offtopic
Charles Foster Kane 2012 febr. 14. - 15:56:12
(289/389)
Az egyetlen hatromdes dolog a szek volt, amin ultem.
peti9876 2012 febr. 14. - 12:46:18
(288/389)
Amikor megláttam, hogy a Star Wars elsõ részét 3D-ben vetítik, azt gondoltam, hogy ezt mindenképpen látnom kell, mert már az eredeti változat is nagyon látványos volt. A korábbi 3D-s élményekbõl kiindulva arra számítottam, hogy el fogok ájulni, annyira durva lesz.

Aztán elkezdtem nézni a filmet, megjelent a bevezetõ szöveg, "ment befelé a vászonba", hú, 3D király lesz...Aztán elment az "ûrhajó", meg vele együtt a kedvem is. Néhány perc után már nyilvánvaló volt, hogy valami nem stimmel. Bizony az igazi 3D hatás hiányzik. Egészen a film végéig vártam, de hiába.

A filmnek nem igazán van mélysége. Ugyan a jeleneteknél mindig próbálják kihangsúlyozni, hogy melyik szereplõ hol helyezkedik el, de az az érzése támad az embernek, hogy 2D-s fényképeket mozgatnak a 3D-s térben, és arra számítanak, hogy az ember agya valahogy majd emiatt 3D-nek látja.

A mozivászonból kilépõ tárgyak szinte teljesen elmaradnak, inkább befelé van valami tér. Tipikus jelenet, megmaradt bennem, amikor egy ablakon keresztül mutatják a várost, az ablakkeret mintha 3D lenne, elõrébb van, az ablakon kinézve viszont változás nélkül megy a 2D-s film. Egyedüli élmény talán a fogatverseny volt. Ott voltak jó jelenetek. Ami a történetet illeti, talán 1-2 jelenet új, de semmi extra.

Alapvetõen szerintem egyszerûen arról van szó, hogy az eredetileg 2D filmbõl nem igazán tudtak 3D-t alkotni. A tárgyakat ugyan be tudják renderelni újból egy másik szögbõl, de az embereket "2 szemû" kamerával kellett volna már anno felvenni, mert utólag nincs az a technika, ami elhitetné velem, hogy valóban 3D.
Szerencsére a hangot nem tudták elrontani:)

Tanulság számomra: az utólag háromdésített filmeket elkerülöm. (esetleg egy animációs film még jó lehet, mert ott nincs élõ szereplõ). Ami a Star Wars-t illeti, a további 3D részeket biztosan kihagyom. Ha meg kellene õket néznem, és választhatnék, egyértelmûen a 2D változatot választanám.
Molina 2012 febr. 14. - 12:02:33
(287/389)
Vannak benne új jelenetek , vagy valami amit átalakítottak?
jamesboond63 2012 febr. 12. - 21:45:02
(286/389)
Annyira
Darth Plagueis 2012 febr. 12. - 09:47:56
(285/389)
Inkább Hayden Christensen-bõl kaptunk volna kevesebbet...:(
Mr. D 2012 febr. 11. - 22:41:15 Előzmény Darth Plagueis
(284/389)
De A klónok támadásában legalább kevesebbet kaptunk Jar Jar Binks-bõl. :P
Csonger 2012 febr. 11. - 22:14:47
(283/389)
Azt gondoltam, egy 2D-ben rögzített képet már nem lehet jól utólag háromdésíteni. A számítógép által generált képeket még csak-csak, de az élõ szereplõket biztosan nem.
Lucaséknak mégis sikerült. Bizonyos snittekben tényleg látszik, hogy az emberek orra és álla elõrébb van az arca többi részénél. Két ember párbeszédénél pedig jól láthatóan távolabb van az egyik a másiktól. Szóval sikerült a háromdésítés, pedig 2D szereplõk térbeli elhelyezésére számítottam.

Jó volt megnézni a filmet 3D-ben, bár önmagában a 3D szerintem nem dobott rajta olyan sokat. Inkább úgy fogalmaznék: jó volt 13 év után újra moziban megnézni, az meg csak egy kis plusz, hogy ezúttal 3D-ben láttam.

A DVD-változatból ismert visszaállított jelenetek ezúttal szintén szerepeltek, amiknél kicsit féltem, hogy ki fog lógni a szinkron, de végül is ügyesen megoldották; nem tûnik fel, hogy ezt a pár mondatot évekkel késõbb olvasták fel a szinkronszínészek. (Vagy lehet, hogy valami miatt már annak idején is leszinkronizálták a kivágott jeleneteket?)

A gumi-Yoda CG-Yodára cserélése jó ötlet volt, mert így legalább rendesen artikulál, és nem duzzadt a felsõ ajka. Viszont a záróünnepséges jelenetben megváltoztatták az arckifejezését: eredetileg mosolygott, most azonban éppolyan komor tekintete van, amit a prekvel-trilógia másik két részében már megszokhattunk.

Összességében jól sikerült a 3D hatás (bár néha úgy tûnt, hogy a távoli háttér továbbra is 2D, fõleg a kis látószögû erdei jelenetekben), de nem emiatt volt jó megnézni, hanem csak a mozi miatt. Moziban minden látványosabb.
tom991 2012 febr. 11. - 21:54:39
(282/389)
aki még nem jutott el a moziba és van otthon 3D-s szemüvege, kedvcsinálóként nézze meg az elõzetes 3D-s változatát http://www.youtube.com/watch?v=4w44iEYioR0 ;)
Darth Plagueis 2012 febr. 11. - 21:46:42
(281/389)
"Az egész franchise legpocsékabb, legidegesítõbb, legösszecsapottabb, legröhejesebb epizódja..."

Akkor te még nem láttad a Klónok támadását ! :D
Mr. D 2012 febr. 11. - 21:37:23
(280/389)
Az egész franchise legpocsékabb, legidegesítõbb, legösszecsapottabb, legröhejesebb epizódja... igazából ezt mindig is tudtam, de mivel annak idején kb. 6-7 éves koromban jött be a mozikba, akkor még mindez hatalmas filmnek tûnt, és igazából abban reménykedtem, hogy ha most újból megnézem, valamiféle kellemes nosztalgia-élmény fog átjárni, de az a helyzet, hogy a silány, konvertált 3D csak még inkább kiemelte, mennyire szarul is sikerült ez a rész. Sajnálom, hogy nem a klasszikus trilógiát kezdték el vetíteni, mert hatalmas élmény lenne, ha végre moziban láthatnám azokat az epizódokat, hiszen erre sajna nem volt lehetõségem annak idején (lévén még nem is éltem, mikor vetítették õket :). Konvertált 3D vagy Lucas utólag beleerõltetett jelenetei ide, vagy oda, úgy gondolom, hogy az majd igazi élmény lesz.
Lacika1980 2012 febr. 11. - 13:51:57
(279/389)
Köszi az infót!
Bob19 2012 febr. 11. - 11:41:20 Előzmény inproangel
(278/389)
Köszi a válaszokat!
Akkor ezek szerint nem érdemes ráfecsérelni pénzt.:(
miénkittatér 2012 febr. 11. - 09:32:03
(277/389)
Arról nem is beszélve, hogy 5 év múlva az ilyen utólag konvertált filmek sokkalta gagyibbnak fognak tûnni az akkori valós 3D-s filmek tengerében.
inproangel 2012 febr. 11. - 09:07:51
(276/389)
Vártam hogy majd valami lesz,mert ez a rész a kedvencem,de semmi.
AZ ember elvárná hogy a pénzéért kap valamit de köze nincs a 3D-hez.
Lehúzás az egész!!!
A fullra foglalt moziterem félig sem volt.
Csak aki moziban akarja még 1x megnézni ugyan azt annak ajánlom.
Bob19 2012 febr. 10. - 15:20:15 Előzmény Darth Plagueis
(275/389)
És 2018-ban várható lesz, hogy a mozikban ismét bemutassák az összes részt 1-2 hónapon belül?xD Mert akkor inkább várok még.:-D Nem értem mi a fenének nem újítják fel elõbb az összeset 3D-re majd utána adnák le az egészet mondjuk 1 év alatt. Ha eddig nem hiányzott a 3D, akkor 2017-ig sem hiányozna. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én szeretek egy összefüggõ sorozatot lehetõleg egyben megnézni, és nem várni éveket a következõ részre.

Amúgy moziban sokan voltak? (nem szeretem a tömeget:D)
Lacika1980 2012 febr. 10. - 13:14:38
(274/389)
Tud valaki információt a szinkronról?
Régi vagy az elrontott reklámbeli?
Köszi elõre is!
kybuck 2012 febr. 09. - 22:58:52
(273/389)
Harmatgyenge volt az új trilógia! Az eredeti drámai vonulatához képest az elsõ rész egy lagymatag popcornmozi lett, a második meg a harmadik bûzlik az izzadságszagtól, ahogy erõlködnek gyorsan összetákolni egy elõzményhalmazt, abszolút csak a pénzre gondolva! Arról nem is szólva mennyire megerõszakolták a történetet, tekintve, hogy mégiscsak eltelt közel harminc év az eredeti trilógia óta, mind technikai, mind társadalmi szinten. A kontraszt látványos: az akciójelenetek, lények stb. mind sokkal látványosabbak, ez érthetõ, ugyanakkor például Anakin még le sem érettségizett, de máris felcsinálta Padmét, majd rohamtempóban Darth Vaderré avanzsált, holott eredetileg a szellemképe alapján - és még figurát is kiadtak így! - legalább középkorú fickó volt még jediként, szóval ez egy hosszabb folyamatnak volt beállítva. (Sõt, az eredeti színész 78 éves volt a film idején!) Ennek oka nyliván, hogy ma már nem harminc-negyven évesen alapítanak családot, mint anno, hanem már a húszas években, szóval alkalmazkodni kellett az új trendekhez. A legnagyobb baj tehát a kapzsiság, a túl nagy idõkülönbség, és hogy hátulról kezdték el a történeteket, ez bosszulta meg magát.
Darth Plagueis 2012 febr. 09. - 22:56:39
(272/389)
Jövõre jön a Klónok támadása 3D
2014-ben a Sith-ek bosszúja 3D
2015-ben az klasszikus Csillagok háborúja-Egy új Remény 3D
2016-ban a Birodalom visszavág 3D
és végül 2017-ben bemutatják a Jedi visszatért is 3D-ben.

Szóval a eredeti trilógia 3D-s változataira még várhatsz !
10/10
Hannibal Lecter 2012 febr. 09. - 22:00:05 10/10
(271/389)
Szóval akkor nem gagyi a 3d-je úgy általánosságban?
10/10
PengeBoris 2012 febr. 09. - 21:28:03 10/10
(270/389)
Igen sok bõrt húztak már le a sorozatról. De akárki akármit is mond nagyon jó lett! A fogatverseny igazi élmény 3D ben! Jó volt újra megnézni moziban a filmet. És azért is szeretem mert jó tartalmas film. Bárcsak lenne a 4-5-6 is 3D ben. Megnézném Csubakkának a szõrét...:D