7/10
Gabi'91 2008 aug. 29. - 10:23:40 7/10
(23/83)
Tegnap néztem meg a filmet. Maga a történet nem érdekelt annyira, sõt már a trailer alapján sem jósoltam semmi jót, túl színesnek, valótlannak találtam. De aztán hallottam, hogy Emile Hirsch, Matthew Fox, Susan Sarandon és Christina Ricci is játszik benne, ekkor gondoltam, hogy azért mégsem lehet olyan rossz.
Õszintén szólva tetszett. Sosem voltam oda az autóversenyekért, az autókért, kizárólag a Forma 1et szoktam nagy néha megnézni. Ez a film viszont elérte, hogy végigüljem, pedig az egész a versenyrõl és az autókról szólt. A fõszereplõ srác nagyon tehetséges, legalábbis az Út a vadonba alapján, bár itt nem kellett nagyon megerõltetnie magát, legalábbis a karaktere nem ment át hatalmas változásokon.
Matthew Fox hiába igyekszik lemosni magáról a Lostot, eddig csak a Vantage Point alatt tudtam pár pillanatra elfelejteni, itt is mindig eszembe jutott Jack doki, és szinte vártam már az elfátyolosodó tekintetét, amit aztán a vége felé meg is kaptunk.
A majmot nem igazán értettem, állandóan a Charlie, majom a családban jutott eszembe, felesleges volt.
A színi világával sem volt semmi bajom, üdítõ volt, végre nem a megszokott, szomorú, sötét színeket kaptuk. Az elsõ negyed óra után teljesen megszoktam, bár elõször egy kicsit fájt tõle a szemem :), ugyanígy voltam a vágásokkal is. Az egész egy kicsit rajzfilmszerû lett tõle.
Teljesen élvezhetõ filmet kaptunk, szorakozásnak elmegy, de õszintén szólva a mozijegy árát nekem nem érte volna meg.
mandrake83 2008 aug. 24. - 22:29:12 Előzmény mijan
(22/83)
Hülyék vagytok! Ez egy totál beteg film, senkinek nem ajánlom, hogy megnézze, fõleg, hogy ezért még esetleg fizessen is...
mijan 2008 aug. 19. - 09:49:30
(21/83)
Még nem néztem meg a filmet, de a trailer alapján nem is fogom. elég gagyinak tûnik.
edelweiss 2008 aug. 12. - 21:44:01
(20/83)
Ha a filmet egy szórakoztató délutáni kikapcsolódásnak fogod fel akkor egész élvezetes.
Úgy kell leülni elé, hogy az autóversenyzésrõl összeszedett addigi összes információdat alaposan elrejted magadban (mivel semmi köze hozzá), és csak nézed a trükköket, amikbõl végül összeáll a verseny maga.

A majmos részeket kivágnám a franca, csak ront az összképen, teljesen feleslegesek voltak, akárcsak a kisgyerek...

Nem rossz film, nem bántam meg hogy láttam. Matthew Fox és Christina Ricci pedig nem von le a dolog értékébõl ugyebár.

6/10
Sliyu 2008 júl. 14. - 13:38:42 Előzmény peca1000
(19/83)
Egyet értek! Nagggyon nagggyon jó lett ez a film!! Egy másodpercén sem unatkoztam. Már csak azt bánom, hogy nem moziban néztem meg! Fantasztikus élmény lehet! Még így is a hatása alatt állok teljesen!
10/10
peca1000 2008 jún. 04. - 23:43:04 10/10
(18/83)
EEEZZZZZ IGGGEENNNN!!! Végigizgultam, röhögtem, tátott szájjal bámultam ezt a csodát! Nem találok rá jobb szavakat! Történet, szereplõk, jelenetek, vizualitás új értelmet nyertek nálam!
Totál egyedi, és ha ez nem lesz kultfilm, akkor már semmi!
Van élet a Mátrix után! Wachowskiék gratulálok!!!
6/10
biOn 2008 máj. 20. - 18:53:53 6/10
(17/83)
Erre a mozira körülbelül én is úgy ültem be ,hogy egy kész csapás, de hát az ember nem minden nap lát katasztrofálisan rossz filmeket, és meg kell nézni azokat is , hogy néha meg tudjuk indokolni mitõl tudd jó is lenni egy film. Nos a Speed Racer erre nem példa.

Bár kicsit zavartak a színes képkockák, de nem a legjobb az ,hogyha egy film teljesen színtelen, és csak a jól bevált, kék, fekete, zöld árnyalatok, és a szürke esõs és szomorú motívum van benne, meg a vért jelzõ piros. Nos ebben is volt piros és árnyalata, elég rendes mennyiséggel, de épp ez jelentette a színeket a filmben talán, és ez az oka annak is ,hogy túl színesnek találtam.

És valóban jó a humora a filmnek, de nekem nem igazán tetszik az alap történet. De talán ez nem is mindig baj, mert az is megoldás ,hogy csak a végkifejletnél ülsz be egy moziba, és azt nézed meg. Olyan öt percen belül rájössz nagyjából az alapokra, és tudod élvezni. Nos itt igazából csak ez volt a lényeg, mint általában.
Mage 2008 máj. 20. - 03:10:31
(16/83)
Speed Racer

A szem által gondosan összegyûjtött és a látóidegen keresztül továbbított információ 90-95%-át az emberi agy egyszerûen kidobja, ami önmagában nem magyarázza meg, hogy ez a csodálatos vizuális orgia ekkorát bukott, de nem szeretném egyetlen olvasómat sem a szokásosnál is nagyságrendekkel jobban megbántani.

Korábban soha nem fordult elõ, hogy a jegykezelõ egy teljes percen keresztül próbáljon lebeszélni a filmrõl. A bemutató napjára tervezett négy vetítésbõl három az érdeklõdés teljes hiányában elmaradt, és negyediket is kizárólag miattunk kellett megtartani. Ezek után - ismerve a bolygó mentális állapotát - már nem ért különösebb meglepetés a teremben.

A Wachowski-testvérek új mozijában alternatív-üzemanyagot használó autók versenyeznek: minden jármûvet színtiszta L.S.D. hajt. A kipufogókat elhagyó pszichedelikus égéstermék láthatóan rányomta a bélyegét az egész forgatásra. Úgy gondolom, a világ finomságaira érzékeny lelkû ember ilyenkor okvetlenül ünnepel.

A történet fókuszában a Speed család áll. Racer nevû fiuk ül a volán mögött, de mindenki dolgozik vagy fõz valamit, vagy legalább szereti a többieket. Az összetartás, a harmónia és az egység hátterében egy távoli bolygóról érkezett, jólelkû és végtelenül intelligens lény áll, aki egy csimpánz testét öltötte magára, és a háttérbõl dróton rángatja az egész familíát. Ez az információ a filmbõl egyáltalán nem derül ki, ezért gondoltam, hogy inkább elmondom.

Az egyetlen konfliktusforrás abból fakad, versenyeken Racer nem egyedül áll a rajtvonalhoz. Életét ellenfelek teszik keservessé, akik megmagyarázhatatlan módon hozzá hasonlóan gyõzni szeretnének. Ezek az emberek csak a Speed-nézõpontból gonoszak, lehetett volna olyan filmet is rendezni, ahol õk a jók. Ugyanúgy szomjazzák gyõzelemmel járó eufóriát és pénzt, mint Racer. Vagyis, mint a csimpánz, aki mindent irányít.

A Speed Racer családcentrikus, ami azt jelenti, hogy az apakomplexust több perspektívából közelítjük a szokásosnál. És ha esetleg valaki mégsem tudná értékelni, hogy a valaha készült legélénkebb színeket használó film egyetlen képkockáján sem borul fel a színegyensúly, sem azt, hogy a filmtörténelemben talán elõször örül egy anya hitelesen és értelmesen érvelve annak, hogy a fia autóversenyzik, az ne csüggedjen, mert hamarosan a mozikba érkezik a "2008-ban már egyáltalán nem várunk tõled agymunkát tizenkettõ."

9 / 10
10/10
hulkhogan 2008 máj. 18. - 10:37:18 10/10
(15/83)
Megnéztem a filmet tegnap, és azt kaptam amit a Wachowski testvérektõl vártam. Egy jól átgondolt, kerek film. Amikor kijöttem a moziból arra gondoltam, hogy ez tök jó volt és nem a hibákon bosszankodtam, vagy azon, hogy összecsapták volna valamelyik részét.
A film nagyon magával ragadó volt, beléptünk egy álomvilágba, és a végén boldogok lehettünk, mert gyõzött a jó. És lehet, hogy az ember néha nem is vágyik másra, amikor bemegy a moziba.
8/10
esztokam 2008 máj. 17. - 18:54:20 8/10
(14/83)
Én kb. már 1 éve vártam erre a filmre és nagyon-nagyon szkeptikusan ültem be rá. a Mátrix-trilógiának sem vagyok nagy rajongója és csak egy (szerintem nem is annyira) mellékszereplõ Rain (Taejo Togokhan) vett rá, hogy megnézzem. a film kicsit sem igazi, de nem is azért készült, elvégre egy anime adaptációról beszélünk (a Mach 5 pedig egy az egyben a sorozat autója).
Lehet, hogy csak azért tetszett, mert valami szörnyûségre voltam felkészülve. fõleg, miután külföldi fórumokon, honlapokon is csupa rosszat olvastam róla. ezek után pedig nagyon pozitív meglepetés volt.
10/7,5
sematyi 2008 máj. 17. - 10:07:04
(13/83)
Engem nem nagyon nyûgöz le a film.De ami nagy gáz az szerintem a szereplõk neve.Mert hát ismerjük be elég fura név lenne itthon hogy X versenyzõ nem?????
9/10
Henge 2008 máj. 17. - 01:17:22 9/10
(12/83)
Hát látom itt a fanyalgókat, rendkívüli mélységeket szántó okfejtésükkel együtt.
Valaki említette Rodriguez nevét. Rátapintott a lényegre. Bár én nem negatívumként hozom fel a nevét. A Speed Racer {mellõzzük a magyar címet} egy olyan film, amit elkészíthetett volna Rodriguez is. Rémkölykök szériát juttatja eszembe sok tekintetben.
A rémkölykökön ugyancsak rendgetegen fanyalogtak. Most nem taglalom, miért. Megnéztem, és rohadt jó. Nem úgy rohadt jó, mint a Remény ranbjai, vagy a Lopakodó lelkek, hanem a maga nemében. Humora utánozhatatlan, és a film egy percig sem veszi magát komolyan. Megmarad a b-családifilm szintjén, ritkaerõs fûszerezéssel tálalva, és ezáltal igencsak izletes kis menü.
A Speed Racer is ahhoz hasonló. A filmben van egy rész, mikor fõhõsünk kiábrándul mindenbõl, és megkapja a bölcs tanácsot, hogy rá kell jönnie a tanulságra {ez egy szokásos családifilmes motívum}. A film végén Speed Racer rájön. Valami olyanra, amit mindvégig tudott. Magyarul semmire sem jött rá. És itt a lényeg, a filmnek nincs semmi mondanója, semmi "érteme", de nem is akarta senki sem, hogy legyen. Ha valaki rájön erre {ami kezdettõl fogva világos volt a trailer színorgiájából, az ízlésficam határait feszegetõ képi megoldásokból},és képes elfogadni, akkor nagyon jól tudja érezni magát a film alatt.
Ezt moziban kell látni, hatalmas vásznon {ajánlom a Sugár Sliepberg termét.}, nem kötelezõ darab, de egy ízletes gumicukorka.
8/10
LA 2008 máj. 15. - 20:44:05 8/10
(11/83)
Nekem bejött a film, bár nem is vártam tõle mást, mint amit a trailerekben láttam. Csilli-villi mesevilágban játszódik, gyerekes poénok röpködnek ide-oda, meg persze autók is 800-zal... Szerintem 12 éves korig hatalmas sikerre számíthat. Ámbár én már 23 vagyok, úgy gondolom, rendkívül látványos filmet hoztak össze a tesók. Elmosták az anime és élõszereplõs film határait, és észrevétlenül váltanak át animációba. Nekem bejött. Egyértelmûen nem kell komolyan venni, a film több helyütt önirónikus.
6/10
kinsey 2008 máj. 15. - 19:43:31 6/10
(10/83)
Hello mindenkinek!!Nemrég jöttem ki a filmrõl!!Érdekes volt, de nem mondanám feltétlenül rossznak!(Igazi családi film)Az tuti hogy van benne pár dolog ami a rendezõk védjegyévé vált, és ezek sokat dobnak a filmen!10/6
10/10
Azopy 2008 máj. 13. - 22:13:18 10/10
(9/83)
mert nyilván nem azoknak készült akiknek nem fog tetszeni.

a rajzfilm meg a számítógépes grafika, kb olyan váltás, mint a barlangba festett ábrák és kõbe vésett írás, mert úgy másokhoz is eljuthat, nem a barlangba kell elmenni, majd arról papírra, mert könyebb papírt cipelni, mint követ, majd arról emailre, mert minek áljunk sorba postán, ha neki is van internetje, persze mindegyiknek meg van a maga romantikája, a barlang atmoszférája - a fáklya fénye ahogy mozog úgy a háttér, a kõtábla masszívitása, hozzá is vághatod a gyerekhez ha nem tanul, tûzben nem ég el, a lánytól kapott illatos levél, színes borítóban, amit hónapokig, évekig megõrizhetsz. Valami ilyesmi lehet az animációs dolog is, az egyszerû karakterek nagyobb teret engedtek a fantáziálásnak, míg a majdnem élethû 3d-s grafika készterméket ad az agynak, így talán az öregrókák fújjognak, de mégtöbb kis buta gyerek is tömheti magát popcornnal.

Valami ilyesmi lehet ebben is, kivéve, hogy fogalmam sincs Magyarországon ki látta ezt a sorozatot 1967 óta... ! ?
De valahol az a sejtésem, hogy míg Tarantino a Kill Bill-lel tiszteletét tette az õ álta kedvelt b kategóriás kungfu flikkeknek, lehet Wachowskiék a suli után rohantak haza, hogy le ne maradjanak a napi japán fantáziavilágos-autósversenyzõ betevõjükrõl és valószinüleg sokan lehettek így arrafelé. Tehát bíznak abban a kedvenc másokban is retrofeeling-et ébreszt, és talán az új köntös, reményeik szerint, a mai fiatalságot is megfertõzi.
10/10
Azopy 2008 máj. 12. - 10:36:28 10/10
(8/83)
nos emberek valószinüleg az a baj, hogy nem amerikában nõttünk fel... Magyarországon évente egyszer van Forma-1, az Egyesült Államokban is, ami ott senkit nem érdekel, mert hetente van Nascar vagy Indycar... A film alapja az 1967-es japán rajzfilm a "Mahha GoGoGo" ami "Speed Racer" néven futott tõlünk nyugatra. 52x30 perces sorozat, az elsõ olyan anime ami lehengerelte Amerikát, pár 60-as évekbeli strác ezen nõtt fel, ez egy olyan kultusz, amihez nem is nyúlhattak volna hozzá mások, mint a Wachowski testvérek. Nem szabad azt sem figyelmen kívûl hagyni, hogy míg a Mátrix 16-18 éven felüli célközönséget célzott meg, a Speed Racer esetében mindenki a cél, az egész család, természetes, hogy sokkal többen fogják kifejezni nem tetszésüket.
10/10
hulkhogan 2008 ápr. 30. - 12:09:42 10/10
(7/83)
Nem értem, miért kell fikázni egy filmet jóval a bemutató elõtt. Az élénk színek miatt automatikusan szar lesz a film??
Az anime vonal nem meglepõ a szerzõktõl, a mátrix trilógia is tele volt animés elemekkel.
10/10
peca1000 2008 ápr. 20. - 22:55:52 10/10
(6/83)
nem egy átlagos film. Szerintem kiváncsiságból sokan meg fogják nézni.
utao 2008 ápr. 03. - 16:08:19 Előzmény adamtheslipknotfan
(5/83)
Teljesen egyetértek, a cím fordítása és az alapsztori birzasztóan sablonos, a fõszereplõ nevét nem is említem... majom is minek egy filmbe? Robert Rodriguezhez már-már illene egy ilyen felhozatal, de a Watchowsky testvérektõl a Mátrix után valami jóval komolyabbat várna az ember... nem fogom megnézni, és bukás nem biztos hogy lesz. Elvégre a Pókember 3 is rekordot döntött. Azt hiszem, még ma leülök, és írok egy forgatókönyvet a Watchowskynak, hátha nekem is cseppen valami...
adamtheslipknotfan 2008 márc. 30. - 10:03:01 Előzmény Peter005
(4/83)
most láttam a trailert.... borzalmas hogy egy ilyen filmet megengedhetnek maguknak a wachowski testvérek
hova tart a világ?
óriási bukás lesz