olahmiki1959 2015 nov. 01. - 22:03:18
(273/353)
Eddig ez az Árpa Attilás mûsor dögunalom.
Két merev, feloldódni képtelen ember, akik nem tudnak mit kezdeni egymással. Az eddigi legrosszabb adás.
offtopic
olahmiki1959 2015 nov. 01. - 09:10:59
(272/353)
Van olyan, hogy nem értünk egyet, attól még nem szakad le az ég.
De akkor pontosítok. Azt írtam:
"Tudod, Norbival és Rékával az a legnagyobb baj, hogy magasról tesznek a hétköznapi emberekre"

Ezt a mondatot ki kellett volna egészítenem, valahogy így:
"Miközben úgy állítják be magukat, mint az emberiség jótevõit, akik harcolnak az elhízás, az egészségtelen táplálkozás, a túlzott kalóriabevitel ellen."

Látszólag tehát a Te és az én egészségemért harcolnak, valójában pedig az egész vállalkozásuk a meggazdagodásról szól, mindenféle hangzatos jelszavak mögé bújva.
Csak ennyi velük a gondom.
Az általad említett termékeikrõl pedig csak annyit, hogy a pudingjaiknak nagyon erõs mellékíze van, a kenyerük pedig sûrû és ragacsos (a csomagoláson keresztül megnyomtam az egyiket, úgy maradt, nem rúgta ki magát).

Tehát még az sem igaz, hogy drága, de tökéletes minõségû dolgokat árulnának. Teljesen kiszámíthatatlan a termékeik színvonala, van, ami tényleg jó, és van, ami nagyon rossz ízû és állagú.
offtopic
pneklara 2015 nov. 01. - 06:39:35
(271/353)
Most szembesültem, hogy az áremelõkön nem tudunk mi kifogni. Túrós lepényt akartam sütni, veszem le a polcról a szokásos "félkilós" túrót: rá van írva, hogy 470 gr. Ott hezitáltam, mit csináljak? Vegyek 2 csomaggal, ha már a recept azt mondja, hogy 500 gr kell bele, vagy kispórolom? Azért micsoda kicsinyes, pitiáner gondolkodásmód ez!!!Meg az emberek hülyének nézése. Nem szólva, hogy a receptkönyvet át kell most mindenütt javítani: végy 470 gr túrót!:)))
Egyébként meg a minimálbérest nem izgatja Norbi, meg a kajája.Aki tudja, megfizeti és hiszi, hogy megadta a legjobbat a szervezetének, akinek meg nem telik, az esténként elmegy a multi hátsó bejáratához és válogat a leselejtezett tojás, gyümölcs, zöldség közül.
Egyik rokonom Norbi kaját rendel: csinos kis dobozokban a reggeli, tízórai, ebéd,uzsonna, vacsora kiporciózva. Guszta is, az íze is jó,de az adag mennyisége!? Egy agilisebb macska a szakszervezethez fordulna panasszal a kiszolgálása miatt. A rokonom büszkén mondja, hogy 6 kilót fogyott, mióta Norbival él. Mondtam neki, hogy ha ennyit evett volna korábban is, akkor nem kellene most méregdrágán ledolgozni. Jó tanács az, hogy szedd ki a kaját, s a felét kapard vissza, mielõtt neki látnál! Ez is spórolás, mert holnapra is marad.
offtopic
-csengõzoli-- 2015 okt. 31. - 19:06:54
(270/353)
"Tudod, Norbival és Rékával az a legnagyobb baj, hogy magasról tesznek a hétköznapi emberekre"

Elég nehezen bocsátom meg neked,hogy miattad most melléjük kell,hogy álljak,de könyörgöm,ez milyen érvelés? :)
Kik õk?
Valamiféle nonprofit vállalkozás?
Állami alapítvány?
Egyházi vagy civil szeretetszolgálat?
Miért kéne gondolniuk a kispénzû emberekre?
Vállalkozók,akik kitaláltak egy sikeres üzletet és árulják a termékeiket.
Hogy kiknek és milyen áron az már az õ dolguk, így is annyit adnak el, amennyit csak gyártanak.
Ráadásul túlzol,mert a 100forintos pudingjuk és még számtalan termékük teljesen az átlag emberek pénztárcájára van méretezve.
offtopic
tortura 2015 okt. 31. - 18:49:37
(269/353)
Lehet, hogy furán hangzik, de igazat adok neked (is).
Én sem bújok nagyon ilyen szórólapokat. Inkább a hely szelleme tudod.... Szóval ha már ott vagyok, ahol, akkor nem a márkás köntösbe csomagolt terméket veszem meg, hanem a Spárosat (Tescos, Aldis, stb.)
Ez inkább csak tanács volt azoknak, akiknek bizony - ha hiszed, ha nem - számítanak azok a fránya száz-kétszáz forintok is. Amiket egyébként ha összeadsz, havi szinten már ezrekre rúgnak. Én pl. tegnap vettem a piacon ágynemû-huzatot. Gyakorlatilag ugyanazokat a cuccokat láttam, mint az áruházban, csak jóval olcsóbban. Meg még alkudtam is. Jó pár ezressel jobban jártam. Mondjuk én szerencsés vagyok, mert itt van mellettünk a csarnok, a piac.
Már egy ideje zoknikat, pizsamát is itt veszek. Van egy hölgy, aki csak magyar termékeket árul, 100%-os pamutholmikat.
Abban igazad van, hogy én sem szeretném azt megérni, mikor már csak a szórólapok olvasása lesz az életem, hogy mi hol olcsóbb. Mondjuk én se autózom el egyik boltból a másikba az olcsóbbért, pont az általad leírtak miatt (benzin ktg). Ezt akkor tudom megvalósítani, amikor épp gyalog vagyok és elmegyek egyik-másik bolt elõtt is. De nekem sincs ehhez mindig idegzetem, bevallom. Szóval tökéletesen megértem az érveidet.
offtopic
K. Judit 2015 okt. 31. - 12:02:30
(268/353)
"Kicsit nagyobb odafigyelés kell."
Mennyivel nagyobb odafigyelés kell? Úgy kellene élni a mindennapjainkat, hogy a klf. szupermarketekben mikor milyen akció van? Bújni a reklámújságokat, figyelni, hogy melyikben mikor van váltás? És beosztani, a hét napjaira: hétfõn nem érdemes sehová sem menni, kedden vajon melyiknél vannak leértékelések? Szerdán lehet, hogy a Tesco, csütörtökön talán a Lidl, aztán jönnek sorban, vagy ugyanazon a napon, vagy egy másikon az Auchan, az Aldi, a Spar stb.

Akinek muszáj, azt természetesen megértem. (A nagycsaládosokat, a kisnyugdíjasokat.)
De akinek nem létkérdés száz-kétszáz forint megspórolása, az bizony nagyon hamar megunja, hogy megfelelõ napon, a megfelelõ boltban, a megfelelõ áron kapható termékért szaladgáljon. Hogy a bevásárlás váljon a legfontosabb programjává. Egyszer szívesen megnéznék egy olyan tanulmányt, hogy ha valaki mindezeket valóban figyelembe veszi, vajon mennyit nyerhet vele. Mert van egy olyan érzésem, hogy a dolgok kiegyenlítik egymást. (Mondjuk ha a benzinköltséget, vagy akár a rászánt idõt és energiát vesszük figyelembe.)

Természetes, hogy ha már ott vagyok, akkor a leárazottért nyúlok, sõt, talán mindjárt veszek belõle kettõt. De az ellen nagyon tiltakozom, hogy örökké olyasmivel kelljen terhelnem az agyamat, ami helyett egy jó könyv, vagy egy jó film, de akár még egy kártyaparti is százszor többet ér.
tortura 2015 okt. 31. - 11:18:37
(267/353)
Hát, Miki, nem nagyon értünk egyet, de nem baj, nem is kell egyetérteni.
Szerintem nem úgy állították be a vacsorát, mintha ez lenne a természetes, sõt, maga Fridi is elég sokat okvetetlenkedett. Ami egy kicsit érdekes is volt, mert õ szerintem még sokkal gazdagabb Rékáéknál. Ugyanis pár éve egy interjúban elárulta, hogy ha nem dolgozna már soha többet, akkor is kb. 30 évig élhetne ugyanezen a színvonalon, mint most. Szóval õ már csak kedvtelésbõl dolgozik. De nem zavar, nem irigylem tõle.
Rékáék pedig - ahogy említettem - a buta emberekbõl élnek. Ezért aztán õket sem tudom sajnálni egy kicsit sem.
Én sosem vennék pár szelet kenyeret 500,- Ft-ért, ahogy írod. Tegnap 650,- ft-ért ebédeltem, jegyzem meg csendesen, gondolhatod, hogy nem fogok 500 pénzt kiadni néhány szelet kenyérért.Norbi boltot belülrõl még nem láttam.
De azért hidd el, hogy lehet venni idõnként minõségi kaját is viszonylag kevés pénzért. Én pl. megfigyeltem, hogy bizonyos boltok (Spar, Tesco, Lidl, stb.) saját termékei ugyanolyan jók - sokkal olcsóbban - mint a nevesített kategóriák. De - egyszer olvastam errõl is - a sznobokat is ki kell szolgálni, ezért dettó ugyanazt a terméket márkás név alatt eladják kétszer annyiért.Ugyanis sokan azt hiszik, hogy ha valami nagyon drága, akkor az feltétlenül jobb is. Mondok példát. Mikor elkezdték reklámozni és bevezetõ áron volt a Hamé pástétom, vettem belõle. Tényleg isteni!!! Amikor azonban már normál áron adták, sokallottam. Közben felfedeztem, hogy Spar termékként ugyanazt árulják. Még a csomagolás is ugyanaz és rá is van írva, hogy gyártja a Hamé. Azóta azt veszek, majdnem 100 forint a különbség a kettõ közt. De nagy zsiványok, mert a Hamé terméket a polcon szemmagasságba teszik, hogy azt vidd. Míg a saját, olcsóbb termékükért le kell guggolnod a legalsó polcig. Én észre sem vettem volna, de a párom eléggé sasszemû.
De említhetném a 100%-os rostos leveket. Tényleg elképesztõ drágák, kb. 400,- Ft. a legolcsóbb. De ezt is ha más köntösben veszed, ugyanazt megkapod jóval olcsóbban. Ez még igaz mosószerekre, öblítõkre, stb. Domestosból is van Tesco-s kiszerelés. Dettó ugyanaz, még a szaga, állaga is, csak olcsóbb. Sõt, régen a Match-ben még olcsóbban árultak ilyet Profi néven, de az már megszûnt. Mármint a Match.
Szóval ilyen apróságokra ha odafigyelsz, azért ezeken is lehet sokat megtakarítani. De még sokszor téli ablakmosót is vehetsz jó áron. Mi pl. legutoljára mindkettõnknek a Metro-ban vettünk nagyon jó áron nyári gumikat az autóinkra, sõt az akcióhoz tartozott, hogy a szerzõdéses partner ingyen elvégezte a gumicserét.
Kicsit nagyobb odafigyelés kell.
De abban igazat adok, hogy tényleg mocskosul elszaladtak az árak. A zöldség-gyümölcs soha nem látott magaslatokban van. Tegnap vettem lecsópaprikát, 350,- Ft/kg. Nemrég még 200 forint se volt kilója. Szóval ez rablás, az biztos. Meg hogy a hazai gyümölcs sokkal drágább, mint ami a világ túlsó felérõl jól hajóval.
olahmiki1959 2015 okt. 30. - 20:21:27 Előzmény tortura
(266/353)
Én is ettem már libamájat, meg pezsgõt is ittam, és én sem vagyok gazdag.
Nem is ezzel van problémám, hanem azzal, hogy Réka és Fridi ezt a luxusvacsorát - nyugodtan nevezhetjük annak - úgy fogyasztotta el, mintha az egy mindennapi, teljesen természetes dolog lenne. Ami nonszensz!
Mindent lehet enni, kaviárt, Wellington bélszínt, franciapezsgõt, bármit, csak ne akarják úgy beállítani, mintha azt az átlag magyar ember könnyedén megengedhetné magának.
Nem kell hokedlin zsíroskenyeret fogyasztani, soha nem voltam híve a szélsõségeknek, és naiv sem vagyok.

Rékával és Norbival az a legnagyobb bajom, hogy soha nem gondolnak az átlagjövedelmû emberekre - nem a szegényekrõl beszélek, hanem a hétköznapi emberekrõl! - és nem állítanak össze olyan étrendet, és a termékeik sem annyiba kerülnek, hogy az gyakorlatilag bárki számára elérhetõ legyen.
Ha 5 szelet Norbi-féle kenyér 500 Ft, akkor azt én bizony luxusnak tartom! Teljesen irreális ár Magyarországon.

Ha az egészséges ételek-italok mindenki számára könnyedén hozzáférhetõek lennének, akkor mindenki egészségesen táplálkozhatna, és nem lennének túlsúlyos emberek a világon.

Az élelmiszergyárak sem hülyék, nem véletlen, - ahogy már írtam is -, hogy ami kalóriaszegény, cukormentes, vitamindús, rostban gazdag, stb. kaja és ital, az kétszer-háromszor annyiba kerül, mint a hétköznapi étel.
Ez egy nagyon jól mûködõ iparág, ha egészségesen akarsz élni, táplálkozni, akkor fizesd meg!

Egy-egy alkalommal minden belefér, libamáj, - kilója 5000, - kacsacomb - kilója 2000 Ft körül van, - pezsgõ - egy márkásabb üveg ára 1000-tõl a csillagos égig terjed, - de senki nem tudja elhitetni velem, hogy ez teljesen hétköznapi vacsora lehet.

Tudod, Norbival és Rékával az a legnagyobb baj, hogy magasról tesznek a hétköznapi emberekre, az õ gondolkodásukban csak a jól keresõ tévések, a celebek, a nagyvállalkozók szerepelnek, az összes Norbi Update termék azokhoz van belõve, és abszolút nem törõdnek azokkal, akik szerényebb anyagi körülmények között élnek. És nem is tesznek meg értük semmit.
tortura 2015 okt. 30. - 15:04:55
(265/353)
Köszönöm, aranyos vagy.
tortura 2015 okt. 30. - 15:04:12
(264/353)
Szia!
Minden elhiszek, amit írtál. De szerintem eltévesztetted a házszámot.
Nem én írtam a rozskenyér árát.
Nem én ítélem el a túlsúlyosakat. Csak megjegyeztem, hogy sajnos sokan vannak és ez nyilván nem jó. Ahogy írod, neked sem jó. Ha valaki így jól érzi magát, azzal semmi gond, én azt is megértem. Van akit tényleg nem zavar 20 kg felesleg sem, engem 20 dkg is zavarna, mert elég szigorú vagyok magamhoz.
Nem gondolom, hogy mindenki halálra zabálja magát, aki kövér. Csak néha elgondolkodom bizonyos fizikai törvényeken, miszerint az energia ugyebár nem vész el, csak átalakul. Nos, ha valaki tényleg minimális kalóriát visz be a szervezetébe, akkor abból hogy lesznek hurkák? Csak arra tudok gondolni, hogy ez valami betegség lehet (pajzsmirigy, hormon, stb.). Vagy a másik változat, hogy az illetõ hazudik. Nem nekem, önmagának. De ehhez mindenkinek joga van.
Szép napot neked!
pneklara 2015 okt. 30. - 06:34:41
(263/353)
Szegény anyukám mindig azt mondta: majd lefogysz gyermekem, ha beteg leszel!Ezzel azt akarta mondani, hogy egyek már egy falatot bûntudat nélkül, meg ne azon forogjon az agyam, hogy ebben mennyi kalória van, ha egyébként ízlik, s tartom a mértékletességet.
Elnézem ezt a Galambos Lajcsit. Mit dolgozott rajta talán Norbi is, hogy lefaragjanak néhány kilót a tömegébõl - nem nagy eredménnyel. Aztán jött egy élethelyzet, s ledobott pár hét alatt 10 kilót, megviselt, beteg embernek néz ki, elõtte meg a hentesek reklámarca lehetett volna. Szóval, ha az ember gömbölyû is, de egyébként egészségesnek érzi magát, meg a leletei is azt mutatják, akkor ne marcangolja a pénzért szajkózó emberek ijesztgetése!
Gömbölyû nagymamák is eléltek 85-88 éves korig. És ebbõl a világból nem elég ennyi?
10/10
kazsagx 2015 okt. 29. - 21:08:29 10/10
(262/353)
Mar elnezest,de felolem mindenki azt posztol amit akar.
Csak tudod az a gaz,hogy ha olyan pl.ismerosom posztol ki " nagy "dolgokat,akinek kozben meg kenyerre is alig tellik.
Rekara pedig vissza terve,engem nem zavar ha posztol,csak azt nem ertem,hogy miert kell mindent megosztani?
Irigy pedig soha nem voltam,van/volt hazam,autom,de nem igazan dicsekedtem soha semmivel,inkabb megtartjuk magunk kozott a csaladban,hogy mennyink es mink van.
Cordelia 2015 okt. 29. - 18:36:27
(261/353)
n e m ö r e g s z e l

érettebb leszel és egyre jobb lesz az ízlésed.

Lenin mondta, hogy ne igyunk pocsolyából. Nahát ezért szereted azt a jófajta kávét. Nem a korod miatt. A korod csak egy szám. Mosoly, csillogó szem és nincs mirõl beszélni.

nem öregszel
tortura 2015 okt. 29. - 16:49:19
(260/353)
Ne viccelj, nekem ez a titkos álmom. Ha nyernék a lottón, nyitnék egy kávéházat. Jó kis kávéillat, halk zene, újságok... Biztos régimódi vagyok.
Az én kávémmal nem is az a legnagyobb baj, hogy drága, hanem az, hogy a városunkban már sehol nem árulják. Szóval két lehetõségem marad, vagy rendelek a neten a szadai lerakatból vagy ha kirándulunk, akkor útba ejtjük a lelõhelyeket, mint pl. az M0-s melletti Auchan (25 dk-s csomag 1300 pénz, vettem négyet ez közel fél évig kitart).
tortura 2015 okt. 29. - 16:44:34
(259/353)
Ha már offolunk...
Nézd, én sem vagyok a rajongójuk, a támogatójuk meg pláne nem, mert írd és mondd: egy kanyi vasat nem kerestek rajtam. Pedig - most biztos céltábla leszek - én is eléggé megszállottja vagyok nem is annyira az egészséges életmódnak, inkább az elhízás elleni harcnak. Mert az téboly, hogy tényleg mennyi túlsúlyos ember van. De én nem veszek Réka-féle DVD-ket, könyveket, soha nem költöttem egy vasat sem csodaporokra, kapszulákra, egyéb agyament baromságokra. Én két dologban hiszek: minél többet mozogni, és viszonylag normálisan étkezni. Én a kalóriákat soha a büdös életben nem számoltam még... Minek? Mindent eszem, amit megkívánok. De keveset. Kenyérbõl szinte alig. Édességet szintén nem sokat. De nem is koplalok, éhezzen a halál. Nem veszek drága fitnesz-bérletet sem és személyi edzõt sem fizetek. Minek? Én ismerem a legjobban a saját szervezetemet. Hetente kb. kétszer délelõtt leterítek egy polifoam matracot a szobában és az általam készített CD-re szépen végzem a gyakorlatokat. Ennyi. Ha jön a tél, megyek szaunába, úszni. Jó idõben meg igyekszünk kirándulni. Most hétvégén is elvoltunk egy wellness hotelben, de csak este voltunk ott, mert reggel átmentünk Szlovákiába kirándulni. Lenyomtunk majdnem 20 km-t. Igaz, a végére már nem volt õszinte a mosolyom... Régebben lejártam futni is, de a kutyák miatt abbahagytam.
Ahogy valaki alant írta, az emberek rengeteget költenek egészségtelen, hizlaló baromságokra és érdekes módon akkor sosem jut eszükbe, hogy õk szegények. Csak akkor, ha egészségesen kéne élni, akkor rögvest jön a sztereotípia, hogy hát ahhoz sok pénz kell. (Engem inkább az zavar, hogy a gyümölcs is irtó drága, márpedig annak nem szabadna luxuscikknek lennie).
Számtalanszor megfigyeltem a boltban (pénztár elõtti várakozás közben), kinek mi van a kosarában. Ilyen rágni való, olyan nasi, édesség, cukros üdítõk. Gyors fejszámolást végeztem, és láttam hogy volt aki ezekért otthagyott 1500-1600 forintot (és akkor még rendes kaját nem is vett). Nekem errõl az jutott eszembe, hogy ez nekem kétnapi ebédpénzem...
Egyébként megnéztem gyorsan, amit linkeltél (kivéve a videót), csak elolvastam a szöveget. Biztos utálatosan hangzik, de ebben tényleg igaza van a törpének, hogy az USA-ban valóban elég sok egészségtelen kaját árulnak. És az emberek ott még kövérebbek, mint nálunk. Ha leülsz vacsorázni egy étteremben, azt látod, hogy amíg nem viszik ki nekik a fõtt ételt, addig megkennek néhány zsemlyét vajjal (általában van az asztalon) és azt eszegetik. A gyorsétkezõk meg annyira teli vannak náluk, hogy rendõri irányítás szükséges hozzá a parkolóban. Nem viccelek!!
Mondjuk azzal a hozzászólóval is egyet kell értsek, aki szerint képtelenség így, ilyen beszûkülten élni. Én sem tudnék. Meg is õrülnék, ha errõl szólna az életem, hogy mit lehet enni és mit nem, miben mennyi kalória van, meg az örökös kondizás, szálkásítás, stb. Én nem akarok szálkás lenni.
Réka pár éve még csinos, vékony nõ volt. Most már semmi nõies nincs rajta, mert annyira izmos. Lassan utoléri Schwarcit is. Az az angyalos duma meg külön röhej volt.
Egyébként meg ahhoz sok hülye emberre is szükség van, hogy õk ebbõl meg tudjanak gazdagodni. Márpedig az eredményt látjuk ugyebár....
offtopic
Edmond Dantes 2015 okt. 29. - 09:53:58
(258/353)
off
Szia, a szegény ember-gazdag ember demagóg narratívába nem mennék bele. Persze h az egészséges táplálkozás nem csupán és fõleg nem elsõsorban pénzkérdés, legalábbis a nyomorszint fölött. Az már más kérdés (!) h nálunk mennyien élnek a statisztika "szegénységi küszöbe" alatt. A Norbi (R.Réka)-jelenség azonban más dimenzió. Õ(k) a világméretben hódító bio-táplálkozási bolondéria itthoni megasztárja(i), letéteményese(i), a celeb-szektor kalória-mûfajának Prima Primitivissima :-) díjasa(i) és immáron bírósági tudósítások-események sztárja(i) is. Nincs mit tenni, ez van. Illusztrációnak legyen elég ennyi:
http://444.hu/2015/07/28/77-masodperc-ami-megsemmisiti-az-egyesult-allamokat

PS Én is jobb kávékat szoktam venni...na de nekem nem tart olyan sokáig egy negyed kiló mint neked...egészségtelenül élnék? :)
(offoff, zárójelben: egy közepes helyen megivott cappuccino áráért már kapható negyed kiló elég jó minõségû vákuumkávé...mindig tudtam h kávéfõzéssel-kiméréssel kellett volna szerencsét próbálnom.)
-csengõzoli-- 2015 okt. 28. - 21:31:05 Előzmény olahmiki1959
(257/353)
Szia Miki!

Sok mindenben mellélõttél most szerintem.
Ahhoz,hogy valaki egészségesen táplálkozzon egyáltalán nem kell sokat költeni.
Az igaz,hogy rengeteg olyan étel van,ami drága,DE ha belegondolsz, hogy mennyi minden szrt nem veszel meg mellette,akkor még akár spórolhatsz is.
Akik úgy döntenek fogyókúrába kezdenek és a sok chips,kóla és szirszrok helyett ásványvízre, zöldségekre stb költenek,azok tuti még spórolnak is.
A klasszikus, szénhidrát elhagyásán alapuló diéták központjában a cukor,liszt teljes kihagyása áll.
Hús+zöldség,ennyi. Ez egyáltalán nem drága.
300 körül vannak teljes kiõrlésû kenyerek és mégegyszer mondom,ha belegondolsz mennyit költenek a dagik sütire,csokira stb... , sokkal többe kerül.
Az meg tényleg olyan kicsinyes dolog,hogy belekötünk a libamájba, meg a kacsasültbe,ugyan már.
Ehhez nem kell milliomosnak lenni.
pneklara 2015 okt. 28. - 20:43:04
(256/353)
Megnéztem a Fb.- on Réka oldalát. Valóban rengetegen dicsérik, szeretik, követik,ódákat zengenek hozzá. Megtalálták egymást a követõivel, s jól nevelt emberként egy-egy mondattal válaszol is a kérdésekre. Sok embert meg boldoggá teszi az, ha egy híres ember egy mondatos válaszra méltatja.
Ügyes vállalkozók a párjával, mert dvd, újság, könyv, üzlethálózat, ebédfutár, tábor,fogyimûsor...ki sem lehet kerülni õket, lefedik a palettát.
De valahogy én mégis sajnálom ezt az emberpárt, akik örökös görcsben lehetnek, örökké bizonyítani akarnak, és egész létük önbecsapás. Ebbe szépen belefér a segítõ által megmutatott szárnyas arkangyal "látása is" Meddig lehet ezt az önáltatást csinálni, és hogyan robban?
Én amúgy nem szeretem az olyan megszállott embereket, aki egész életüket feláldozzák egy ügyért, Felkent szószólói lesznek egy szektaszerû szervezetnek, és átmentek egy olyan agymosáson, hogy az ember már letagadja magát, ha telefonálnak. Mert semmi másról nem lehet velük beszélni, csak az egészségrõl, betegségrõl, csodaszerekrõl, marékszámra bedobált étrendkiegészítõkrõl, a kalóriákról,vérzsírszintrõl, cukormutatókról, szálkásításról Rettenetesen fárasztóak, irritálóak - az élet elhalad mellettük, se könyv, se film, se politika nem érdekli õket, csak hajtják a magukét, mint a pereces. El tudom képzelni, ha Rékával egy fülkében kellene utazni mondjuk Soprontól Kecskemétig, hogy kifárasztana a beszélgetésünk. Mert szerintem az életnek csak egy szûk szelete teszi ki az érdeklõdésük tárgyát. S ráadásul finoman, de megvetik azokat, akik nem a koleszterin táblázattal ébrednek és fekszenek. S mikor a mangalica tepertõt, hurkát,kolbászt, disznósajtot ajánlják, mint nem hizlaló, könnyû ételeket...na, az mindennek a teteje.Szóval nekem Réka egy naiv, realitástól elszakadt nõ, hogy ne butuskát mondjak.
tortura 2015 okt. 28. - 16:55:08 Előzmény olahmiki1959
(255/353)
Miki, azért ahhoz nem kell kõgazdagnak lenni, hogy valaki olyan vacsorát egyen, mint õk. Én is ettem már kacsahúst, sõt, libát is és nem vagyok gazdag.
Hangulatosabb lett volna, ha egy lepukkant hokedlin zsíros kenyeret falatoznak hagymával?
Egyébként reggelire azt ettek.
Tudod, én is, ahogy öregszem, egyre többet engedek meg magamnak. Mivel a mennyiségi igényem egyre alacsonyabb, inkább a minõségre megyek rá. Pl. elég drága kávét iszom, de úgy gondolom, hogy ennyit megérdemlek. Ha egyszer az ízlik... És végül is majdnem másfél hónapig elég egy negyed kilós csomag. Más lehet, hogy olcsóbb kávét iszik, mint én, de ha elfogyaszt napi 4-5 adagot, akkor ugyanott van. Ugyanígy vagyok az itallal is. Olcsó vackokat nem veszek. De ha valami ízlik, inkább fizetek érte többet, úgyis sokáig elég lesz, mert nem vagyok alkesz. Akkor most szerinted én is utálni való szemétláda vagyok?
tortura 2015 okt. 28. - 15:53:48 Előzmény wowow
(254/353)
Én is így érzem. Azzal a különbséggel, hogy nekem eddig sem volt vele semmi bajom. Néhány száma kifejezetten tetszik. Egy eredeti, bár öntörvényû ember, aki fejjel megy a falnak és mindig is így fog tenni, akkor is, ha véres lesz a feje. Számomra sokkal szimpatikusabb - a gyarlóságai ellenére is - , mint az agyonsztárolt Rúzsa Magdi. Kedvencem tõle az Édes méreg, hihetetlenül hangulatos dal.