Személy

Hugh Grant

színész, szereplő
Született: 1960. szeptember 9. (63 éves) (Anglia, London)

1960-ban született Hammersmithben, Londonban, édesapja katonatiszt, édesanyja tanítónő volt. Hugh-t a szülők bankárnak szánták, az oxfordi New College-en tanult, később mégis a színészetet választotta, első filmje az 1982-es Privileged volt. A Maurice című produkcióban nyújtott alakításáért elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál díját. Játszott a Keserű méz, a Napok romjai, a Szirének, a Négy esküvő és egy temetés, az Áldatlan állapotban, a Sztárom a párom, az Értelem és érzelem, a Bridget Jones naplója, az Igazából szerelem és a Zene és szöveg című filmekben is, partnerei között tudhatta többek között Andie MacDowellt, Julia Robertset, Renée Zellwegert és Drew Barrymore-t. Több mint egy évtizeden keresztül élt együtt Elizabeth Hurleyvel, összesen öt gyermeke született.

  • 2023
    Wonka 6.3 színész színész (amerikai családi kalandfilm, vígjáték, 112 perc, 2023)
    • HBO:
      • szombat (márc. 30.) 18:00,
      • vasárnap (márc. 31.) 09:35,
      • szerda (ápr. 3.) 18:00
  • 2023
    Dungeons and Dragons: Betyárbecsület 8.1 színész színész (amerikai fantasztikus kalandfilm, 134 perc, 2023)
  • 2023
    A rezsim 3.9 színész színész (60 perc, 2023)
    • HBO 3:
      • csütörtök (márc. 28.) 22:55,
      • vasárnap (márc. 31.) 20:00,
      • hétfő (ápr. 1.) 21:00,
      • kedd (ápr. 2.) 02:35,
      • csütörtök (ápr. 4.) 23:00,
      • vasárnap (ápr. 7.) 20:00,
      • hétfő (ápr. 8.) 21:00,
      • kedd (ápr. 9.) 02:20
    • HBO 2:
      • szombat (márc. 30.) 22:40,
      • szombat (ápr. 6.) 23:20
    • HBO:
      • hétfő (ápr. 1.) 03:00,
      • hétfő (ápr. 1.) 20:00,
      • szerda (ápr. 3.) 21:45,
      • hétfő (ápr. 8.) 03:00,
      • hétfő (ápr. 8.) 20:00,
      • szerda (ápr. 10.) 21:50
  • 2022
    Fortune hadművelet - A nagy átverés 6.4 színész színész (kínai-amerikai akciófilm, krimi, vígjáték, 114 perc, 2022)
  • 2020
    Tudhattad volna 7.9 színész színész (amerikai drámasorozat, thrillersorozat, 65 perc, 2020)
  • 2020
    2020: Legyen már vége! 7.1 színész színész (amerikai vígjáték, fikciós dokumentumfilm, 2020)
  • 2019
    Úriemberek 8.4 színész színész (amerikai krimi, akciófilm, 113 perc, 2019)
  • 2018
    Egy nagyon angolos botrány 9.1 színész színész (angol filmsorozat, életrajzi minisorozat, krimi-vígjáték, 180 perc, 2018)
  • 2017
    Paddington 2 7.0 színész színész (angol-francia családi animációs film, 103 perc, 2017)
  • 2016
    Florence - A tökéletlen hang 7.8 színész színész (angol-amerikai vígjáték, 111 perc, 2016)
    • Mozi Klub:
      • szombat (márc. 30.) 20:45,
      • vasárnap (márc. 31.) 18:15,
      • hétfő (ápr. 1.) 10:20
  • 2015
    Az U.N.C.L.E. embere 8.0 színész színész (amerikai akciófilm, 116 perc, 2015)
  • 2014
    Hogyan írjunk szerelmet 7.2 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 107 perc, 2014)
  • 2012
    Kalózok! – A kétballábas banda 7.1 színész színész (angol-amerikai animációs film, 87 perc, 2012)
  • 2012
    Felhőatlasz 7.6 színész színész (amerikai-német fantasztikus film, 164 perc, 2012)
  • 2009
    Hova lettek Morganék? 6.3 színész színész (amerikai vígjáték, 103 perc, 2009)
  • 2007
    Zene és szöveg 8.3 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 96 perc, 2007)
  • 2006
    American Dreamz 6.0 színész színész (amerikai vígjáték, 100 perc, 2006)
  • 2004
    Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! 7.2 színész színész (angol-francia-német-ír-amerikai romantikus vígjáték , 108 perc, 2004)
    • Moziverzum:
      • szombat (márc. 30.) 11:50,
      • péntek (ápr. 5.) 07:20
  • 2003
    Igazából szerelem (felújított változat) színész színész (angol-francia-amerikai romantikus film, 135 perc, 2003)
  • 2003
    Igazából szerelem 9.0 színész színész (angol romantikus vígjáték , 129 perc, 2003)
  • 2002
    Két hét múlva örökké 8.2 színész színész (amerikai-ausztrál vígjáték, 101 perc, 2002)
  • 2002
    Egy fiúról 7.9 színész színész (angol-amerikai-francia-német romantikus film, 97 perc, 2002)
  • 2002
    Revealed with Jules Asner: Sandra Bullock szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 2002)
  • 2001
    Bridget Jones naplója 8.2 színész színész (amerikai-angol-ír-francia romantikus vígjáték , 98 perc, 2001)
    • Moziverzum:
      • péntek (márc. 29.) 13:00,
      • csütörtök (ápr. 4.) 12:50
  • 2000
    Süti, nem süti 7.9 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 94 perc, 2000)
  • 1999
    Sztárom a párom 8.4 színész színész (angol-amerikai romantikus vígjáték , 124 perc, 1999)
    • TV2:
      • péntek (márc. 29.) 11:40
  • 1999
    A Keresztapus 7.4 színész színész (amerikai-angol vígjáték, 98 perc, 1999)
  • 1996
    Halálos terápia 8.3 színész színész (amerikai krimi, 118 perc, 1996)
  • 1995
    Értelem és érzelem 8.9 színész színész (amerikai-angol romantikus film, 136 perc, 1995)
    • Mozi Klub:
      • hétfő (ápr. 1.) 21:00,
      • szerda (ápr. 3.) 18:10,
      • szombat (ápr. 6.) 18:10
  • 1995
    Áldatlan állapotban 7.2 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 103 perc, 1995)
  • 1995
    Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le 8.8 színész színész (angol romantikus vígjáték , 92 perc, 1995)
  • 1995
    A változások kora 8.2 színész színész (amerikai-angol filmdráma, 117 perc, 1995)
  • 1994
    Várva várt nagy kaland 6.6 színész színész (angol filmdráma, 112 perc, 1994)
  • 1994
    Szirének 7.3 színész színész (ausztrál-angol vígjáték, 81 perc, 1994)
  • 1994
    Négy esküvő és egy temetés 8.2 színész színész (angol romantikus vígjáték , 113 perc, 1994)
    • Filmcafe:
      • szombat (márc. 30.) 15:20,
      • kedd (ápr. 2.) 18:40
  • 1993
    Vonat a pokolba 1.3 színész színész (német thriller, 71 perc, 1993)
  • 1993
    Napok romjai 9.3 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 129 perc, 1993)
  • 1992
    Keserű méz 8.2 színész színész (angol-francia filmdráma, 138 perc, 1992)
  • 1991
    Impromptu 8.6 színész színész (angol-francia romantikus vígjáték , 103 perc, 1991)
  • 1991
    A mi fiaink 8.1 színész színész (amerikai játékfilm, 96 perc, 1991)
  • 1990
    A nagy ember 7.4 színész színész (angol filmdráma, 112 perc, 1990)
  • 1989
    Viszontlátásra 8.5 színész színész (angol minisorozat, 240 perc, 1989)
  • 1989
    Pezsgő élet 4.0 színész színész (kanadai filmdráma, 94 perc, 1989)
  • 1989
    A Lady és az útonálló 7.3 színész színész (angol kalandfilm, 100 perc, 1989)
  • 1988
    Bengáli éjszakák 6.8 színész színész (francia-svájci-angol romantikus dráma, 153 perc, 1988)
  • 1988
    A fehér féreg búvóhelye 3.8 színész színész (angol horror, 93 perc, 1988)
  • 1987
    Úri passziók 7.2 színész színész (angol krimi, 107 perc, 1987)
  • 1987
    Szél hátán 6.1 színész színész (spanyol romantikus dráma, 126 perc, 1987)
  • 1987
    Maurice 7.9 színész színész (angol romantikus dráma, 140 perc, 1987)
  • Unfrosted: The Pop-Tart Story színész színész (amerikai vígjáték)

Hozzászólások

Lili Marleen 2020 dec. 21. - 22:02:33
Mióta öregszik egyre jobb színész , a Tudhattad volna c. mini sorozatban nagyot alakított.Tulajdonképpen most láttam először igazán jónak :)
offtopic
_goldie_ 2019 aug. 21. - 22:08:57
az is lehet vagy csak a memotechnikám csődött mondott... :)

szegény HG nekem nem sugárzik..ill. nem nekem
Nádudvari Lány 2014 nov. 13. - 18:51:11
Másnak is feltûnt, hogy sokat pislog, nem minden filmjében, de pl. a Sztárom a páromban pl. mikor szerelmet vall. Különösen, mikor romantikus jó fiú karaktert alakít, akkor rengeteget szokott pislogni.
szuszuki 2013 jún. 02. - 21:51:37
Nézd meg a Keserû mézet. Nem fogsz sokat nevetni
adamnagysweetmovie 2012 okt. 21. - 22:38:49 Előzmény Atis88
Meghát nyilván te se tudod, mi megy kinn az angol belpolitikában, tehát õ hogy tudhatná 'má...
Mikor még a targetország is sokkal kisebb, és õ se olyan zsírokos, mint aki leoltja.
adamnagysweetmovie 2012 okt. 21. - 22:36:20 Előzmény Atis88
Honnan tudhatná? Hisz nem magyar, azon belül is magyar-keresztény-konzervatív, akik egyedül tudják, mi megy itt jól.
Hjú nem ilyen, sanszos.
5/10
Atis88 2012 aug. 16. - 07:21:30 5/10
De utálom ezt a pojácát. Színészként is majdcsak egy 0. Ráadásul még beszólogat itt nekünk mintha tudná mi megy itt akármilyen téren is.
adamnagysweetmovie 2012 júl. 09. - 21:29:46
Ja és vegye szájára Selmeczi, mert az aztán beteszi az ajtót Hjú karrierjének.
És soha se vehessen Közgép részvényt vagy magyar kincstárjegyet. Sõt ***és most nagyon durvát mondok*** a gázsija egy részét sem kaphassa Elizabeth-utalványban.
Éhezni fogsz, MultiCelebkém.
adamnagysweetmovie 2012 júl. 09. - 21:26:22
Most már Hugh Grantet is kitakarja a Közmédia a filmjeibõl? Notting Hill egy rendõrségi pacafolttal a fõszerepben:)

Vagy nem is vetítik többé a filmjeit ennek a magyar médiahelyzet miatt "indokolatlanul" // "elfogultságból" aggódó sztárocskának?

Esetleg õ sem írta alá a forgatókönyvei hátsó-üres oldalait? Kapargassa csak meg a Magyar Nemzet, menjünk csak utána a Hír TV-vel, anyázzuk csak aszfaltba az Echon, Budagyula vádolja csak be rágalmazásért, esetleg Poltpeti indítson egy nyomozást alapos gyanúal terrorcselekmény miatt...

Hjú, a nemzeti együttmûködés útjában állsz! Takarodj!
vénasszonyok -nyara 2012 júl. 01. - 11:53:49 Előzmény kõmacska
El tudom képzelni mennyire képben van Hugh Grant a magyar médiaviszonyokat illetõen. Biztosan szép városnak tartja Bukarestet.
_goldie_ 2012 jún. 30. - 23:38:50 Előzmény Nuccy0701
Hugh Grantnek kisugárzása??
mégis mit és hova sugároz?

egy fajta karaktert játszik
abban hiteles.. de ennyi és nem több
5/10
Atis88 2012 jún. 29. - 12:40:45 5/10
Romantikus nyálas karakterszínész, más szerepekben alig látni, gondolom nem véletlenül. 5/10. Gyenge.
1/10
makovecz1972 2012 máj. 28. - 09:29:40 1/10
Magáért a színészért nem rajongok, de azért van egy-két jó filmje amiben játszik. 10/1 Ez van!
10/10
Ford Mustang 2010 dec. 17. - 15:55:18 10/10
Nagyon jó és tehetséges színész, elképesztõ, milyen hitelesen el tudja játszani a karaktereket, fõleg a romantikus filmekben. És ez is érdekes, ha megnézi az ember, az utóbbi idõben elég sok romantikus filmben szerepelt. 10/10!
Boglarina 2010 ápr. 05. - 15:18:59 Előzmény zara18
Szerintem az Egy fiúról karaktere illik hozzá a legjobban - egy nagyfiú, aki nem akar felnõni. Tanulhatott volna abból a szerepbõl.
De mindegy, mert színészként mindenben imádva van. Bár az utóbbi filmjei tényleg rémesek, de Hugh miatt mindent meg kell nézni.:)
icecream14 2010 ápr. 04. - 19:00:23
A Bridget Jones-ban hihetetlenül tudja a szerepét :D
7/10
boromira 2010 márc. 22. - 10:08:01 7/10
Bírom, jól hozza a rá illõ szerepeket :)
zara18 2010 márc. 14. - 13:42:56
a Két hét múlva örökkében George szerepe illett a legjobban hozzá, az egyetlen hiba a "félszeg szingli" alakításaiban amikor félig nyitott szájjal bámul, ez az egyetlen ami zavar benne, de egyébként nagyon jó a vígjátékokban
10/10
mildi 2010 jan. 31. - 14:25:10 10/10
Az egyik leg sármosabb ma élõ színész. Nagyon jól alakít félszeg, és nõcsábász karaktereket is. Nagyon szimpatikus, a filmjei nagy része is jó. Fõleg vígjátékban, romantikus filmben alakít jól.
Összes hozzászólás