Színház

Heart Of Storm

rock balett, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A csehországi ősbemutató után pár nappal érkezik Budapestre egy új, különleges rockbalett előadás, mely elsőrangú szimfonikus rockdalokat ötvöz az orosz balett legszebb hagyományaival a színpadon. A Derek Sheriniant és Tony Franklint is a soraiban tudó Heavy Relax zenekar a Budapesti Kongresszusi Központban mutatja majd be Heart Of Storm című új lemezét, méghozzá egy tehetséges orosz koreográfus, Stas Tsoy balett társulatának előadásában. A látványos fény- és hangtechnikával kiegészülő előadásra reklámáron vásárolhatunk belépőt.

A Heart Of Storm nem csak egy zenei album, hanem egy innovatív színházi produkció is, mely egyesít egy első osztályú rockkoncertet, valamint a tehetséges és fiatal orosz koreográfus, Stas Tsoy balett társulatának produkcióját. A zenét a Heavy Relax nevű nemzetközi szimfonikus rockzenekar biztosítja, melyet 2012-ben alapította Vitavtas Norkus, Alexander Bazhenov és Alexander Semenov Moszkvában.

A Heart Of Storm tételeit tavaly rögzítették Derek Sherinian, a Dream Theater egykori billentyűsének vezetésével: Derek zenei igazgatóként, producerként is közreműködött, és billentyűsként is aktív szerepet vállal az együttesben. A tagok között szerepel Tony Franklin basszusgitáros és Brent Woods gitáros is. A lemezen a meditatív hangulatú tételektől az igazi hard rock nótákig szinte mindent megtalálunk.

Az első osztályú zenészek koncertjét és az orosz balett legjobb hagyományait ötvöző előadás maradandó élményt ígér a minőségi szórakozásra vágyóknak. A darab Shakespeare-hez illő drámai fordulatokban gazdag: szerelem, árulás és halál egyaránt feltűnik a másfél órás történetben. A produkció újdonsága abban rejlik, hogy most először ültetik rá a táncosok által előadott, érzelmekben gazdag koreográfiát élőben elhangzó szimfonikus rockzenei kompozíciókra. A darabban nincsenek szöveges részek, így csak a néző fantáziájára van bízva, hogy a zene és a tánc együttese milyen történetet alakít benne.

A(z) Budapest Kongresszusi Központ előadása

Hozzászólások