3/10
Semprini 2010 jan. 19. - 18:32:06 3/10
(211/311)
***SPOILER lehetséges***
Tökéletesen egyetértek a negatív kritikákkal, pedig a regényt nem is olvastam, de mint film se tetszett. Az alapszituáció is nevetséges, hogy ti. két egymással rivalizáló vámpírtörzs két ilyen tejfelesszájú kamasz nyikhajt választ ki mint vezért vagy mifenét. Aztán az a kövér figura, akire nem sikerült rájönnöm hogy mi akarna lenni, egyszerûen kabaréba illõ. Salma Hayek mint szakállas nõ - röhej, ráadásul nincs semmi szerepe, néha transzba esik és motyog pár összefüggéstelen szót, majd felébredve megkérdezi, hogy "mit mondtam?". John C. Reily mint macsó fõvámpír - hiteltelen. Ken Watanabe még elmegy, de neki meg a magyar hangja kegyetlenül rossz. A cirkuszi elõadás az elején valósággal paródiába illõ (mindegyik idétlen, de a csúcs a fémtárgyakat lenyelõ, majd azokat a saját gyomrában biciklivé hegesztõ(!), majd a kerékpárt egyben kiokádó és azon távozó mutáns. A trükkök színvonala a kilencvenes évek elejét idézi, maga az egész film pedig annyira sötét, hogy sokszor szinte semmi nem látszik a szereplõkbõl. A két fõszereplõ kamasz közül a rokonszenvesebbik elmegy, a másik (Josh Hutcherson) azonban ritka tenyérbemászó, láttam már néhány filmben, ezután inkább kerülni fogom a filmjeit.
Irtózatosan gagyi film lett ez, a témából sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni, mindenképp az év egyik nagy csalódása.
10/2,5
92zsuzsanna 2010 jan. 10. - 14:31:00
(210/311)
Ha a könyv alapján csinálták volna meg (szóról szóra értem), akkor egy helyes narrátort is halhattunk volna, mivel az elsõ 3 könyv között eltelík egy kis idõ. A köv. részt (részeket) könnyebben meg lehet csinálni, mert az már egy egybefolyó történet. Remélem azt azért jobban fogják megcsinálni, mint az elsõt :)
(csak nekem tûnt fel, hogy mostanában mindenhol John C. Reilly kinézetû embereket lehet látni?)
8/10
Larten Crepslay 2009 dec. 29. - 01:02:42 8/10 Előzmény Xprincess
(209/311)
az a baj hogy egy kis 3.14csa vagy és nem olvastad a könyveket mer lefogadom ha elolvasnád Darren Shan összes könyvét belepusztulnál az akasztófahumorba és míg olvasod õket 8 órákar sírnál
8/10
Larten Crepslay 2009 dec. 29. - 00:55:10 8/10 Előzmény benedek13
(208/311)
az a baj hogy ebbõl egy min 16-os filmet kellett volna csinálni.annak nagyon jó lett volna de ezzel a színészi gárdával meg egy vígjáték-rendezõvel.....:S Gavner,Steve,Darren egész jó volt de Murlogh,Larten,Mr.Tiny nagyon rosszul ilettek a szerepbe. Murloghnak nem volt vöröses lila a bõre és nem volt pocakja(a 3. könyvben külön írja hogy minden szabóját meg kell ölnije). Larten alakjába pl. az Antonie Horwitzernek:Az elsõ bevetés címû filmjébõl(nem olyan rossz) az orosz bétgyilkos pont bele illik:magas,szikár, rövid vöröshajú.
EGYSZERÛEN KATASZTRÓFA A FILM
ui: a helyesírási hibákért bocsi hajnali egy van
4/10
benedek13 2009 dec. 25. - 16:25:25 4/10
(207/311)
Igen szerintem is, a könyv nagyon jó de a filmet úgy elb*szták ahogy van.
Szerintem meg se kellet volna csinálni.
10/10
amitelia 2009 nov. 27. - 20:22:00 10/10
(206/311)
*spoiler*

Maga a film ötletes, ahhoz képest jól megoldották, viszont sajnos elég sokszor eltér a könyvben leírtaktól.Mindenképp ajánlanám mindenkinek, hogy olvassa el a könyvet-könyveket, ugyanis sokkal nagyobb élményt nyújt úgy. És ráadásul a könyv hangulata kissé borongós, erre a filmben Crepsleyt elõszõr egy szerencsétlennek állítják be kb. De hát úgy kellet megoldani hogy azért a fiatalabb korosztály is elmehessen
Amikor meghallottam, hogy filmet csinálnak a vámpír kötetek elsõ könyveibõl, picit elcsodálkoztam, hogy hogyan fognak összehozni ennyi történést és információt kb másfél órába. Hát.. elég sokmindent kihagytak:) Mint például azt is, hogy darren ivott sam vérébõl.ami késõbb fontos lesz majd. nade mind1.


Személy szerint ajánlanám mindenkinek, aki szórakozásra vágyik, ám most is kitartok amellett, hogy a KÖNYV nyújt nagyobb élményt.
oszlanyiakos 2009 nov. 26. - 08:47:45 Előzmény schwanjeanne
(205/311)
SZerintzem ez a film 13-16 éves korosztálynak szólt. Idáig rendben is van, idõsebbeknek nem ajánlom.
schwanjeanne 2009 nov. 19. - 21:25:32 Előzmény pepszon
(204/311)
Hát nem tudom Ti mit néztetek, de én párommal ültem be, õ nem szereti a vámpíros filmeket-sztorikat, ehhez képest nagyon tetszett neki, legalább annyira mint nekem :)
1/10
Cullangka 2009 nov. 19. - 05:26:31 1/10
(203/311)
hát nem tom, folytatást hogyan akarnak csinálni! nem tom olvastad-e... én olvastam (még nem végig az összeset) én nem néztem végig mert nem teccett! de Darren Shan-nak 12 vámpírkönyve van az 1 a rémségek církusza, de a filmben a 12 könyv felismerhetõ! ebbõl már csak akkor lesz érdekes folytatás, ha kitalálnak MÉG dolgokat...
10/10
Cressi 2009 nov. 19. - 00:43:10 10/10
(202/311)
Nem értem, miért nem tetszik sokaknak?
Mi ketten mentünk, s nagyon tetszett... 9,5/10
De csak azért mert nem volt vége, ha tudom elõre.., akkor talán kevésbé meglepõ...
Most várhatjuk a folytatást...
2/10
rexa 2009 nov. 18. - 23:13:35 2/10
(201/311)
nagyon unalmas, és vacak film. Senkinek nem ajánlom. Mi hárman mentünk, ebbõl ketten elaludtak a filmen.
1/10
pepszon 2009 nov. 18. - 21:54:38 1/10
(200/311)
ez egy rémes film.
halálra untuk magunkat. a színészek csapnivalók, sztori semmi... egyszerûen nincs története. majd' elaludtunk rajta. ggrrrr... :(
9/10
Monneli123 2009 nov. 15. - 18:03:03 9/10
(199/311)
Nem értem miért kell ezt a filmet ennyire lehúzni.
Én attól tartottam, hogy a filmnek alig csak egy szikrányi köze lesz a könyvhöz, tehát, hogy alaposan el lesz szúrva.
De tévedtem-legalábbis én örültem annak,amit láttam.
Vicces, humoros, látványban sem volt rossz- tehát, ami a könyv megfilmesített változatában, meg kellett lennie, az meg is volt.
Persze, aki olvasta a könyvet-köztünk Én is-kissé ferde szemmel figyelte a szakállas nõ és Crepsley kis romantikázását, meg a majomlány farok kunkorítását-de ezektõl eltekintve én jónak mondanám a filmet.
Ja és helyes benne a Darren :D kíváncsi leszek mikor lesz a következõ film.
DEmoss96 2009 nov. 13. - 20:50:51
(198/311)
Én már olvastam a könyvet de ahogy láttam az elõzetest van benne a második részbõl (a vámpír inasa) is. A könyv jó. /Szerintem jobb mint a Harry Potter/
Én megnézem a filmet is. /egy próbát megér/
sysco85 2009 nov. 12. - 12:24:19
(197/311)
Na én meg a könyvet se olvastam és a filmet se láttam :) Egy próbát azért megér.
3/10
poth18 2009 nov. 08. - 00:18:37 3/10 Előzmény Bigpapa
(196/311)
OFF :
Pont az benne a lényeg, hogy nem nagy reménység : )
Egy teljesen átlagos varázsló, akit a közvélemény kiválasztottnak tart,pedig nincs erre semmiféle különös varázsereje, leszámítva a szeretet, ami a könyvben igen nagy szerepet játszik,de ezt nem ecsetelem Neked, ha nem olvastad, mert lehetne róla oldalakat írni. Szal a lényeg, hogy Rowling szakít az unásig erõltett "egy ember a világ ellen, és megment mindenkit" sémával, és közösséget mutat be, ami a fõhõs, Harry szerepébõl mutatja az eseményeket. Az, meg hogy mások varázsolnak helyette, tökéletesn beleillik ebbe a helyzetbe,mivel egy ember képtelen lenne egy ekkora hatalmat megdönteni. Ezt egy közösségnek kell véghezvinnie. "Csupán" attól kiválasztott, mert képes végigmenni a számára kijelölt ösvényen, és a végén feláldozni önmagát. De társak nélkül ez is kevés lenne, csak ez a filmekbõl nem derül ki sajnos... :S

OFF
3/10
Pljuskin 2009 nov. 07. - 15:26:16 3/10
(195/311)
Unalmas, vontatott, szenvedõs. 20 felett felejtõs. El nem olvasom az biztos!
2/10
lizzy77 2009 nov. 06. - 21:46:53 2/10
(194/311)
Kedves Ojjsi!
Én is ajánlom neked a könyvet, mert lepipálja a filmet. És még unni se fogod, mert a film alig kapcsolódik a könyvhöz.;)
Bigpapa 2009 nov. 06. - 21:32:37
(193/311)
A filmet 2 hete láttam,de valahogy csak most van kedvem írni róla.
Leszögezem, hogy nem olvasok ilyen könyveket,mint Harry Potter,Alkonyat és ez. Nem nézem le õket,csak ha már szakítok idõt olvasásra, akkor nem ilyenek vannak terítéken.
Szóval "szüzen" ültem be a filmre. Ami tetszett, az a sok jó karakterszínész felsorakoztatása.Mert ezek egytõl egyik jól játszanak.A sztori sem rossz,bár (tudom,több részes lesz)kicsit pörgõsebbre csinálhatták volna,hiszen amikor jó, akkor nagyon jó, amikor uncsira vált, akkor fészkelõdtem. És ezt a hullámvasutat nem szeretem a filmekben.
Mivel nem vagyok tini lány, így a két kis csóka nem dobogtatta meg a szívemet,de alapjában nem volt velük olyan nagy gond.
Szeretem a Fantasy filmeket,de kicsit kezd csömöröm lenni a sok vámpír,farkasember,boszorka láttán.Az elmúlt 4-5 évben vagy 30 film jött a mozikba hasonló figurákkal és már nem tudok olyan hévvel örülni nekik,mint az elsõ pár filmnek.
Tudom, ezért kövezés jár,de nem láttam az Alkonyat filmeket sem és a Harry Potterbõl is össz 3-at bírtam megnézni. Mert abban nem értem,mi a jó.HP-rõl szól, hogy Õ a nagy reménység, közben a csaj és a kis vörhenyes (Cartman :)) varázsol helyette.Ha õk nincsenek, már nem élne a kis nyomi :)

Összegzésként, 1x szórakoztató film,de nem hiszem, hogy ezt még egyszer látni fogom.És abban sem vagyok biztos, hogy január környékén még emlékezni fogok bármire is,ami ebben a filmben volt.

6/10
1/10
offtopic
orsi9 2009 nov. 06. - 14:58:35 1/10
(192/311)
Kedves Ojjsi!Szerintem,olvasd el a könyvet én személy szerint nagyon ajánlom neked,lehet hogyha elolvasod másképp fogsz filmre tekinteni,mert könyvbe százszorta jobb!: )