8/10
gabus53 2015 jan. 11. - 18:15:19 8/10
(87/447)
Igen, és ez elszomorító, hogy ennyire megvágják. Egyáltalán valamelyik okoska végignézi a sorozatot, hogy legalább tudja, hogy mirõl is szól, vagy mik a fontos jelenetek benne? Hiszen nem véletlenül kezdõdik a film úgy ahogy, mert az sok mindent megmagyaráz a továbbiakra nézve. Eleve azt nem értem, hogy miért kell megvágni akkor, amikor teljes sorozatot vesznek meg.

Már az sem tetszett nekem, hogy miért Szerelemben, háborúban lett a címe, amikor ilyen címmel már vagy egy film Sandra Bullockkal (1996). Vagy ennyire nehéz ezt a két nevet törökrõl/magyarra lefordítani?

Sajnos, így viszont tényleg vagy elõtte gyorsan meg kell nézni törökül, hogy legalább mi tisztában legyünk azzal, hogy mit is kellene az aktuális epizódban látnunk, és utána az FB oldalon megnézni, hogy milyen jelenetek maradtak ki. Úgy látom, hogy itt nagyon rendesek, és pótolják a hiányzó jeleneteket rövid idõn belül, ráadásul magyar felirattal.
malvinkicska 2015 jan. 11. - 17:35:48
(86/447)
A FB-on én is utána néztem nagyon aranyos aki feltette, én is megnéztem, kár érte miért vagdalják, de mint írtad tehetetlenek vagyunk. A részeket 90-perceseknek írja, az az egy Bölüm.
9/10
Érsekvári 2015 jan. 11. - 17:02:48 9/10
(85/447)
Szia ! Tudsz róla , hogy a pénteki 2 résznek a végébõl is annyit kivágtak mint az 1 rész elejébõl ?
A sorozat FB oldalán írják , illetve fent is van a hiányzó rész videója . Most néztem meg . bizony elég sokat kihagytak .
Sokan nem is tudják mennyi szép jelenetrõl maradunk így le . Sajnos tehetetlenek vagyunk maximum így visszanézzük , ha lehet.
Ezek a lemaradt részek felirattal vannak feltéve. Azért írtam tudjad , tudjatok róla. Ezek szerint folyamatosan utána kell majd nézni a hiányosságnak , mert nagy kár lemaradni róla.
8/10
gabus53 2015 jan. 11. - 15:59:07 8/10
(84/447)
Ellküldtem...
PankalaLanka 2015 jan. 11. - 15:50:35
(83/447)
Meg tudnád nekem is írni, hogy happy end lesz-e?
malvinkicska 2015 jan. 11. - 10:54:37
(82/447)
OFF szinte gondoltam, hogy van valami ahogy velem is nekem is nagyon fáj a gerincem voltam kórházban kezelések vannak kiírva mikor kezdik nem tudom, jó egészséget kívánok vigyázz nagyon magadra, az egészség kincs.
offtopic
ildimix 2015 jan. 11. - 10:02:01
(81/447)
Nekem ez a film nagyon tetszik fogom nézni. Petro nem szimpi fog még kavarni Suráéknak rendesen. Azt sajnálom, hogy péntektõl márcsak 1 részt adnak le és nem 2-t.

of: Malvin nem felejtkeztem el a karibirõl régen írtam oda, csak most keveset tudok gépnél ülni beteg vagyok. Berobbant a derekam úgyhogy nem is dolgozok. on.
Célia 2015 jan. 10. - 23:37:22
(80/447)
Bocsánat a duplázásért, de azt hittem elveszett a beírás.....
Célia 2015 jan. 10. - 23:36:03
(79/447)
Én is pont ilyen okok miatt kezdtem el nézni a török sorozatokat. A számomra idegen kultúra felfedezése nagyon érdekes. A zene, a családi kötelékek, a tisztelet amit egymás iránt tanúsítanak lenyûgöz. Bevallom a Sherezádéval kezdtem, de utána csak Kivanc filmjeit nézem :) :)
Célia 2015 jan. 10. - 23:32:41
(78/447)
Én is pont ilyen okok miatt kezdtem el nézni a török sorozatokat. A számomra idegen kultúra felfedezése nagyon érdekes. Bevallom a Sherezádéval kezdtem, de utána csak Kivanc filmjeit nézem.
8/10
gabus53 2015 jan. 10. - 22:57:51 8/10
(77/447)
Akkor köszöntelek a fórumon, látom, hogy ez az elsõ hozzászólásod. Remélem, más fórumokhoz is csatlakozol.
Szép estét.
simike2015 2015 jan. 10. - 22:37:31
(76/447)
Sziasztok! Jelentkezem, mint konkurens Kivanc rajongó. Örülök Kivanc szerepének, mert már teljesen beleéltem magam az eddigi szerepeibe, és mivel a Kuzeyben katona szeretett volna lenni, ebben a filmben sikerült neki. Persze én is belenéztem a török sorozatba, ahol örömmel fedeztem fel Gülten asszonyt. Bár õ a Meneksében is játszott. Gondolom, ez az ay yapim filmcégnek köszönhetõ, akik szerzõdtetik a színészeket, és gondolom, ott sok a kedvenc. Kivanc nagyon jó, most is. Aki nehezményezi, hogy nem elég gördülékeny a film, annak üzenem, hogy ez nem egy akciófilm sorozat, a törökök ilyenek. Én ezért (is) szeretem õket. Nekem nagyon sokat mondanak a szavak nélküli nézések is, oly sok mindent bele lehet képzelni, nem kell ahhoz mindig fecsegni. És mint mindig, Kivanc most is fantasztikus.
8/10
gabus53 2015 jan. 10. - 22:24:43 8/10
(75/447)
Nekem is megvan a 4 legjobb sorozat zenéje: Seherezádé, Igazgyöngy, Tiltott szerelem, és a Kuzey is. Nagyon szép zenék.
Célia 2015 jan. 10. - 22:18:36
(74/447)
Toygar Iºıklı zenéi csodálatosak, ennek a filmnek is nagyszerû a zenéje. De a nagy kedvencem Kozey-Güney zenéje. Mindegyiket számot letöltöttem hetek óta azt hallgatom utazás közben.
8/10
gabus53 2015 jan. 10. - 21:41:28 8/10
(73/447)
Köszönöm, ez jólesett
Célia 2015 jan. 10. - 21:36:54
(72/447)
Hoppá, ezt a 71-es beírásodhoz akartam írni :)
Célia 2015 jan. 10. - 21:24:06
(71/447)
Mélységesen egyetértek Veled : )
9/10
Érsekvári 2015 jan. 10. - 21:03:04 9/10
(70/447)
Szioka ! Azért így már érthetõ a rideg légkör a két férfi között , most a lány miatt lesz gondolom féltékenység is . Szépek a báli jelenetek az operaházi is rendkívül szép volt .
Az új szinkronhang nagyon tetszik hasonlít Kivanc hangjához és a Suráé is elvan találva.
Az az érzésem fogom várni a folytatást péntek esténként .
8/10
gabus53 2015 jan. 10. - 20:43:34 8/10
(69/447)
Szia Érsekvári!

Szerintem is fontos lett volna meghagyni az elsõ 15 percet, mert ebbõl derül ki egyértelmûen, hogy Petro miért ellenséges Kurttal.

És nagyon örülök, hogy végre szinkronosan is láthatom.

Szép estét.
8/10
gabus53 2015 jan. 10. - 20:39:17 8/10
(68/447)
Igen, nagyon fiatal volt még a Sura. Amit lejjebb beraktam könyvborítót, azon biztos, hogy már idõsebb, talán 18-20 éves lehet.