Hasta la Vista!

Bakancslistához adom
Hasta la Vista
16 éven aluliak számára nem ajánlott belga filmdráma, 108 perc, 2011

Értékelés:

122 szavazatból
Szerinted?

Hasta la Vista! - tragikomédia a javából! Igazi road-movie, életre-halálra. Lars, Philip és Josef, a három huszonéves jóbarát szereti a bort és a nőket. A nedűt megízlelték már, ám nővel még egyiküknek sem volt dolga, lévén mindhárman testi fogyatékkal élő fiatalok : az egyikük vak, a másik tolószékbe kényszerült, a harmadik pedig teljesen mozgásképtelen. A három srác elhatározza, hogy Spanyolországba utaznak, ahol végre becsajozhatnak. S az ősök sem felügyelik minden pillanatukat. A szüleiknek azt lódítják, hogy bortúrára mennek. Lars állapota ugyan rosszabbra fordul, mégis titokban nekivágnak a nagy utazásnak. A minibuszt egy zsémbes, túlsúlyos asszony vezeti és mindenre különös gonddal ügyel vagy felügyel.
A filmet rendező Geoffrey Enthoven a három halmozottan sérült srác groteszk, bizarr, sőt picit morbid "kiruccanását" olyan szeretettel meséli el, a kiváló színészi alakításoknak is köszönhetően olyan mély együttérzéssel mondat ki, illetve játszat el velük kínos, illedelmes körökben még pironkodva sem kimondható, az érintettek számára viszont mindennapos, banális dolgokat, hogy abban hiba nincs. Ez a belga mozi az "Életrevalók"-kal szállhat egy tolószékbe, s mi nézők pedig jót nevetünk és sírunk.
Díjak és jelölések - 11 díj és 8 jelölés:
Európa Filmdíj (2012) - Közönségdíj: Geoffrey Enthoven
Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál (2012) - Közönségdíj: Geoffrey Enthoven
Titanic Filmfesztivál (2012) - Közönségdíj: Geoffrey Enthoven
Vallaldolid Nemzetközi Filmfesztivál (2011) - "Goden Spike" Díj a legjobb filmért: Geoffrey Enthoven
Vallaldolid Nemzetközi Filmfesztivál (2011) - a Fiatal Zsűri díja a legjobb filmért: Geoffrey Enthoven
Bemutató dátuma: 2012. április 26. Forgalmazó: Mozinet

Stáblista:

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
kinguci18k 2019 jan. 29. - 16:26:43 1/10
46 percet megnéztem belőle.
De tovább már nem bírtam húzni.
Ez egy nagy semmi.
Egy időrabló zs kategóriás idegesítő,irritáló,dögunalom.
0/10

10/10
Nótárius 2018 nov. 30. - 12:16:38 10/10
E film értékeléseként a maximum a minimum: 10/10!
Az akadályozottsággal élés bezárt kiszolgáltsága és kiszolgáltatottsága, a gondoskodás és a gondoskodás elfogadásnak nehézségei, a kompenzáló keserűségből fakadó bántó karcosság és felfokozott érzékenység, az önzés és segítőkészség, az egymás kíméletlenül is szeretetteljes froclizása és az önironizálás, a keservesen hétköznapi és tragikusan drámai történések komédiába való oldása, valamint a mamutpofa tehén belevaló csajjá való átlényegítése (s még sorolhatnám); végül, de legfőként a könnyen ízléstelenné, érzelgőssé vagy didaktikusan modorossá válható téma, rendkívüli empátiával, jó ízléssel és arányérzékkel, valamint elfogadó természetességgel való kezelése: mindez egy érzelmileg nagyon megragadó és elgondolkodtatóan nagyszerű filmélmény részesévé teszi a nézőt!
A film érzékletesen kiváló példázata normalizációs elvnek is, ami szerint az a rendjén-való, ha teljes értékűként tekintünk az akadályozottsággal élőre; és a körülményeit alakítjuk úgy, hogy azok minél közelebb kerüljenek a normális életfeltételekhez. Ezen belül nem lehet többféle bánásmód, csak egyféle: az emberi bánásmód. Ennek részeként a legkevésbé korlátozó életviszonyokat kell biztosítani az akadályozottsággal élők számára is.
"Segíts, hogy magam csinálhassam!"
10/10
sziklai zoltán 2018 júl. 19. - 23:04:27 10/10
legjobb!!!
Tibag05 2014 aug. 03. - 15:35:19 Előzmény sanderb
Csatlakozom! Tényleg részben remekül szórakoztam, a végét megkönnyeztem, de annyira életszerû sorsokat mutatott be, hogy mire véget ér a film, belegondolni sem akarunk!!
olahmiki1959 2014 máj. 18. - 04:57:30
Teljesen véletlenül bukkantam erre a filmre a Film Café csatornán, elbújva a többi film közé, de nem bántam meg, hogy megnéztem, sõt!
Nagyon kényes, emberi problémákat feszeget, sokszor provokatívan, de soha át nem lépve egy bizonyos határt, a szereplõk esendõségükben is - vagy éppen annak ellenére - egyszer nagyon szerethetõek, máskor nagyon utálatosak, egyszer rokonszenvesek, máskor irritálóan nagyképûek, szemtelenek és bicskanyitogatóan viselkednek, - tehát végtelenül emberiek, csakúgy mint mi mindannyian.
A film az átlagtól eltérõ emberekkel szembeni megértés, és tolerancia egyik legjelentõsebb alkotása, sok mindenben segíti a nézõket, megismerni a rokkantak, a "mások" a sérült emberek életét, mindennapjait, - akik semmi különöset nem szeretnének, csak éppen úgy élni, mint a többi ember, - és teszi ezt szórakoztatóan, ironikusan, együttérezve-poénkodóan, de tulajdonképpen leginkább saját magunkkal segít szembenézni.
Elõítéleteinkkel, a ki nem mondott félelmeinkkel, a sérült emberek láttán szemérmesen félrefordított fejünkkel, a kényelmetlen érzésünkkel, ha egy ilyen emberrel egy levegõt kell szívnunk, egy helyiségben kell tartózkodnunk.
A sok látványos - és felejthetõ - akciófilm között szinte üdítõleg hat egy ilyen emberi, érzéseket, érzelmeket kiváltó, elgondolkodásra késztetõ film.
9/10
Edmond Dantes 2014 máj. 17. - 22:33:53 9/10
Mindvégig tojáshéjon lépkedõ, hályogot kovácsoló, tragikum és komikum között v egyszerre mindkettõvel egyensúlyozó remek film. Tolerancia, tolerancia, tolerancia. Megérteni, elfogadni, ami-aki más, kisebbség, speciális, hátrányos helyzetû a "többséghez" képest. Segíteni, de legalábbis n e m bántani õket s mindazokat, akik...
S mindez szerethetõen, vállalhatóan megcsinálva, elõadva. Vivát!
9/10
sanderb 2013 márc. 19. - 21:10:03 9/10
Annyira kellemes meglepetést okozott, hogy szóhoz sem jutok. Minden elemében maradandót alkottak a belgák, le a kalappal! Nézze, aki teheti! 10/9
pinkaqua19 2013 jan. 27. - 17:46:55
Óriási film! Nálam bekerült a bestof-ba.
Igen, keserédes. Mert vicces, de mosolygásra sokszor a szereplõk fogyatéka ad okot.
Ám nem e álszent elnyomni egy nevetést, csak mert a poén alanya vak vagy épp kerekesszékes? Ezen el lehetne filozofálni, de nem hinném hogy ilyen nagyon mély tartalmat kellene keresni.
Én úgy hiszem, a rendezõnek épp az volt a célja azzal, hogy kényes témához nyúlt, lássák a nézõk, hogy a szereplõk is ugyanolyanok mint mi, ugyanolyan vágyakkal, ugyanolyan örömökkel és fájdalmakkal.

Kötelezõvé tenném a megnézését. Igazi vasárnap délutánra való kikapcsolódás.

Nézzétek szeressétek.
9/10
feeco 2013 jan. 15. - 21:43:23 9/10
Zseniális, sokáig nyomot hagyó film kiváló karakter-ábrázolással és mesteri dramaturgiával. Amõbáknak nem ajánlott!
potya 2012 dec. 31. - 11:19:41
Vígjáték? Igen, vannak benne poénok, de ez inkább dráma, mint vígjáték. Ez a gondolat jutott eszembe a film nézése közben : hogyan nevessek mások nyomorán? Ettõl függetlenül tetszett, szép film, megható történet, van mondanivalója. Nem bántam meg, hogy megnéztem.
8/10
stomachh 2012 dec. 21. - 17:03:36 8/10 Előzmény berkenyke
Valóban nagyon szerethetõ film.
Nagyon jó keserédes film. A szereplõk szenzációsok (fõleg Jozef és Claude), a rendezés remek, piszokjó a sztori. A szinkron béna lett, ugyanazt a nevet egyik szereplõ így a másik úgy ejti. A flamand nyelv értése/nemértése is elveszett a szinkronban, meg lehetett volna ezt ügyesen is oldani. Szóval én feliratosban ajánlom. Minden benõtt feje lágyú embernek meg kéne nézni. Erõs 8/10.
10/10
telac 2012 dec. 12. - 14:45:49 10/10
Ezt a filmet egyszer mindenkinek látni kell! Elragadó.........
9/10
NADALFAN 2012 dec. 12. - 14:31:13 9/10 Előzmény berkenyke
én viszont észre se vettem olyan jó volt.
nagyon jó humoruk van a belgáknak is ,nem az elsõ ilyen film de sajna nem sok van belõle.
a szereplõ választás is teli találat , a " rozmár" gondozónõ nagyon bejött:))
9/10
Trombi 2012 júl. 31. - 19:29:23 9/10 Előzmény vendi77
Végre láttam, mer persze kretén mozik alig játszák, h nem buta szinkronnal megy...:)
Óriási élmény volt, nagyon tetszett, remélem még sok filmet csinál az alkotó gárda:))))))))))))))))))
8/10
berkenyke 2012 máj. 08. - 11:20:34 8/10 Előzmény ada1
megríkat és megnevettet - nagyon szerethetõ film
csak egy kicsit hosszú... de annyi baj legyen :)
9/10
ada1 2012 máj. 01. - 13:57:57 9/10 Előzmény vendi77
egyszeruen csak cuki. jozef <3 <3 <3
9/10
vendi77 2012 máj. 01. - 12:01:30 9/10
Ez a film fantasztikus!!! :)