Bigpapa 2017 nov. 05. - 23:59:33
(21/81)
Nekem eddig tetszett mindegyik Thor film, de a 2. részt túl komornak tartottam. Itt valóban túlszárnyalták humorban a Galaxis õrzõit, de bevallom, most ez kifejezetten tetszett. Olyan jókat röhögtünk rajta. Jeff Goldblum nagyon nagy :D , ahogy sok Lokis poén is. Jók a kitalált karakterek,cate blanchett nagyon dögös fekete hajjal. Nem gondolom, hogy egy Marvel film esetében azon kéne vitázni, mi hogy vagy a mitológiában, amikor ez egy fantasy film, teljes szabad kézzel az alkotóknál, így gondolom mindent úgy változtatnak meg, hogy az látványos és fogyasztható legyen. Nálam pl az a baj, hogy ahogy meghallom, hogy Asgardiak, egybõl a csillagkapus Asgardiak jutnak eszembe a kis szürke Thorral és Lokival :D Dr. Strange részen meghaltam :D :D :D

Nekem ez nagyon tetszett. Bemutatója alapján már elõre félek a Fekete párductól. Ebben is minden cgi, de abban valóban túltolták a CGI-t és gondolom egy 30x30-as teremben vették fel az egész filmet.

Akinek ez túl poénosra sikeredett, annak nem kell sokat várnia az Igazság ligájára (hiába nem Marvel), az elég sötétnek és komornak tûnik.

10/10 mert sokkal többet kaptam,mint vártam.
8/10
Trevor Belmont 2017 nov. 05. - 19:12:00 8/10
(20/81)
Íme a valkûr ábrázolás az Eddák alapján 1800-as évekbõl

http://www.ancient-origins.net/myths-legends/slain-will-rise-again-lost-valkyries-remembered-007811
8/10
Trevor Belmont 2017 nov. 05. - 19:08:14 8/10
(19/81)
Így igaz, ahogy mondod! Az összes északi, mint Thor meg az apja és a többi kék szemû, hosszú hajú. A néger nem illett bele, sõt a valkûr félvér se, mert a valkûrök is igazi fehér bõrûként vannak leírva, s ábrázolva. A Thor meg a többiek, inkább az árjákhoz hasonlítanak (örüljünk, hogy a fõszereplõt nem négerrel játszatták el)
7/10
Muya 2017 nov. 05. - 17:47:47 7/10
(18/81)
Arra gondoltam, hogy a filmbéli Hela pl a mitológiában Loki lánya, vagy hogy Heimbdall mint néger, sõt még a nép is tele volt színes bõrûvel.. a mitológiában de még a marvel univerzumban sincs így :O É Én ezekre gondoltam. Na, de tényleg nem vagyok otthon ebben a témában.
8/10
Trevor Belmont 2017 nov. 05. - 13:52:51 8/10
(17/81)
És az Edda mûvek is emlegetik az átjárókat világok között és, hogy szivárványon utazgatnak meg ott van a halál kutyája is és a tûzfej! Nagyon régen mikor olvastam sokszor elképzeltem ezeket, de a kutya nem volt annyira vélelmetes! Most a Védákat fogom újból elõvenni, szerintem egyszer csak azokat is elkezdik Marvlizálni.
8/10
Trevor Belmont 2017 nov. 05. - 13:50:06 8/10
(16/81)
Sok köze volt a mitológiához! Mondjuk mikor megsérült Thor, akkor már volt azt hiszem egy fia. Az Edda mûben elolvasható, kissé hosszas, de érdemes átfutni.
7/10
Muya 2017 nov. 04. - 20:26:35 7/10
(15/81)
Kicsit túltolták a humorbombát. Galaxis õrzõihez tudom hasonlítani. Sõt. Néha a Cohen testvérek humora jutott eszembe, Idõnként meg elég szájbarágósan akartak nevettetni. Én a képregény és a mitológia terén sem vagyok otthon, Thor ismereteim elég hiányosak, ezért csak hagyatkozni tudok azok véleményére akiknek igen. Önálló fantasztikus filmvígjátéknak elmegy, de sem a képregényhez sem a mitológiához semmi köze.
A zene viszont ötcsillagos!
8/10
Trevor Belmont 2017 nov. 04. - 19:17:52 8/10
(14/81)
Nekem tetszett. A zene is jól megvolt oldva a technológia világába belepasszolt. A zene miatt 10/8 és a történet miatt (elég jól követi a mitológiát) a liberális nézetek ezt lehúzzák 4 körüli pontra (migránsok lettek, feminizmus, a debileket viccesen ábrázolják ...) Megéri egyszer megnézni, jó volt megérte a pénzt.
10/10
Man3 2017 nov. 04. - 12:19:41 10/10
(13/81)
Nagyon jó mint az összes marvel film ez csak jó lehet.Remélem még sokáig élvezhetjük a marvel filmeket.Amit sosem lehet elrontani.Szuper film remek kikapcsolódás. 10/10
1/10
Barnus92 2017 nov. 03. - 23:25:32 1/10
(12/81)
kár volt a mozijegy áráért...mindenki agyonistenítette közben meg egy szokásos marvel SZAR
10/2
1/10
avsk 2017 nov. 03. - 19:52:56 1/10
(11/81)
Hát kár...Azért nem bántam volna ha egy kicsit komolyabb hangvételû. De azért remélem nem olyan lesz, mint a Galaxis Õrzõi 2 , hogy a Társak/barátok (családtagok) halálos veszélyben vannak mindenki küzd az életéért és a szereplõk elkezdenek humorizálni. Na az nálam nagyon el tudja rontani a hangulatot.
10/10
Retetet45 2017 nov. 03. - 16:03:49 10/10
(10/81)
Hát ha egy komoly hangvételû fantasy-drámára vársz,itt nem kapod meg. Semmikepp sem hasonlithato mondjuk az elso resz hangvetelehez.....De ha helyen tudjuk kezelni a dolgokat es felfogjuk hogy ez egy nem komolynak szant alkotas abszolut hatalmas film....az eddigi legjobb Thor film mind latvanyilag,mind szineszileg...Mellesleg a humort se felejtsuk el. Az egesz moziterem szakadt neha a nevetestol. Aki komoly filmre szamit az szerintem varja meg a jovo evben erkezo, Bosszuallok: Vegtelen Haborut. Ez a film viszont 10/10
10/10
iarobz5 2017 nov. 03. - 10:02:23 10/10
(9/81)
Teljes mértékben igaz. Eleve a kérdés is fura, ha valaki rápillant a moziplakátra egybõl levágja, hogy ez nem egy dráma, még a trailert sem kell megnéznie hozzá ( vibráló színek, 80-as éveket idézõ Raganarok felirat stb. ), viszont ha elõzetest is figyeltél, akkor végképp nem értem... Ha komoly hangvételt, világpusztulás hangulatot vársz, csalódni fogsz.
10/10
Man3 2017 nov. 02. - 19:36:52 10/10
(8/81)
Vicces emberke vagy :D jót nevettem rajtad
1/10
CsapóA 2017 nov. 02. - 15:18:30 1/10
(7/81)
Ócska , erõltetett poéntalan poénok, teljes ötlettelenség, kliséhalmaz, más filmekbõl lopott ötletek. A két óra 20 percbõl elég lett volna 20. Nagy csalódás egy Marvel fantól.
1/10
avsk 2017 nov. 02. - 13:17:31 1/10
(6/81)
Egy kérdés mert még nem néztem majd csak szombaton. Sok embertõl halottam, hogy el van túlozva a poénáradat egy ilyen drámai eseményekkel teletûzdelt ( még a címe is a pusztulásról szól) történetben. Ez mennyire igaz?
Mondjuk ha már egy olyan ember a rendezõ aki vígjátékokkal foglalkozott a múltban akkor már elõre félek. Bár ezt az egyet mindig is sajnáltam, hogy a Marvel gyakran esik át a ló túloldalára és túlzásba viszi a humort akkor is ha nem indokolná a helyzet.
9/10
Crysis01 2017 nov. 01. - 18:12:53 9/10
(5/81)
Ma néztük meg,és csak ajánlani tudom mert nagyon jó! 1 valami nem tetszett a film zene:(
10/10
iarobz5 2017 nov. 01. - 14:16:05 10/10
(4/81)
Az elõbb néztem meg, hát az egyik legjobb ( ha nem a legjobb ) marvel film :) Bátran ajánlom, nem fogtok csalódni!
mozitekercs 2017 okt. 30. - 18:49:39
(3/81)
Hulk nagyon irritálóan van megcsinálva, hulk 1-2 élvezhetetlen, részben a történet miatt. Hihetetlen, hogy erõltetik, van hogy nem lesz valami jó, attól hogy magabiztosan úgy tesznek mintha jó lenne. Azt hiszem senki nem akart Hulk 3-at, erre csak csináltak még pár filmet vele. Ezeket a dolgokat nem tudom megérteni.
ferasalsa 2017 ápr. 25. - 19:29:36
(2/81)
! - .



Y) @2017ultrahd
y) @PIRATESFULLHD
y) @JUSTICELEAGUE.FUL
Y) @wonderwomanfullhd