offtopic
törökbálint máj. 08. 18:53:04
(245/245)
Óriási filmnek találtam a megnézésekor, ami jó régen, kb 15 éve lehetett, de már azután is szerettem volna újranézni, mert 1x kevés volt a megértés szempontjából, na meg az esztétikai élmény miatt is, de eddig még nem sikerült. Kétségtelen, h Kubrick egyike volt a legzseniálisabb rendezőknek vagy éppen ő volt az. A főszerepló srác is hihetetlen ahogy alakít, szinte kifordult tudatállapotba kerül. Emlékszem, hetekig nem tudtam magam kivonni a film hatása alól. Azt viszont nem értem, h a legtöbb hozzászóló a film cselekményével foglalkozik, bírálja, vagy éppen értékeli, holott legalábbis szerintem ennek itt semmi jelentősége, ugyanis nincs itt semmilyen cselekmény. Ezek csak felkavaró, kegyetlen, néhol szürreális képek, jelenetek. A filmnek ugyanis semmi köze a jelenhez , az akár brit, akár amerikai valósághoz. A "történet" abszolut a jövőben játszódik, utópia, ill. disztópia akar lenni, a szatíra stilusjegyeivel és utalva a globalizmus térhódítására /az orosz szavak használata/ és mindezt valami zseniális rendezéssel tálalva. /Jó lenne elolvasnom a könyvet is./
Csillag Zoltán máj. 08. 17:03:39 Előzmény norton15
(244/245)
norton15 2007-ben feltett kérdésére a film címe: Mechanikus Krisztus


A narancs és a nap Krisztust jelképezi sok esetben.


Erőszakkal tették jóvá. Nem a szabad akarata irányította, hanem egy mesterségesen létrehozott emocionális ellenhatás akadályozta a törvényszegésben.


Az ő késztetése az erőszak iránt nem szűnt meg. De annyiszor látott erőszakos jeleneteket, és kapott valami szert ami megerősítette benne, hogy az erőszak iránt ambivalens érzései legyenek.
Egyszerre érzett vonzódást és gyönyört a brutalitás iránt, és taszító undort az állandóan vetített erőszakos képek hatására.


A filmekben sokszor szimbólumokkal közölnek valamit.

Érdekességképpen.

A 19. percnél kígyó kúszik a halott fatörzsön. A bukott hős jelképe.

A 2001: Űrodüsszeia című filmben a monolitnál méhzümmögés hallható. A méhek a kollektív és munkás társadalmat jelképezték.

Főnix madár az újjászületés jelképe.
Kritikán felüli márc. 13. 12:44:10
(243/245)
Ki a felelős Alex tetteiért? https://youtu.be/MPtG5424rJE
4/10
Ahoj poplacsek 2023 ápr. 28. - 20:52:21 4/10 Előzmény Filmekmindig
(242/245)
A könyvet olvastad? Én igen, nem tudom, van-e köze az eltérő megítélésünkhöz, csak keresem az okokat, érdekel.
8/10
Filmekmindig 2023 ápr. 28. - 19:05:27 8/10
(241/245)
Tuti leírták róla-t. i. a filmről-anno:napjaink kórképe! Ez egyszer biztos. Tipikusan az a story amikor mindenki a zsaruknak drukkol. Verjék csak darabosra ezt a nemnormális taplót!! Kimezdte egy agyrágó bogár, Ludwig Van (Beethoven) kedvence neki, 9.szinfónia, pláne. És a szinte örökös zene. Nyomasztó. De már akkor is lehettek ilyenek nem csak a 35 év múlva készült Alpha dogban. Zavarosnak nem mondanám, ki van a téma dolgozva, csak éppen minek? Elég tudni azt, hogy vannak ilyen problémák a társadalomban nem kellene be is mutatni. A kivitelezés, meg a tetű karaktereknek való jó színészi beleélések miatt 8 pont ami osztott részemről.
8/10
Filmekmindig 2023 ápr. 28. - 18:52:45 8/10 Előzmény Lyanos1
(240/245)
Rengeteg mindent belelátsz ebbe a filmbe! A jövőben ez, a jövőben az, meg amaz. Nem ilyen elvont ez. Unatkozó javító már rég felnőtt kábszeres gazember ék kegyetlenkednek mígcsak a vezetőjük le nem bukik. A kígyó is csak az ami:házikedvenc.
2/10
kecsup 2023 febr. 26. - 00:31:26 2/10
(239/245)
Nézhetetlen fos.
4/10
Ahoj poplacsek 2023 febr. 09. - 21:23:31 4/10 Előzmény fintorman
(238/245)
ez nem késztetett. pedig a könyv jó volt
3/10
Ocsisonka 2023 febr. 09. - 14:57:26 3/10
(237/245)
Megnéztem a filmet, de hogy minek? Lehet belemagyarázni a filmbe sok minden művész akármit, de hogy szórakoztató volt, azt nem. Nem is értem ezt a sok díjjelölését. Vajon kinek tetszhet ez a film? Számomra egy zagyva valami volt, se füle, se farka. A főszereplő pedig biztosan szeret ilyen zavarodott filmekben játszani, lásd. a Caligula című ordenáré olasz filmet.
fintorman 2022 nov. 03. - 21:00:34
(236/245)
Mivel a mai filmektől megszoktad az egyszerű, könnyen emészthető mondanivalót, ha van egyáltalán, nyilván értetlenül fogsz állni egy olyan film előtt, ami még ki mert lépni a keretekből, és gondolkodásra késztetett.
Blindmouse 2022 nov. 03. - 10:46:26 Előzmény bogyocska999
(235/245)
Nem mondanám zseninek sem. lehet kultfilm de annyira sefüle se farka az egésznek.. ahogy a 2001 is ilyen.

Viszont a belterek dizájnja a filmben az annyira jó!!!!
bogyocska999 2022 nov. 03. - 06:42:12
(234/245)
Kubrick egy zseni volt! De ez a film egy kalap f...s! A főszereplőt meg egyenesen utálom! Ez van! -0 !!!!!!
6/10
sexykex 2022 ápr. 02. - 10:45:33 6/10
(233/245)
Kubrick egy groteszk filmben próbálta meg bemutatni Anthony Burgess antiutópiáját. Helyenként talán valóban rébuszokban gondolkozott, de közel sem annyira, amennyire azt a kritikusok sejtetni engedik. A könyvből átültetett erőszakos és erotikus jelenetek, nyakon öntve némi nyelvi leleménnyel bőven eladják a filmet, nyugodtan kísérletezhetett. (50 évvel ezelőtt még nyilván ütős volt, mára egy szimpla könyvadaptáció.)
9/10
trikolor 2022 ápr. 01. - 22:45:22 9/10
(232/245)
Ritka az olyan film, ami 50 év múltán sem veszít aktualitásából. Kult film lett belőle, nem véletlenül. Brutalitás, erőszak, és a végére ott a csattanó.
10/10
Billy Walsh 2020 jan. 20. - 18:01:00 10/10
(231/245)
Feledhetetlen minden egyes képkockája! Ha a mestermű kifejezést hallom, ez a film ugrik be elsőként. Több, mint tökéletes!
Lyanos1 2018 aug. 13. - 13:34:24
(230/245)
A filmet és a könyvet valószínűleg sokak és sokszor elemezték már és fogják is elemezni még. Pár gondolat, hogy mi mindent lehet és kell elemezni

Jövőkép - A történet egy nem túl távoli jövőben játszódik. Ennek megfelelően nincs telizsúfolva mindenféle technikai eszközökkel. Így mindenki értheti, hogy olyasmi történik, ami tulajdonképpen megtörténhetne ma is. A "ma" lehet a könyv írásának az ideje, a film készítésének ideje, vagy amikor valaki olvassa a könyvet ill. nézi a filmet.
Nyelv - A szereplők orosz szavakkal kevert angol nyelvet használnak. Talán azért, mert egy leendő egyesült világállamban vagyunk (bár ennek látszólag ellentmond, hogy a smasszer őfelsége börtönét, azaz egy nemzeti intézményt emleget). Vagy azért, hogy hangsúlyozza: a történtek bárhol, bármelyik országban illetve nyelvterületen megeshetnek. Ami nekem feltűnt: a хорошо/harasó helyett Alex következetesen horrorsót, azaz horror show-t mond, ami egészen mást, sőt kifejezetten negatívat jelent az eredetihez képest.
Család - A főszereplő szüleivel nem sokszor találkozunk, csak azt látjuk, hogy meglehetősen távolságtartóak Alexszel szemben, sőt félnek is tőle. A filmbeli történetből nem derül ki, hogy vajon a
család ugyanazt jelenti-e, mint ma sőt az sem, hogy a szülők biológiai szülei Alexnek vagy csak nevelik
őt, mert azt dobta a gép? Az hogy a szülők Alex távollétében egy másik férfit fogadnak fiúkká, még inkább összezavarja a szemlélőt. Meg futólag eszébe juttatja Woody Allen viccét: - Gyerekkoromban időnként eltűntem otthonról. A szüleim gyorsan reagáltak: kiadták a szobámat.
Nevelőtiszt - Láthatólag utálja a neveltjét és örül, mikor az végre börtönbe jut. Utalás arra, hogy egy
elidegenedett társadalomban mindenki utálja a beosztottját vagy hasonlóját, mert csak púp a hátán? A helyzet felemás: a nevelőtiszt felelős Alexért, de tényleges hatalma nincs felette, hogy a jó útra térítse. Csak fenyegetőzni tud, amit meg is tesz.
Kígyó - A jövő olyan borzasztó és a főszereplő olyan beteges, hogy igazán csak az óriáskígyója jelenlétében tudja élvezni a zenét.
Banda - A drugok négyfős bandájában látszólag Alex a főnök és a főnökséget represszióval tartja fenn. A vízbelökéses eset után úgy tűnik, hogy a represszió működik is. Nemsokára kiderül, hogy nem: pont a drugok azok, akik Alexet rendőrkézre juttatják a macskás nő meggyilkolása után. Ez talán burkolt
üzenet a politikusoknak, hogy elnyomás helyett inkább szövetségre és összefogásra lenne szükség.
Gyógykezelés - Alexet gyógykezelik. Miért is? Mert egy tudós kísérletezni akar embereken, és ezt csak egy elítélt személyen teheti meg? Mert túlzsúfoltak a börtönök és ez a gyógykezelés olcsóbb, mint további börtönöket építeni, továbbá kevésbé konfliktusos, mint halálbüntetésért kampányolni? A gyógykezelés kiöli Alexből az agressziót. De kiöli belőle az egyetlen pozitívumot is, Ludwig van zenéjének szeretetét. De kiöli belőle az önvédelem képességét is. Vajon ez a két kiölés csak afféle mellékhatás, vagy tudatos célja a gyógykezelésnek? Elvégre aki nem tudja megvédeni magát, az halálra van ítélve, anélkül, hogy formálisan halálra ítélte volna egy bíróság és még állami ítéletvégrehajtó sem kell.
Szerepcsere - Börtönből szabadulása után kiderül, hogy Alex drugjaiból ketten időközben rendőrök lettek. Ez történik annak ellenére, hogy Mr. Deltoid révén a hatóságok is tudják: a drugok bűnözők, mivel Alex bandájának tagjai voltak. A film végi zenés jelenet pedig azt engedi sejtetni, hogy Alexbe ismét visszaköltözött az agresszió, továbbá hogy nem csak egyszerűen szabadon engedik, hanem a belügyminiszter afféle kampányarca is lesz. Közben Frank Alexander, akinek a feleségét korábban Alex bandája brutálisan megerőszakolta, bolondokházába került. A néző meg csak kapkodja a fejét, hogy ki a bűnös és ki az ártatlan, egyáltalán van-e ártatlanság ebben az elképzelt, de valahogyan mégiscsak valóságos világban.
8/10
Aleksandr 2017 nov. 29. - 10:31:49 8/10 Előzmény Filmx
(229/245)
2001: Ürodüsszeia
van hozzá magyar szinkron
cinderellaisme 2017 márc. 22. - 04:25:02
(228/245)
Szenvedélyesen imádom ezt a filmet.
9/10
1990bazdmeg 2017 márc. 11. - 16:51:43 9/10 Előzmény cellasto
(227/245)
Igen lehet el kéne olvasni,gondolom az sokkal betegebb, ami a filmben lemez boltban két csajjal beszélgetõs aztán szeretkezõs rész az a könyvben kicsit más ott két 14éves lány van és ott is dugnak csak éppen megerõszakolja õket.
Egyébként tényleg jó film megnéztem kétszer, mert elsõre nehéz értelmezni.
Sok mindent bele lehet látni, vannak emberek akik hajlamosak az erõszakra és semmilyen módszerrel nem lehet megváltoztatni õket ,mert pszichopaták.
Illetve a politika és az igazszág szolgáltatás is ugyanolyan romlott sok esetben,mint a bûnözök, mert az ember alapvetõ jellemvonásaiból keletkeznek. Bár ezek elég közhelyes üzenetek,de zseniiálisan vannak megjelenítve a filmen.
Annyira erõs ábrázolások vannak és jó színészi játék,hogy ha meghallom a Beethoven 9es szimfoniáját már nekem is az jut eszembe, hogy agyon vernek egy embert és megerõszakolják a feleségét, majdnem olyan asszociáciokat okoz a film, mint a kicsi Alexben :D
10/10
cellasto 2017 márc. 05. - 10:48:30 10/10
(226/245)
ha nem értetted, akkor javaslom:olvasd el a könyvet is.
kubrick nem vihette filmre az egészet úgy, ahogy burgess megírta, mert akkor még agyonvágva sem vetíthették volna le
(fõleg nem akkor, amikor készült)

teljes képet csak a könyv elolvasása után kap az ember..
bár nekem maga a film is nagyon tetszett és ez vitt rá a könyv elolvasásásra