Idővonal

Bakancslistához adom
Timeline
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai fantasztikus film, 116 perc, 2003

Értékelés:

176 szavazatból
Szerinted?

A gyönyörű francia völgyben egy csapat régészhallgató professzoruk vezetésével egy XIV. századi kastély romjainak feltárásán munkálkodik. Csakhogy amíg Johnston professzor az ásatást pénzelő cég, az ITC központjába megy, a diákok felfedeznek egy kamrát, mely több mint 600 évig zárva volt. És a kamra mélyén két döbbenetes dolog várja őket. Egy bifokális lencse, melyet még nem találtak fel a kamra lezárásakor, és egy kézzel írt segélykérés 1357-ből Johnston professzortól!

A diákok azonnal az ITC központba mennek, ahol kiderül, hogy a cég vezetője, Doninger feltalálta az a gépet, amellyel háromdimenziós tárgyakat lehet átsugározni a téren. A szállítást akarta forradalmasítani vele, de véletlenül egy átjárót nyitott a XIV. századba, és Johnston professzor, aki személyesen akarta kipróbálni a találmányt, most ott ragadt a százéves háborúban! Vajon Johnston hű tanítványai túlélik-e a világtörténelem egyik legbrutálisabb csatáját és visszajutnak-e élve a XXI. századba?
Forgalmazó: UIP-Duna Film

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Tesho 2020 szept. 17. - 18:17:55 10/10
Imádom, a mai napig időnként végig nézem a tabletemen.
Nem cgi látványvilág, hanem a történet van a középpontban, talán ezért a sok fanyalgó?!
Ez egy történelmi kalandfilm némi időutazós beütéssel, nekem tetszik ez a koktél! 🥳
10/10
3/10
bundi8 2017 jan. 09. - 21:17:22 3/10
10/3
ceia 2016 jan. 01. - 12:52:28 Előzmény vinczeg
A kosztümös filmekhez nem kell mindent megcsinálni, mert már minden adott, mindig is voltak a múltban játszódó filmek. Régi ruhák, tárgyak és jármûvek vannak, de a jövõt mindenképpen meg kell csinálni valahogy, és az, ha csak a legkisebb igényességet is feltétzelezzük, és nem az általad említett módon csinálják, biztos hogy drágább. Nem véletlenül mennek 98%-ban visszafelé az idõben, ha már mennek valahová :)

Különben a film egyszer nézhetõ, bár az idõutazásos oldala nagyon gyenge, inkább a vagdalkozós középkort emelték ki. Viszont a látvány nem is volt olyan rossz, valahogy így nézhetett ki az 1300-as években a világ. Kevés film játszódik ebben a nyers korszakban, és mutatja be ilyen jól, ez a film egyik értékelhetõ tulajdonsága. A kerekek még "teli" kivitelûek voltak, küllõk nélkül. Az épületek zordak, a környezet sivár, és elõbb ütöttek vagy vágtak, aztán kérdeztek. Volt amikor már azt sem tudtam, ki kivel van, de a végére nagyjából kitisztul a történet.
6/10
stupek2 2015 szept. 20. - 08:22:28 6/10
Idõutazásos film, idõparadoxon elmélet nélkül. Van benne némi brutális jelenet. Volt amikor már nem tudtam ki-kivel van, és ott össze is zavarodtam.
vizeri 2015 jún. 24. - 23:51:50 Előzmény Kiramacs
A könyv nekem is mérföldekkel jobb.
3/10
Kiramacs 2015 márc. 14. - 21:34:01 3/10
Szerintem elég gyenge volt, nem tudott lekötni, pedig az ilyen idõutazásos filmeket kedvelem.

A lányomnak sem tetszett, miatta néztük meg.
7/10
Dalmát 2013 okt. 23. - 22:47:51 7/10
A Michael Crichton mûvei nyomán készült filmek között ez eléggé el szokott sikkadni, pedig a Jurassic Park után talán az egyik legjobb. Most olvasom a regényt, már a vége felé tartok, és azt kell mondjam, a filmesek jó alapanyagból dolgoztak. Richard Donner rendezõ visszafogottan nyúlt a témához, nem a látványra, hanem a történetre helyezte a hangsúlyt, nekem pont ezért tetszik a film. A nagyközönség viszont valószínûleg pont ezért nem szerette, jó nagy bukta volt, és az imdb-n sem valami jó az átlaga.
10/10
SÜNDÖG 2012 aug. 26. - 14:10:14 10/10
:)))
7/10
kersi 76 2012 aug. 26. - 00:15:07 7/10
Egyszer valamikor tavaly õsszel vetitette a filmet valamelyik keris TV akkor sajna lemaradtem róla.
Most sem igazából az eseményszál kapcsán néztem meg,mindinkább Frances o'Connor játéka miatt aki ebben a filmben megszólalásig hasonlitott Elaine Cassidy-re(hajviselet,arcforma,szemforma)aki favorit szinész nálam.
Ebbõl fakadólag,s mivel különösebben más program nem lévén,s napersze néhány sör kiséretében egész jó kis esti kikapcsólódás lett a vége.
Ezért is nálam a film 7/10.De kizárólag Frances miatt.
yiw 2012 aug. 25. - 23:36:47
nagyon jó a film
vinczeg 2012 aug. 25. - 22:59:55
Én azért a vörös francia lányért lehet hogy ott is maradnék :)
5/10
-greghouse- 2012 aug. 25. - 22:58:14 5/10
"Idõvonal"...inkább idõrablás. a nézõnek, aki egy Crichtonhoz hû filmet vár. Ez a film 5 százalékban sci-fi, 95 százalékban történelmi akciófilm, sok vívással, lovaglással, futással, meglehetõsen érdektelen karakterekkel.
...Nem tudom, ha egy történelmi akciófilmet akartak csinálni a százéves háborúról, akkor miért kell a teljesen idegennek ható Michael Chrichton idõutazásos sztori. Az a körethez is csak köret, mint a fõfogás mellé tett salátán az öntet.
A sci-fit szeretem, de itt legkevésbé az idõutazásból adódó paradox helyzetekrõl van szó. Ilyen szempontból a Jean Reno féle "Jöttünk láttunk visszamennénk" méföldekkel jobb, pedig nem sci fi klasszikusa az alapanyag.
Tehát a scifit szeretem az akciófilmet...mondjuk úgy hogy van olyan, amit szeretek.
Ez semmiképp nem olyan.
Ez nem "1x nézhetõ", hanem "0,5x nézhetõ", míg ki nem bújik a szög a zsákból, hogy kosztümös csihipuhi a cél.
Gyenge közepes.
vinczeg 2012 aug. 25. - 22:53:36
Hát nem is tudom mi lenne a drága... Az a sok ló meg kosztüm nem lehet olcsó. Pirx óta meg ugye tudjuk, hogy a jövõben skoda hátsó lámpa, kerámia kapó és kotyogó káféfõzõ között fogunk élni :)
offtopic
_goldie_ 2012 aug. 25. - 22:42:08
jó vadászatot és sörikét! :D
ceia 2012 aug. 25. - 22:24:00
Még hogy sci-fi! A szokásos visszamegyünk a idõben nóta.. Ha elõre mennének, azt drágább lenne filmre vinni.
10/10
SÜNDÖG 2012 aug. 25. - 21:09:04 10/10 Előzmény _goldie_
Ki... :) De aztán gyorsan megint elbújt,mostanáig... :))

Itt az éjszaka,kezdõdik a vadászat !! :D

Sokan fikázzák ezt a filmet,szóval most már megnézem,pár sör társaságában... :-)

Csók Goldika... :)))
10/10
apierre 2012 aug. 25. - 14:52:36 10/10
Ez egy nagyon jó film. Semmi extra de jó színészek, ötletes történet (Michael Chricton egyik legjobb könyve alapján) sejthetõ de frappáns és katartikus befejezéssel. Butler és Anna Friel (André Marek&Lady Claire) között pedig nagyon jó a kémia!! Amúgy egy idõutazós fikció de a 100 éves háború történelmi környezetébe helyezve az 1357-es Castlegard-i csata nem volt viszont valószínû a filmben a mai Castelnaud-la-Chapelle helyettesíthetõ Castlegardal nem mellesleg a városért és a várért tényleg hadakoztak a franciák és angolok a XIV. században. Nem mellesleg tényleg ott van a Dordogne folyó másik parján La Roque..

10/10
_goldie_ 2012 aug. 25. - 11:36:04
jóétvágyat hozzá
és jóreggelt délben :)
lám kibújt vki a vackából :D
10/10
SÜNDÖG 2012 aug. 25. - 10:29:01 10/10 Előzmény zsmonszter
Rántott sajt helyet én Unicumot és sört ajánlok hozzá,és egész nézhetõ lesz... :))
DrAgy 2012 aug. 25. - 07:50:47
12 éven aluliaknak ,vagy még inkább azoknak se :)
Összes hozzászólás