Színház

Honfoglalás

rockopera, magyar, 2011.

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

A Honfoglalás című magyar rockopera kulturális és művészeti értékek közvetítését szolgálja azáltal, hogy feltárja a magyar honfoglalással kapcsolatos legújabb történelmi információkat, üzenve a mai fiataloknak, és a Kárpát-medencében élő összes magyarnak, hogy alaposabban megismerkedhessenek a magyarok valódi történelmével. A produkció a legigényesebb zenei és prózai adaptáción keresztül látványos lovasjelenetekkel, minőségi szereposztással mutatja be a hét vezér hazatérését.

"A szállj, szállj sólyom szárnyán" című dal szerzői és Pintér Tibor a darab rendezője, gondoskodnak arról, hogy az előadás egy feledhetetlen élmény legyen a nézőknek, akik ellátogatnak előadásunkra!

A(z) Sziget Színház előadása

Bemutató időpontja:

2011. augusztus 19., Sziget Színház

Stáblista:

Hozzászólások

9/10
Johann 2013 dec. 07. - 09:05:21 9/10
S ha már írtam a Sziget Színház másik általam látott elõadásának fórumába (a Trójáéba) is, ide is bejegyzek pár sort, hiszen ez a produkciójuk is legalább olyan jó, mint a hellén mitológiát megidézõ másik. Ez ráadásul még mûsoron van a RaM-ban, legalábbis is emez oldal tanúsága szerint: http://www.ramcolosseum.hu/repertoar
A magam részérõl bízom benne, hogy valóban látható lesz még "a fõváros elsõ élményszínházában" a Honfoglalás, mivel valóban nagy élmény, fõleg Kassai Lajos(ék) bemutatója illetve az élõ, eleven ló szerepeltetése kõszínházi körülmények között; alighanem másoknak is ajánlanám. Elismerem, hogy ezek a látványelemek önmagukban nem eredményeznek feltétlenül "magas mûvészetet", viszont a saját célját szerintem így is eléri a mû. A fiatal közönség elõadás végi ovációja legalábbis erre engedett következtetni. :)
S hogy a zenérõl is írjak. Nagyjából fedésben van az azonos címû Koltay-film dalaival, annál azonban egy-két régi Kormorán dallal több (pl. a Sacra Corona fõcímdalára is ráismerni véltem az elõadás alatt). Tehát meglehetõsen erõs a zenei anyag és a szereplõgárda is igen jó nevekbõl áll és elég szakavatott ahhoz, hogy kihozzák ebbõl az elõadásból a mûfaji keretek között lehetséges legtöbbet. Mást meg ne is várjunk egy musicaltõl-rockoperától. :) (Szerintem ez az elõadás a két rokon mûfaj - a musical és a rockopera - határán billeg, de persze azért inkább rockopera.) S végül megemlítem, hogy a felvidéki születésû Vadkerti Imrének igazán különleges érzés és élmény lehet Árpád szerepében színpadra állni. Jó ötlet volt neki adni ezt a szerepet!
(Ráadásul úgy tudni, ma is Felvidéken él családjával, ami külön szép dolog.)