Színház

Garzonpánik

színmű, magyar

Értékelés:

16 szavazatból
Szerinted?

Nóra és Alvin fordított Ádám-Éva történetet él át. Az ő sorsuk az, hogy a kihalt emberiség utolsó párjaként "újra elhinthetik az emberi faj magvát az univerzumban". Mindezt úgy, hogy abszurd módon össze vannak zárva egy lakásban, ahonnan nem tehetik ki a lábukat. Az írói, rendezői ötletek segítségével az ő történetük egyetemessé növekszik, kitágítva a kis garzont az emberiség elfuserált bölcsőjévé. Az előadás az együttélés groteszk kifigurázásával a férfi-nő viszony mélyreható lelki vívódásait mutatja meg. Frusztrációink, elfojtásaink, félelmeink öltenek testet a színpadon. Álom és ébrenlét keveredik az idősíkok eltolódásával, a valóság időnként fantasztikumba vált át, miközben a nézők végig nevethetnek azokon a gyarlóságokon, amikre percenként ráismerhetnek saját hétköznapjaikból.

Nóra és Alvin összeköltöznek egy garzonba. Még aznap éjjel szakítanak. A gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül, hogy eltűnt az ajtó, amin keresztül el lehetne hagyni a lakást. Nóra és Alvin tehát kényszerűségből együtt maradnak. A lakás különleges adottságainak köszönhetően több mint háromszáz évig. Nóra és Alvin, Nóra & Alvin, Nóra Alvin, Noralvin. Mint valami fájdalomcsillapító.

Stáblista:

Szereplők

Tulaj (Fiú, Szomszéd (hang), Tivadar, Űrlény, Transzcendens (hang), Alvin és Nóra szülei (hang), Hasba lőtt férfi, Beteg férfi, Transzvesztita, Emberek a tévében)

Hozzászólások

10/10
bolond 2022 jún. 03. - 02:40:22 10/10 Előzmény era8
tökéletesen írtad le. emberek, ezt nézzétek meg.
10/10
era8 2015 ápr. 13. - 23:09:51 10/10
Emberek, menjetek és nézzétek meg! Nem tudom jobban megfogalmazni, mint amit én is olvastam a darabról, miszerint: „egy néhol fanyar humorú, máskor könnyfakasztóan vicces tragikomédia, egy párkapcsolati tréninggel felérõ lélektani dráma és egy misztikus elemekkel teletûzdelt, lebilincselõ science fiction emlékezetes találkozása”(Lénárt Ádám). Zseniális alakítások, üdítõen tehetséges színészek, sehol semmi séma, közhely vagy rutin. Bárhol a világon megállná a helyét mind a darab, mind az alakítások.