Téma: Pepe

offtopic
guess.who 2022 máj. 10. - 22:20:00 Előzmény janderka
(63/163)
A magánélet egy dolog - a sorozatban eljátszott szerepük meg egy másik. És két profi színész tudja már megoldani, hogy. :) De semmi. L'aura ugyan ájuldozik egy-kettőt Simon borostáitól, de nagyon hiteltelen a dolog. Simon meg valahogy nem tudja eljátszani a korábbi sármos figuráját, pedig eleget gyakorolta már eddig.

A másik, amit írsz is: ott a "híres séf" (ezt láthatóan nagyon fontos ismételgetni, hogy a híres séf és a néző is elhiggye, hogy így van!) és ott van mondjuk a polgármester. De egyszerűen nincs a halmazuknak közös metszete. Úgy értem: a polgármestert pont nem érdekli egy ilyen fájndájningizé (nem is érti az egészet, kimondani sem tudja, l. lentebb a Bunyós Pityu koncertlátogatóit, akik nem értik a szimfonikusok zenéjét), tehát ebben a helyzetben (a valóságban) jó eséllyel nem is tudna a létezéséről, azaz el sem juthatna odáig a helyzet, hogy mindenáron egy lepukkant kifőzdébe vigye a híres vendégeit, bármennyire is híres séf van ott. Azt meg kétlem, hogy Pepe háromasztalos "étterme" lenne abban a kamumediterrán városkában a legszínvonalasabb hely, ahová a polgi a fontos vendégeit vinni akarná.
Simon Kornél figurájának szereptévesztését (a mindenáron való kóstoltatásokkal kapcsolatban) már írtam, de annyival kiegészíteném, hogy itt láthatóan MINDEN figura teljes szereptévesztésben van. Ahogy az egész sori alapsztorija, a bekövetkező események megokolásával együtt: például mégis MI értelme van annak, hogy Simon Kornél figurája még mindig nem közölte Mucsival, hogy ő az apja? ja tudom: a drááááma. De attól ez még normális helyzetben ez úgy megy, hogy odamegyek, megmondom, aztán lesz, ami lesz. Vagy nem megyek oda és nem mondom meg, csak tudomásul veszem. Ehelyett odamegy belepofázni... :)
janderka 2022 máj. 10. - 10:43:18 Előzmény guess.who
(62/163)
Egyébként nem igazán értem, hogy egy bezárt kifőzdébe hogyan és miért is zarándokolnak el folyton a mindenféle fontosemberek? Oké, hogy a séf itteni felbukkanásának híre eljutott esetleg hozzájuk is, na de ez egy elvileg "felújítás miatt bezárt" kóceráj. Aminek sem a gépparkja, sem a személyzete nem alkalmas feszt fine dining kaják produkálására. Meg minek is kéne mindaddig ezzel foglakozni, míg meg nem nyitnak a nagyközönség előtt is? Pláne úgy, hogy a séf a sztori szerint szemlátomást folyton be van pánikolva, hogy jóféle ételmintát tervezett-e épp a páklapát méretű fajansz közepére.

Nekem egyébként tetszik ez a hamis-mediterrán stílus, amit a szentendrei külsőkből kreált nekünk a stábk. Bár szinte látom, ahogy a napi etap után szedegetik össze a kép széleire kitett dézsás leandereket meg a sosemvolt kellékpadok fölé kiaggatott futómuskátkikat.
10/10
Grimlock 2022 máj. 10. - 09:34:26 10/10
(61/163)
Könnyed kis sorozat, a szereplők kiválóan vannak megválasztva, mindenki remekül hozza a karakterét (amik nincsenek túltolva). A heti formátum és a viszonylag kicsi szereplőgárda kifejezetten jót tesz a sorozatnak: sokkal kevesebb szálat mozgat a történet, mint egy Mi Kis Falunk, nincsenek olyan történések, amik egész évadokkal vetik vissza a karakterek fejlődését (Doktor Balaton, Keresztanyu) hanem szépen megy előre a karakterek fejlesztése - legutóbb hasonló a Munkaügyek jobb évadaiban volt.
janderka 2022 máj. 10. - 08:50:34 Előzmény guess.who
(60/163)
Egy jó sorozat pozitív értelemben beleég az egykori nézők agyába, így az emberek sok-sok évvel később is hajlamosak ahhoz mérni az újabb alakításokat - pláne ha sok bennük az átfedés. Írtam is valamelyik másik topikban, hogy így vagyok kicsit én is eztel a Pepével. Martinovics és Simon, bár megfáradtabban és szakmát váltva, de mintha csak ott folytatnák, ahol 11 éve abbahagyták. Amibe, ha így vesszük, a megfáradtságuk is beleférhetne. Persze nem. Mert ez mégsem a Társas-játék alternatív "10 évvel később..." évada.
offtopic
janderka 2022 máj. 10. - 08:35:39 Előzmény guess.who
(59/163)
Az már sajnos egy évtizede volt. Lehet akkoriban kavartak is kicsit egymással - ahogy színpadi embereknél ez gyakori. Ma már 40-45 éves, többgyerekes, fix kapcsolatú emberekként marad nekik a leírt szöveg eljátszása.
offtopic
guess.who 2022 máj. 10. - 08:00:27 Előzmény napraforgó
(58/163)
Martinovics Dorina = L'aura, egyébként a Társas játék c. sorozatban is együtt játszottak Simon Kornéllal valami hasonlót, de ott még valahogy érezni is lehetett köztük azt a bizonyos elektromos töltést - most meg semmi: M. D. ugyan belefeledkezik Simon borostáiba, de hamar kijózanodik és már el is kezdte a flegmát, átpasszolta Kovács Pankának a híres séfet. :D

Ez a borosta-szakáll nagyon népszerű lett mostanában, pedig korábban szerintem csak azok hordták, akik az amúgy nem túl szimpatikus arcukat akarták elfedni vele - most meg azok is, akik nem túl szimpatikus arcot akarnak maguknak. :)

Básti Juli: szintén a Társas játék első évadában nagyon jó volt, aztán visszahozták a második évadra (holott az első végének csúcspontja volt, ahogy dicsősége teljében meghal!), pedig nem kellett volna, már csak árnyéka volt önmagának kísértetként. Na, az ottani figuráját játssza el itt újra (bár mostanában szerintem több hasonlója volt, mindig pontosan ugyanezzel a karakterrel), de ez valahogy nem annyira jó, ezért nem is említettem.
Fenyő Iván meg paródiának szerintem nagyon jó: a mostanában (szintén) divatos műezoterikus holdkórosokat figurázza ki, és annak megfelelően néz is ki. :)
6/10
napraforgó 2022 máj. 10. - 07:45:06 6/10 Előzmény guess.who
(57/163)
Ezzel úgy 95 %-ban egyetértek. De ki az a Martinovics Dorina?, aki állitólag főszereplő.
Sehogy nem tudok arcot társitani hozzá.
Mucsit soha nem szerettem, most már Simon Kornélt sem, idegesit a gúnár nyaka, meg a madárfeje az arcán lévő piszokkal, amit szakállnak hiv.
Ráadásul a szerepe sem szimpatikus, nekem sem testszik a munkája, az a kis piszok a tányéron, amit fine diningnak hiv.
Persze Pepéék olcsó, olajban tocsogó borzalma sem, de úgy tűnik, ez ott vidéken még mindig jobban bejön.
Básti Juli meg sem lett emlitve, na és persze Fenyő Iván sem, akinek minősithetetlen a megjelenése. Nála még egy hajléktalan is elegánsabb. Ki találta ki ezt a borzalmat neki?
offtopic
guess.who 2022 máj. 10. - 07:41:17 Előzmény Rojita
(56/163)
Ráadásul a legutóbbi részben el is baltázták: azt a spirális izét megkóstolja a híres séf(!) KEZE, elhúzva a tányéron a mintát. Aztán vágás, és Simon Kornél bekapja a hosszú kanálon levő falatkát, de közben a tányéron már minden rendben, a minta hibátlan. :)

Egyébként igen, a végefőcím legvégén ott van a spanyol eredetire való hivatkozás. Ugyanaz, mint a Mintaapáknál: megveszik a vázat, az alapszituációt, aztán újraforgatják, jó eséllyel telitömve "magyarosch" hülyeségekkel... Aztán a néző meg csodálkozik, hogy mi ez a baromság. Mert hiába akarják a dunaparti mediterránt eljátszani, ez a papírmasé Alicante valahogy nem működik.

Különben lehet egy olyan kimenete is, hogy a néző akár még szeretheti is nézni ezeket a sznobkodó csudaételeket mutogató "főzős műsorokat", pont azért, mert a saját hűtőjében csak a háromnapos bableves és az elsózott pörkölt van, és legalább kikapcsolódásként bámulja a tévében a feldíszített csillogó tányérokon levő bébitintahal-mártást mungóbabcsírával...
offtopic
guess.who 2022 máj. 10. - 07:32:58 Előzmény janderka
(55/163)
Ugye?

De ha csak ezt fogják variálni (a polgi újabb kűfődi/pártfőtitkár haverjának kell enni adni, aztán meg jön valami rosszember a híres séf (ezt minden részben vagy tízszer elmondják hangsúlyosan) múltjából, aki tönkre akarja tenni), akkor igen hamar el fog fáradni ez a mű is. Vagy már meg is tette.
Teljességgel érthetetlen amúgy, hogy ez a híres séf(!) miért a műveihez láthatóan egyáltalán nem értő falusi suttyókkal és aligiskolás kisgyerekekkel akarja kóstoltatni a művészeti installációit? Mi ezzel a célja? Hiszen nagyjából olyan, mintha mondjuk a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara elmenne zenélni Bunyós Pityu "koncertjére" és nem értené, miért dobálják őket paradicsommal. Ja persze: a dráááááma.

A szerethetőnek tűnő figurák sem azok, L'aura például most már tényleg egy alkoholista, házsártos vénlány lett (a lánya is csak úgy ott van néha a boltban, de nincs különösebb kötődésük egymáshoz). A hátul összefogott hajas jelenetnél már azt hittem, végre vége annak a nagyon elhibázott frizurának, de ott meg szándékosan felülről fényképezték, ami elég rosszul állt szegénynek, ráadásul utána vissza is kapta azt a butácska, lógós-hullámos izét a fejére...
Kovács Panka, Kovács Lehel és Medveczky Balázs amúgy elég jók, bár nem tudom eldönteni, hogy szándékosan szerethetőre írtak figurák, vagy a színészek túl jók a mellékszerepekhez. Mondjuk Kovács Lehel már több más mellékszerepes munkájában is zseniális volt, Medveczky Balázs az Apatigrisben alakított nagyon jót, szóval inkább az utóbbi. (Kovács Panka is szerepelt ott, de -megmondom őszintén- nem emlékszem az epizódszerepére.) Mindez persze főként abban a fénytörésben zavaró, hogy ott van a sztár Simon Kornél és a szintén sztár Martinovics Dorina (meg a Mucsi), mindketten tapasztalt színészek - és valahogy mégsem jók főszereplőként.
Hajdu Sztív egyébként a ripacs önmagához képest szinte már jó volt étteremkritikusként - csak hát azt a hülye hanghordozását nem tudja levetkőzni (tényleg: normálisan hallotta már valaki beszélni?). Más?
offtopic
guess.who 2022 máj. 10. - 07:10:59 Előzmény Kuttyánszki
(54/163)
A MA eredetileg egész jó volt,

de ott sikerült elrontani, hogy saját ötleteket erőszakoltak az eredeti sztoriba (többek között ezt a "suttyó falusi" - "sznob pesti" ellentétet is behozták, éppen így, Mucsival, és egy egész komplett évadot felhúztak rá, tökéletesen értelmetlenül, mert megmagyarázni sem tudták normálisan ezt a műkonfliktust). És az alapvetően az okos gyerek-szülő párbeszédekről szólt volna, erre már a második évadban is a gyerekszereplők csak afféle biodíszletté silányultak, akik egyszer-kétszer ugyan mondanak valami érdekeset, de alapvetően csak az a dolguk, hogy a felnőttek műkonfliktusaihoz hátteret adjanak.



Amúgy tényleg az van valamiért, hogy a magyar(ított) művekben szinte kizárólag csak a drááááááma van - még akkor is, ha egyébként eredetileg vígjáték lenne valami. (Az egyetlen kivétel a Mi kis falunk, ott nem csak a szlovák eredeti, de a hazai változat is elég vicces, még az igen kifáradóban levő sokadik évadban is vannak jó húzások.)
4/10
luci87 2022 máj. 09. - 21:20:19 4/10 Előzmény Rojita
(53/163)
Utolsó bekezdéssel egyetértek.
Az ország nagy részében gyanítom, h nem aratna osztatlan sikert az az apró adag valami, amivel osszekenik a tányért. Főleg a szegényebb régiókban, ahol örülnék, ha kenyérrel, krumplival jól tudnak lakni..Egy héten jó ha egyszer tudnak húshoz jutni. Irritáló lehet ezt nezni, más hogy dőzsöl...
8/10
Rojita 2022 máj. 09. - 16:41:37 8/10
(52/163)
Azt írtátok, h a Pepe egy spanyol fk alapján készült. Ez hogy történhetett? A spanyolok már egyszer leforgatták a sorozatot, aztán mi megvettük és mi is ugyanazt leforgattuk? Vagy csak a fk alapszituációját vettük meg (fővárosi híres séf a kisfiával leköltözik egy kisvárosba és megveszi titkos, biológiai apja sütödéjét és elhatározza, h menő hellyé alakítja át a szimpla étkezdét. Az összes, erre épülő folytatás már magyar kitaláció?)

Nézem a sorozatot, ahogy a Séf és a többieket is, szórakoztató mindkettő, - az utóbbi jobban tetszik, pergőbb, - természetesen, hiszen több fsz-vel játszanak, humorosabb, rengeteg helyzetkomikummal tudnak operálni. A Pepében több a lelkizés, de nem mondanám rossznak.

Viszont, már nagyon unom ezt a rengeteg főzős műsort, filmet, sorozatot. Mióta is tört be ez a gasztró-romantika (először a kommersz irodalomba), aztán a tv-csatornákba? Lehet már 10-15 éve.
Előtte voltak a kórházas / szanatóriumos orvos - romantikus filmek.
Korábban meg a katona-témájú sorozatok futottak.
Azt megelőzően meg biztos a rendőr-örsös, nyomozópáros - sorozatok.

Szóval, jöhetne már egy más témakörből a filmdivat. (Sztem, a mai őrült élelmiszer-áremelkedések be is tesznek ennek a műfajnak. A nézőket egyre jobban fogja irritálni a képernyőn látott kaviár-lazac-szarvasgomba és egyéb megfizethetetlen, sosem látott herkentyűk és saját frizsiderük tartalma közötti kontraszt.) Változást!

4/10
offtopic
luci87 2022 máj. 09. - 16:01:56 4/10 Előzmény Rojita
(51/163)
Nem én írtam...
8/10
Rojita 2022 máj. 09. - 15:44:29 8/10 Előzmény luci87
(50/163)
Úgy emlékszem, Te írtad, h szerinted a színészek kezeit kéz-dublőrökkel helyettesítették.
Egyetértek. Most figyeltem, Simon Kornél és Panka h.séf konyhai ügyködéseit. A kamera csak a csuklóikig mutatja az egész-alakos képeiket, aztán vágás és csak csuklótól lefelé a két pár kéz boszorkányos gyorsasággal petrezselymet aprít egy bárddal, vagy vmi babrálás.
Bizonyára, a produkció szerződtetett két szakácsot és gyorsabb volt így a felvétel, mintha a szakács betanítja Simon Kornélnak a mesteri, gyors kunsztokat.
janderka 2022 máj. 09. - 11:46:18
(49/163)
Többször is próbáltam neki esélyt adni, az elején még tetszett is, de ez az újabb "váratlan nagyembernek" való összepisilős megfelelni akarás így vagy harmadjára már unalmassá vált. Vannak benne szerethetőnek tűnő figurák, de nem ér ez 3x20 percnél többet.
4/10
luci87 2022 máj. 08. - 20:23:38 4/10
(48/163)
Ez most egész jó rész volt,szerintem...:)
3/10
Kuttyánszki 2022 máj. 08. - 19:14:32 3/10 Előzmény guess.who
(47/163)
A Mintaapákkal nem tudok összehasonlítást tenni, nem néztem, néhány bejátszott ajánlón kívül. Annyi elég is volt, a sztoriból és a színészekből is.

Senkinek nincs más ötlete az alkotógárdából az örökös rossz hangulaton, vitatkozáson, idegbajon kívül?
Martinovics E. engem is irritál, úgy, ahogy van.

Olyan jó lenne valami jót írni.... :(
8/10
Rojita 2022 máj. 02. - 19:23:10 8/10 Előzmény Kuttyánszki
(46/163)
Simon Kornél arca engem kísértetiesen emlékeztet Dégi Istvánra.
offtopic
guess.who 2022 máj. 02. - 19:20:43 Előzmény napraforgó
(45/163)
Nehéz ebben helyesen dönteni, mert a színészeket én is sajnálom (a JÓ színészeket ráadásul duplán), hiszen végülis a munkaeszközüket vette el a járvány - és hát az is közismert, hogy errefelé valahogy soha nem a munkát valóban elvégzőket szokták megfizetni, mert ők mindig a sor végén állnak.
Ugyanakkor viszont (némi Barbifalvát is felemlegetve) az van, hogy az utóbbi idők produktumai vagy akkor álltak bele a földbe, amikor elkezdtek a készítők egyénieskedni (a Mintaapák második-harmadik évada; a DÖ második évadától a végéig; a Körösztannya már az elejétől) vagy a teljesen saját ötleten alapuló Bödörék azonnal. A viszonylag élvezhető (ha kiveszünk a közepéből vagy 30-50 részt) Oltári csajok és a kifejezetten jól sikerült Társas játékhoz is egy évtizedet kell visszaugranunk... És talán az egyetlen mai, ma is futó kivétel a Mi kis falunk, ami ugye már évek óta saját ötleteken alapszik, érezni is rajta a fáradságot és a hanyatlást, de azért összesítve még tudnak néha jókat villantani.

Ha már szinkronizálás, teljesen offtopic:

Van egy -szerintem- rendkívül jó (jelenleg 28. rész körül jár) műsorfolyam a youtube-on, az "A magyar változat", szűk egy órás beszélgetés szinkronszínészekkel, szinkronrendezőkkel, hangmérnökökkel. Aki szereti a szinkronhangjainkat (Csuha Boritól Forgács Gáborig, Roatis Andreától Pálfi Katáig) vagy csak érdekli, hogy is zajlik egy ilyen szinkronizálás, annak jóformán kötelező. :)


6/10
offtopic
napraforgó 2022 máj. 02. - 18:50:55 6/10 Előzmény guess.who
(44/163)
"5 rész után immár egyre inkább az a véleményem, hogy a tévékettőnek el kellene engednie ezt a sajáttartalom-gyártást. Szinkronizálják le a megvásárolt anyagot és kész - de ez így katasztrófa."

Ezzel tökéletesen egyetértek. Csak hát mennyivel több pénz van a saját gyártásban! Mindenkinek! Az ún. "alkotóknak", showrunnernek, rendezőnek, szereplőknek. A szinkronizálás sokkal kevesebből megoldható lenne, de akkor ezek a személyek mivel tömnék meg a zsebüket hónapokon, éveken keresztül?