Kovács kolléga 2015 febr. 13. - 21:58:50
(55/195)
Nem fog hozni annyi bevételt. Már ahhoz is nagyot kell hajrázni, hogy ne ez legyen az év bukása.
10/10
LaraC 2015 febr. 13. - 21:38:52 10/10 Előzmény vassy@
(54/195)
Elõször is látványfilm, azaz a Galaxis õrzõihez hasonlót várjon aki megnézi. Annyi, hogy az utóbbi film kasszasiker lett (ennyit jelent, hogy az a Marvel égisze alatt született).
Ebben a filmben rengeteg az új és jó ötlet, illetve látványelem volt benne bõven! A story összerakott, megmagyarázzák, amit meg kell, valamint még mondanivalója is akad. Talán humorban hozhatott volna többet.
Remélem hoz annyi bevételt, hogy elķészülhessen a második és harmadik rész is.
perry 2015 febr. 13. - 20:03:39
(53/195)
Ja,ja nem is értem mit esznek a gyerek Hamucipõkén vagy mást ne írjak Hókefécskén az a sok ostobaság, meg hogy aludhat valaki száz évet.Aztán meg ott van a gonosz illuzionista boszi aki pikk-pakk varázsol aztán meg nem is igaz mint azt Jupiter Milla mondja: "ha megtudnák az igazságot akkor bezárnának a sárga házba".
Szóval itt van Jupiter felemelkedése ez a tökre mese a Wachowski most már lány és fiú tesótól ami nem sokban tér el az eddigi dolgozatoktól, talán annyiban , hogy ez vélhetõen nem lesz kult mozi. De hát a kassza csörög a tesóknak film mogulok
könyörögnek, hogy készítsenek filmet és a nézõk -már aki, ezt itt is "leszüretelhetjük"- többsége szereti a mesét a távoli és fura jövõrõl, arról, hogy az ember nem csak a földi mítosz része. Bele borzongani abba amit az eredet sötét mágiájának fényénél megtudunk.
A nem vagyunk egyedül izgató ténye ebben a hatalmas univerzumban, aminek érdekes mai földi híre , hogy a dinoszauruszok is legelhettek már aranyrozsot, amint azt jól értesült körökben tudni illik, minek egyik enzimébõl szintetizálták az LSD-t. Nagyon izgi vajon a dinók is hallucináltak, és így picit kihaltak, nem tom.
A Jupiter felemelkedése mese a jövõbõl ahogy azt Wachowskiék elképzelik és még mindig emberek játsszák ilyen meg olyan lényekkel akik hol igen, hol nem hasonlítanak ránk és hol nem önmagukra , de mindegyikük gondolkodó lény és igen csak emberi módon viselkednek. Rosszak és jók, hõsök és gyávák, haszonlesõk és önfeláldozók mint mindannyian.
Azt ugyan magam sem képzelem, hogy itt Neohoz illõ filozofikus karakterek vinnék a prímet, vagy a Felhõatlasz bonyolult kapcsolatrendszerét akarnák nekünk nézõknek újra felmutatni.
Csak egyszerû sci-fi pereg a vásznon régen tudott alapigazságokkal az emberekrõl. Az is gáz ezt meg lépten-nyomon tapasztaljuk fõnök beosztott, szülõ-gyerek, király szárnyas és földtulajdonos csajszi között.
Akkor meg mit is vakerolok itt, talán csak annyit nekem jó néha olyat is látni ami csak annyit kíván, hogy nyitott legyél rá, hagyd otthon Dívaiságod, komplex elvárásrendszered, csak nézzél ûrháborút, antigravi surranót meg olyan izé klütyüket.
Aztán meg három nap múlva tökre nem tudod mit néztél, viszont volt két órád egy mesével.
8/10
vassy@ 2015 febr. 12. - 20:19:22 8/10
(52/195)
nekem tetszett. moziba többnyire olyan filmeket nézek meg, ami látványos. ez az volt. ...és hát a másik feladatát is ellátta: kikapcsolt.
1/10
CafeDiva 2015 febr. 11. - 23:35:01 1/10
(51/195)
Fél óra után kétségbeejtõ, mert mennyire bíztál benne, egy óra után dühítõ, és ott akarod hagyni, másfél óra után röhögsz, mert nem hiszed el, hogy amit látsz, azt valaki komolyan gondolta, vagy komolyan komolytalannak, két óra után azt mondod, mégis csak megérte valamiért erre kétezret kifizetni: elmondhatod, hogy most már láttad életed legszörnyûbb filmjét.
Uff 2015 febr. 11. - 15:12:05
(50/195)
OFF
Ezért volt jó annak idején a Mátrix film (már ha valaki megértette és a való világban ez segített neki).
pl: itt a te szituációd az idõsekkel, te is más is látja a problémát, beszélnek is róla , de egy NEO-nak kell eljönnie, hogy történjen valami, megszülessen a változás.
Felteheted a kérdést magadnak, hogy vársz a NEO-ra életed végéig vagy lehet te vagy a NEO https://www.iwakuroleplay.com/data/attachments/9/9955-3d271c0f2215d809e6cf9ad891ae11ba.jpg?
OFF
10/10
ZsuDzsee 2015 febr. 11. - 10:35:05 10/10
(49/195)
Ez a film számomra egy rejtett szatíra!
A hivatali tortúra mindenkinek feltûnt, de ezen kívül rengeteg rejtett apróság volt benne.
Csak néhány címszó=
-Evolúció alias piramisrendszer.
-Hatalmi oligarchiák ahol a család is pénz.
-Takarítónõként egy egész bolygó tulajdonosa vagy!
-Az értelmetlenül túlbonyolított bürokratikus rendszer.

Ez utóbbi sajnos naponta élem át mint idõsek gondozója.
Amikor olyan orvosi vizsgálatokat írnak elõ amihez egy másik kell ahhoz pedig az elõzõ. Amikor diabetológiai belgyógyászat, kardiológiai, neurológiai vizsgálatot kérnek egy hónap leforgása alatt egy ápolási segély kérelemhez egy félig lebénult embernél.Ezekhez a vizsgálatokhoz 2-3 hónapos várólisták vannak. A pénz itt is megoldja a gondot,a beutalók közé rejtett 5-10 ezresekkel. Vagy amikor egy végleges meg nem gyógyuló betegségre fél évente orvosi vizsgálatra kell menni. ( Asztma és zöld hályog) azért hogy a gyógyszereit felírják.

Úgyhogy nekem ez a rész kifejezetten üdítõ volt a filmben.

szépek látványosak és nagyon részletgazdagok voltak benne a megalkotott fantáziavilágok és terepek. A harcok szintén..egy két résznél kapkodónak tûnt de ez most divat.

Ráadásul ki gondolt bele....hogyan tovább? Maradnak a "finomítók" amikhez továbbra is emberi alapanyag kell?
Vagy a fõszereplõnk hamar elszegényedik.. Vagy a Földnek jó a többi pedig nem érdekel?
Az égisznek kik a fõnökei? A rendfenntartókat nem kebelezte még be valamelyik uralkodó?

Ez egy komoly téma valószínû ezért szerettünk volna komolyabb hangvételt a filmben. Nekem azonban így is tetszett, ha lesz folytatása az még érdekesebb lehet majd..
A mátrix elsõ részének volt egy komolya mondanivalója méghozzá a patthelyzet. Egy borzasztó rendszer amit, ha felrúgsz még borzasztóbb lesz, vagyis a megoldás nem jöhet a szereplõk síkjáról.
Uff 2015 febr. 11. - 02:18:41
(48/195)
Ez nice, régen a Végtelen történeten vagy Támadás a Krull bolygó ellen mesefilmek voltak, de mivel komolyak maradtak és minimális alkalmaztak humort azt is történetbe illõ módon a mese film komoly maradt, emlékezetes.
Manapság meg szinte minden Hollywoodi filmben poénkodnak, de túllépnek a film alkotta világon és a nézõnek szóló poénnal teszik azt és abban a pillanatban megtörik a varázs pl a Hobit-ot is "vér" komolyra veszik a nézõ sokkal jobban átérzi a filmet, ránehezedik a teher, a feszültség,mint így, hogy széné viccelõdtek az egészet.
***spoiler***
Így ez a hûde látványos scifi amiben innen meg onnan származunk meg elpusztulunk meg hujujuj, elúszik a hivatali poénon és csak egy esti Mese lesz.


.................................
Ui:
Úgy nézem ez a világ sincs messze, hogy a színészeket digitalizálják.

A futurológiai kongresszus (2013
http://www.imdb.com/title/tt1821641/
nemethjanos@rocketmail.co 2015 febr. 10. - 21:49:33
(47/195)
az a te bajod ha nem élvezted. mondjuk én is csak úgy fogadtam el hogy tudtam hogy ez csak egyfajta bevezetõ rész volt. a látvány pedig elsõosztályú IMAX-ben
Richard Bartolák 2015 febr. 10. - 21:29:42
(46/195)
De miért kell a Mátrixot emlegetni folyton ? Minden film egy önálló alkotás, önállóan is kell elemezni. Teljesen mindegy, milyen film volt a Mátrix, ha ez a film zagyva, színes lufierdõ, akkor az, akármilyen is volt a Mátrix.
Belmont 2015 febr. 10. - 21:16:11
(45/195)
No, a vitát mellõzve, röviden... Ha már beszóltam a sablonfilmeknek az Ex Machina alatt, akkor hadd helyezzem át ide is a beszólást:

aki akciófilmes CGI-orgiává silányított levegõbenugrálós-világmegmentõs-megkarcolhatatlanszuperhõsös „xifihez" szokott buta love-storyval átszõve á la 21. század,

annak ez a film remek élményt fog nyújtani. Ez a film is pont ilyen. A hozzám hasonló elvetemülteknek meg, akiknek a SF nem a lézerkardozást jelenti, és akik az elõzetes alapján nem is várnak sokat a filmtõl, a látvány miatt megéri megnézni 3D-ben. Ennyi. A számítógépes grafikát így és erre kéne használni.

Nem tudtam, hogy ezt (is...) trilógiának tervezték, de így már értem, hogy miért lett ilyen se füle, se farka, kibontatlan az egész történet.
pigor 2015 febr. 10. - 21:15:02
(44/195)
Fog már fel, te iqnuq bajnok, hogy akárhány részre is van tervezve egy film, a részeknek önállóan is élvezhetõknek kell lenniük. A Matrix 1 ilyen volt.
pigor 2015 febr. 10. - 21:14:18
(43/195)
Fog már fel, te iqnuq bajnok, hogy akárhány részre is van tervezve egy film, a részeknek önállóan is élvezhetõknek kell lenniük. A Matrix 1 ilyen volt.
nemethjanos@rocketmail.co 2015 febr. 10. - 20:17:21
(42/195)
sok a miért mert képtelenek az emberek logikusan és következetesen gondolkodni. emlékszem mikor a Prometheust fikázta mindenki hogy se eleje, se vége meg hogy nem derült ki semmi és hogy egy nagy rakás szar. hogyan lehet úgy véleményt alkotni valamirõl ami még nincs befejezve? már jóval a premier elõtt bejelentették hogy lesz még hozzá 2 rész de szartak rá és mindenki csak gyalázta a story-t. wtf????? MIÉRT nem lehetett csak annyit írni hogy pl ok jól néz ki meg minden és hogy várjuk a folytatást hogy majd a végén értékelni tudjuk a mûvet. ennyi!!
ugyanez van a Jupiterrel is, mindenki kritizálja hogy nincs történet meg karakterfejlõdés, hol vannak a részletek és hasonló szarságok. itt is magától értetõdõ volt hogy 2 órába nem lehet belerakni mindent és hogy majd viszik tovább a filmet. már jövõre forgatták volna a második részt ha Mila Kunis nem szült volna gyereket. annyira nyilvánvaló és egyértelmû volt az egész hogy tényleg csak csodálkozni tudok ezen a sok negatív reakción. és sajnos úgy néz ki hogy soha nem fogják tudni befejezni hála a gyenge felfogóképességû közönségnek és a nyominger kritikusoknak.
offtopic
Pikacsu 2015 febr. 10. - 15:51:32 Előzmény nemethjanos@rocketmail.co
(41/195)
Elég sok miért olvasható, egyiket se volt képes feldolgozni az agyad a megértés szintjéig, inkább magaddal legyen problémád, ne másokkal.
nemethjanos@rocketmail.co 2015 febr. 09. - 20:24:18
(40/195)
én sem értem hogy miért kell ennyire lehúzni ezt a filmet. ebbõl is látszik hogy egyre igénytelenebbek az emberek és csak a tömeggyártott szart zabálják. ne felejtsük el hogy a Wachowski páros eredetisége nélkül a Mátrix sem született volna meg. az a sok mûveletlen kritikus is mind elmehet a pi...ba, valószínû hogy egyikük sem hallott még Shakespeare-rõl. eleve több részesre volt tervezve ez a film is, miért nem úgy állnak hozzá és engedik kibontakozni. ez kb olyan mint a Prometheus esete. kiváncsi leszek ki mit gondol majd ha mindkét filmnek kijön a folytatása. na viszlát nyomorult iq bajnokok
Balu64 2015 febr. 09. - 19:21:00 Előzmény pumpika
(39/195)
Szívbõl irigylem az egyszerûséged!... Sajnos a többség nem ilyen, nekik fáj a dolog...
6/10
Hokunda 2015 febr. 09. - 18:40:27 6/10
(38/195)
Megnéztem a filmet. Rendkívül szép a látványvilága. Igényesen megtervezett ûrjármûvek és városok a mozivásznon. Idõnként lélegzet elállító jelenetekkel. 3D-ben nagyon ütõs lett. Ezért megérte 3D-ben megnézni. Az animátoroknak kijár a tisztelet. Nagyon szépet rajzoltak.
Ami negatívum, hogy az ipari mennyiségû logikátlanság miatt sokszor a döbbenetem kizökkentett a gyönyörû látványvilágból. Volt, ahol kifejezetten nem tudtam élvezni egy szépen megrajzolt részt, mert annyira idegesítõ volt a látvány mögötti tartalom. Igazán szánhattak volna idõt a gondolkodásra, hogy ne fájjon annyira.
Sci-finek nevezni ezt a mûvet inkább költõi túlzás, mint mûfaji besorolás. Leginkább ûr fantasynek lehetne hívni.
Tetszett, hogy számos népszerû összeesküvés elmélet elemei bekerültek a filmbe. Mindenki megkapta a magáét. A hivatali tortúra a maga szürrealisztikus világával igazán kellemes volt. Kár, hogy a fõhõseink színészi játéka lehúzta a jeleneteket. Simán ki lehetett volna emelni kisfilmként, ha dolgoznak rajta még egy kicsit. Sajnos így a legtöbb nézõben maximum felháborodást tud kiváltani, mint nagyon oda nem illõ rész, esetleg lefárasztott idegrendszernél elérkezettnek látja a pillanatot, hogy otthagyja a filmet.
A film trendiségérõl és el nem ragadó történetvezetésérõl annyit tudok mondani, hogy volt, aki a nézõtéren megunta a facebook nézegetést és inkább hazament.
medvegyev 2015 febr. 09. - 13:40:16
(37/195)
"Az ilyen fantázia baromságok mint a galaxys örzõi meg hetedik fiú stb. kutyát se érdeklik! "

a kutyát lehet, hogy nem, de te megnézted. innentõl kezdve nem kell a kifogás.
Pikacsu 2015 febr. 09. - 12:26:17
(36/195)
Mila Kunis nál is lehetne jobb látvány. Engem az elejétõl kezdve ez zavart, egyébként megnézném.