalan, és nem szerelem. A legnagyobb tragédia a film vége: a fiatal lány végül úgy dönt, megtartja a gyermeket, és belemegy a már most megalkuvásokkal terhes kapcsolatba...anyja és barátnõje "sugalmazott" javaslatára.

Lehet, hogy rosszul értelmeztem a filmet, de számomra ez egy totális dráma: a rossz, unalmas, elrontott házasságok története, és a még el sem indult, de valószínûleg szenvedéssel, megalkuvásokkal járó élet drámája...

Nagyon mély érzelmeket kiváltó film.Olyan hatás ért el nálam amelyet a Séta a múltba gyakorolt rám utoljára.Nem szeretnék vitatkozni az elõttem szólokkal.Valóban nagyon hosszú a film és talán vontatott is picit.De egy olyan fontos kérdésre, hogy elrontotta-e az egész életét Ann-nek az a pár múltbéli nap, sajnos szükségessé teszi a film terjedelmességét.
Ebben a filmben az a jó, hogy mindenkinek más tanulsággal szolgál életkortól és élettapasztalatól függõen.Vannak hibák amelyeket megpróbálhatunk kijavítani, de ha nem túl kell lépnünk rajta, és amit mi kudarcnak gondolunk az nem feltétlenül kudarc.
Claire Danes szerintem jól játszotta a fiatal Ann-t, de ez csak az én véleményem, lehet más is jól játszotta volna.

Kedves, megindító film, ám távol áll az "alapmû" szinttõl.
Hiányzik a katarzis - legalább is nekem nem jött át.
Híres, tehetségek színészek játszanak benne, fõleg Vanessa Redgrave, és Tony Collete alakítása volt figyelemre méltó. Meryl Streep, és Glenn Close ugyan hitelesek voltak, de nagyon eltûntek a filmben. Hugh Darcy volt számomra a legkedvesebb szereplõ, jól alakította a pityókás, gyermeteg srácot. Mamie Gummer fanyar kis személyiség, külsõre ugyan hasonlít anyjához, és örökölt is némi tehetséget, de valahogy túl szimpla - bár erre a szerepre jó választás volt.

Claira Danes volt a film gyenge pontja: nagy hiba volt rá osztani a fõszerepet, hiszen az õ vállán volt a film. Nem játszott tehetségtelenül, de az egész személyiségében van valami irritáló, negatív. Eléggé hiteltelen, hogy a bûbájos idõs hölgy ilyen tenyérbemászó lány volt...
Inkább egy szimpatikus, temperamentumos hölgy illett volna ide, mint pl. Kate Winslet.
Legalább is számomra fontos, hogy a fõszereplõ szimpatikus legyen - ha ez nincs meg - hiába a jó rendezés, az érdekes történet, nem tesz rám nagy hatást.
c. Danes-nek nem értem a sikerét.

Ettõl eltekintve ajánlom mindenkinek a filmet - az elején kicsit zagyva, nehezen áll össze, ki kicsoda, de aztán kialakul.

Én 19 évesen néztem mega filmet MOZIBAN! pedig tüpik nem moziban érdemes megnézni film. nekem tetszett. pedig nem vagyok egy érzelgõs tipus. Ajánlom még az Élet szép címû filmet. Csodás film.

Nekem nem tetszik ez a film, az nem baj ha egy film hosszú, de számomra nagyon unalmas és ez így nagyon rossz kombináció. Szerintem felesleges, sõt idõpazarlás ezt a filmet megtekinteni, de úgy látom, hogy sok embernek viszont nagyon tetszik.

én is sokat vártam, és.... nem hiába! Hihetetlenül jó! Annak ajánlom akin már átsétált néha az élet. Nem feltétlenül a 20 években járók mozija!

Nah igen.. Ilyen színészekkel rossz nem lehet. :D