Téma: Tudorok

4/10
napraforgó 2012 ápr. 18. - 06:26:23 4/10
(290/390)
Igen, a No.4. sz. feleség járt a legjobban, és ha igaz, még le se kellett feküdnie a kövér, öreg, beteges királlyal, aki meg volt gyõzõdve arról, hogy õ egy hódító Adonis.

Cleve-i Annát nyilván nem királynénak nevelték, ezért nem kellett alapból nyelveket tanulnia, udvari etikettet ismernie, stb. És Henriknek nem lehetett túl jó híre, az elsõ feleségét eltaszította, a másodikat lefejeztette, a harmadik meghalt - nyilván nem volt nagy tülekedés a királynéi posztra.
Letty72 2012 ápr. 17. - 19:10:52 Előzmény napraforgó
(289/390)
Szia!

Inkább az lehetett a baj, hogy Cleve-i Anna nem volt Henrik típusa. Az sem könnyített a helyzetén, hogy angolul szinte egyáltalán nem beszélt.

A megismerkedésük sem egészen úgy történt, ahogy a sorozatban: Henrik be volt zsongva, hogy minél hamarabb láthassa új asszonykáját. Ezen okoknál fogva kedvenc idõtöltésének élve álruhát öltött - no lám nem csak ami Mátyásunk alkalmazta ezt a szokást- a hivatalos fogadást megelõzve a fogadóba sietett. A fogadóban persze a fényes kíséret rögtön felismerte, Anna azonban nem, mivel még sosem látta, még képen sem, így amikor egy számára idegen átölelte és meg akart csókolni legott ellökte és ízes német káromkodással elküldte a 3,14-chába.

Henrik ezen roppant mód megsértõdött hisz eddig ahhoz szokott, hogy az angol ladyk a lába elõtt hevernek.

Így is Cleve Anna járt a legjobban a feleségek közül: a válás után birtokokat és tetemes összegû évjáradékot kapott, és õ lett Henrik "szeretett nõvére", valamint 10 évvel túlélte az exét.

Henrik mégis áldozati bárányként tekintett önmagára, mégis mit akart? Cleve Anna ugyanis 1 évvel volt idõsebb a késõbbi Blody Mary-nel, Henriknél viszont 24 évvel volt fiatalabb. Hálát kellett volna így is adnia, miután elõtte 2 kiszemeltjétõl is kosarat kapott.
4/10
napraforgó 2012 ápr. 17. - 08:12:40 4/10
(288/390)
Hát itt egy egészen csinos Cleve-i Annát mutattak be. Egyébként a králynék portréiból nekem õ tetszett a lgjobban. A mai ízésnek mindenesetre az a nõ felelt meg legjobban, akit ez a portré mutatott. Kérdés, hogy Holbein mester mennyire szépítette meg a valóságot?
Bruce94 2012 ápr. 10. - 23:52:02
(287/390)
Remek sorozat, de a mai részt a katasztrofális szóval tudnám illetni. A Következõ rész tuti jobb lesz, pláne amiatt, amit olvastam a tartalmából.
4/10
napraforgó 2012 márc. 30. - 06:14:50 4/10
(286/390)
gondolom, pont annyit ért volna, mint az elõzõ feleségek.
Letty72 2012 márc. 29. - 16:07:30 Előzmény napraforgó
(285/390)
S vajon akkor ilyen mély lett volna a gyásza, ha ebbõl a nászból is "csak" egy leánygyermek születik?

Elsõ feleségét elhajította, és hagyta, hogy szegényes anyagi körülmények között tengõdjön,+ elválasztotta a közös lányuktól és megtiltotta, még a találkozást is, a fiúgyerek hiánya miatt.

Boleyn Annát koholt vádakkal kivégeztette, csak mert nem nem tudott herceget szülni.

Szegény Jane Seymour sem végezte volna másképp, ha nem hozta volna a világra Edwardot.

Henrik mivel narcisztikus személyiség volt, igazán egy embert szeretett önmagát.
4/10
napraforgó 2012 márc. 28. - 13:54:10 4/10
(284/390)
Nahát ez is rémes volt. Henrik valamiféle bottal - de persze az legalább 20 cm-rel rövidebb volt a szükségesnél. Egy királynak ne csináltak voltak megfelelõ méretû botot???
4/10
napraforgó 2012 márc. 28. - 13:38:02 4/10
(283/390)
Na klassz volt. Henrik "gyászolt". Igaz, hogy megcsalta a feleségét, még mielõtt terhes lett. Azán rendesen csalta, amikor a harmadik felesége várandós volt. Aztánb nyavajgott kicsit, majd, vígasztalóott a régi szeretõjével.
4/10
napraforgó 2012 márc. 08. - 14:11:02 4/10
(282/390)
Igen, valami ilyesmi volt a neve.
10/10
habeas 2012 márc. 08. - 13:20:06 10/10
(281/390)
Az a bizonyos injekció:antiD-gamma-glubulin.Én is érintett voltam...
4/10
napraforgó 2012 márc. 08. - 06:31:36 4/10 Előzmény Letty72
(280/390)
Ez jó, amit találtál.

Az RH összeférhetetlenség a mi családunkban is elõfordult.
OFF
Anyám B Rh negatív, apám B Rh pozitív volt. Én voltam az elsõ gyerek, Rh negatív lettem (persze ez csak sok évvel késõbb derült ki). A húgom Rh pozitívnak született, de mivel én negatív voltam, anyám vérében nem voltak antitestek. A második húgomnál viszont ez már problémát jelentett. Õt újszülöttként teljes vércserével mentették meg.
Aztán ez az Rh összeférhetetlenség az én fiaimnál is jelentkezezz, nálam az elsõ fiú lett RH pozitív. De akkor már szerencsére volt valami injekció, amellyel megakadályozták az antitestek termelõdését. Így a második terhességemnél nem is lett probléma.

OFF vége
4/10
napraforgó 2012 márc. 08. - 06:21:02 4/10 Előzmény bermike
(279/390)
A lábszár nem a comb, mint itt.
dantonb 2012 márc. 08. - 00:21:45 Előzmény napraforgó
(278/390)
Mondom ISMÉTELNI az M2-õn Itt mondjuk 23 óra utánra gondoltam ,amikor általában az agymosó Este megy, a Tudorok ismétlése meg éjjel 3-kor:)
Letty72 2012 márc. 07. - 22:36:13
(277/390)
jav: mai focinak
Letty72 2012 márc. 07. - 22:32:27 Előzmény napraforgó
(276/390)
Fiatal korában állítólag a kor ízlése szerint jóképûnek számított. Fiatalon még sportolt: birkózott, sõt a mi focinak megfelelõ sporttal is foglakozott. Igaz késõbb a játékot a durvasága miatt õ tiltotta be.

Az elfekélyesedett láb pedig igaz: az 5. feleség idején már állandóan gennyedzett is. (Valószínûleg köszvényes is volt, és állítólag szifiliszes is)

Találtam egy érdekes cikket, hogy milyen betegségben szenvedett: mcLeod szindrómában szenvedett.

http://www.otvenentul.hu/page.php?PageID=47078
10/10
offtopic
bermike 2012 márc. 07. - 21:08:42 10/10
(275/390)
Most fejeztem be a VIII.Henrik 6 felesége c. könyvet, ott is egy elfekélyesedett lábszár sebrõl van szó.
4/10
napraforgó 2012 márc. 07. - 08:55:25 4/10
(274/390)
VIII. Henrik ronda kövér, vörös hajú király volt. Legnagyobb vonzereje a nõk irányában a poziciója volt.
Ha valaki király, rögtön szebb és vonzóbb is lett. Az udvarhölgyek meg szemrebbenés nélkül tudták hazudni, hogy szépnek, vonzónak találják....
Az ambiciózus családok számára meg a feltörekvés lehtõségét jelentették. Ilyenek voltak a Boleynek, vagy a Seymourok is. Mindkét családnak volt olyan lánya, akit a király ágyába fektethetett.

Mellesleg röhej, hogy a király régi lábsérülését hozzák elõ.
Henrik király köszvényes volt, attól fájt a lába. Akkoriban a negyvenes éveiben már idõsnek számított egy ember, és persze öregkori nyavanyái is voltak.
Henrik királynak pont a sok húsételtõl, a mértéktelen evés-ivástól voltak egészségügyi problémái.
Ne felejtsük el, hogy akkor még nem terjedt el az újviágból áthozott burgonya, nem volt könnyû beszerezni a távol-keletrõl a rizst, szóval maradt néhány zöldség, a köles, árpa, de leginkább a húsok mentek mindenféle fûszeres, zöldséges mártásban.
Hogy a szegények mit ettek, azt nem tudom. Gondolom árpát, meg kölest hús nélkül...
4/10
napraforgó 2012 márc. 07. - 08:38:44 4/10
(273/390)
Nem lehetne.
Tele van véres jelenetekkel.
No meg sok szex-szel.
Ez nem fér bele a 10 óra elõtti kezdési idõpontba.
Ha tudod, vedd fel, és visszanézed, amikor akarod.
dantonb 2012 márc. 06. - 23:37:59
(272/390)
Nem lehetne normális idõben ismételni az M2-n? Mondjuk nem hajnali 2-tõl 3-tól.Esetleg az agymosó Este ismétlése helyett abban az idõsávban.
tdk 2012 márc. 06. - 20:50:06
(271/390)
Na, közben jól lement a második széria is, Nusi csinált magának egy jó kis színpadias végjelenetet a vérpadon, Boleyn fatert meg a jelek szerint egyáltalán nem érdekelte a lánya.

A III. szériában viszont Henrik úgy néz ki (fõleg, amikor feketében van valami ezüst "nyaklánccal" a nagykövet érkezésekor), és úgy is viselkedik, mint egy cigányvajda. :D

Volt viszont egy jelenet, azt hiszem kettõvel ezelõtt (II./20.), aminek a szinkronját elrontották. Amikor a kis Edward beszélt a hálóban az apjával, nem mozgott a szája.