Színház

"Itt élned, halnod kell"

előadás, magyar, 2016.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Az "Itt élned, halnod kell" című zenés, történelmi utazás 2016. június 17-18-án a Hősök terén felállított, 1500 m2-es színpadon, az elmúlt évtizedek legnagyobb formátumú színpadi produkciójaként került bemutatásra Koltay Gábor rendezésében. Az Esztrád Színház produkciójában újra Budapesten látható az Itt élned, halnod kell című rockmusical. 2017. december 15-én 20:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában kerül bemutatásra a látványos zenés történelmi utazás a tavalyi felejthetetlen Hősök terei szabadtéri ősbemutató után. 2017 nyarán és kora őszén a hat előadásból álló országos turné a hatalmas tömegek előtt mindenütt osztatlan közönségsikert aratott. Időközben egyre nagyobb közönségigény mutatkozott az ismételt budapesti előadásra. Így kerül sor a musical Aréna-beli bemutatójára.

Az 500 fős társulat, színészek sztárénekesek, táncosok, lovasok, tűzzsonglőrök részvételével állít emléket történelmünk jeles eseményeinek, egy különlegesen látványos zenés történelmi utazás keretében, mely a honfoglalástól a rendszerváltozásig idézi meg a magyar történelmet, annak kiemelkedő, nagy időszakait, eseményeit, amelyek rövidebb, hosszabb időre befolyásolták a magyarság életét. A nagy tömegekhez szóló látványos produkció, méltó tisztelgés az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója előtt.

A zenét a tavaly 40 éves Kormorán együttes házi szerzői Koltay Gergely és Szűts István szerezték. Ez úton is sokakhoz szeretnénk szólni, átélhető, látványos, az érzelmekre is ható módon, amely lehetővé teszi - Nemeskürty István tanár urat idézve - "a Patria fogalmának olyan fokú átélését, amilyent szavakba foglalt fennkölt gondolatok ritkán idézhetnek elő."

A zenemű rockzenei alapokra épülő, folkzenei motívumukat is felhasználó, szimfonikus hangszerelésű alkotás, amely dalok, megzenésített klasszikus versek, instrumentális zenék, történelmi szövegek összefüggő kompozíciójának segítségével idézi fel a magyar történelmet, azokat a kiemelkedő korszakokat, fontos eseményeket, amelyek jelentősen befolyásolták a magyarság sorsát: mint a honfoglalás, István király, László király, vagy IV. Béla király kora, a tatárjárás, az Anjou-lovag kor, a Dózsa parasztháború, a mohácsi csatavesztés, az 1456-os nándorfehérvári diadal, Mátyás király kora, a 150 éves török hódoltság, a Rákóczi szabadságharc, a reformkor, az 1848-as forradalom, a kiegyezés időszaka, a századforduló, az első világháború, a két világháború közötti időszak, a második világégés, az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd pedig az 1989-90-es rendszerváltozás.

Bár hasonló címmel 31 évvel ezelőtt Koltay Gábor rendező - emlékezetes sikerrel - kísérletet tett egy ilyen átfogó zenemű előadására, hangsúlyozni kell, hogy a mostani egy vadonatúj zenemű, amely egy új, korszerű szövegkönyv alapján készült.

A történelmi játék főszereplője az 1983-as legendás királydombi István, a király ősbemutató Koppány vezére: Vikidál Gyula. A további fontos szerepeket Bodnár Vivien, Kósa Zsolt, Kuczmann Ágnes, Laklóth Aladár, Makrai Pál, Sipos Imre, valamint az "örök Petőfi" Varga Miklós két színpadra termett gyermeke, Varga Vivien és Szabolcs alakítják.

Kisebb szerepekben a Vizeli Csaba vezette komáromi Magyarock Dalszínház művészei, a makói Forgatós Táncegyüttes tagjai, a látvány megvalósításában az Udovecz György és Zombori Mihály vezette hagyományőrzők, valamint artisták, és lovasok működnek közre.

Szövegét összeállította és rendezte: Koltay Gábor
Zene: Koltay Gergely - Szűts István
Koreográfus: Doktor László
Jelmez: Balai Zsuzsa


Az előadás időtartama 2 óra, szünet nélkül.

A(z) Esztrád Színház előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások