Janis és John

Bakancslistához adom
Janis et John
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott francia-spanyol vígjáték, 100 perc, 2003

Értékelés:

19 szavazatból
Szerinted?

Pablo Sterni (Sergi Lopez) jelentéktelen figura. 11 éve dolgozik ugyanannál a biztosítónál ügynökként. Amikor aztán egy nap úgy dönt, saját zsebére is üzletel egy kicsit, beüt a krach. Be nem jelentett ügyfelének, M. Cannonnak (Jean-Louis Trintignant) a féltve őrzött autóját ugyanis ellopják és összetörik. Pablónak pedig elő kell teremteni a biztosítási összeget, ami félmillió frank. A reménytelen helyzetben a kétségbeesett férfi unokaöccsének, a 20 évvel korábban egy bulin betépett, és azóta úgy maradt Léonnak (Christopher Lambert) az örökségéből szeretne pénzhez jutni. Léon azonban csak Janis Joplin és John Lennon visszatérésére vár, ezért Pablo saját feleségét, az unalmas hétköznapokba belefáradt Brigitte-et (Marie Trintignant) és az állástalan színészt, Waltert (François Cluzet) kéri meg, hogy játsszák el Léon bálványait, hogy így kicsalhassák tőle a pénzt. Aztán persze semmi nem a tervek szerint alakul.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
stupek2 2015 szept. 23. - 17:22:20 1/10
szörnyû!
6/10
Edmond Dantes 2012 szept. 09. - 21:32:38 6/10
Úgy látom mindenki Trintignant-ékról kommentel, a filmrõl meg senki...talán jogosan. Gyengécske,bár az ötlet, ha nem is totál eredeti, de nem rossz. Akivitelezés viszont fárasztó, erõltetett.Pörgetni kellett igencsak. Nagyon eldugták (02,55-ös kezdéssel!) és a nyomtatott mûsorújság nem is jelezte, csak a netes, de szerintem ne sajnálja senki, ha nem látta. Lennon- és Joplin-rajongók se...
tartetatin 2012 máj. 09. - 19:05:27
Marie Trintignan a barátnõje volt, mellette egy bûbûjos magyar felesége volt, akit M. T. miatt hagyott el. (mûfordító, párizsi kulturális intézet mûvészeti vezetõje). Végig kitartott Cantat mellett, iszonyú lelki teher lehetett neki, hogy a férje megcsalja+gyilkos. Amikor feltételes szabadlábra helyezték a pasit, Krisztina egy délután felakasztotta magát, amig Cantat a szomszédban alud. Két kisgyerekük is volt.
Dolphus Lundgrennus 2012 máj. 09. - 16:15:13 Előzmény Ayrton Corvus
Trentinnyan bácsit is nagyon birtam...de a lányával ez a történet....nem is olvastam róla. Az ilyen Bobby Brown féléket rábíznám a tetovált lány kegyeire..hadd hulljon... Apropó Bobby Brown, hallgassátok meg Zappa ilyen címû számát...hataaalmasss!
offtopic
Ezüstliliom 2010 dec. 25. - 17:28:10
Hûha!:O

Nem igazán tudom szavakba önteni a gondolataimat. Eléggé összezavarja az embert egy ilyen történet.
alex4427 2010 dec. 25. - 16:54:20
OFF
A "csávó" egyébként a zseniális Noir Désir zenekar énekese. Nem kívánom senkinek azt a bûnt és bûnhõdést, amin keresztül mehetett!
perry 2010 dec. 25. - 15:32:30
Szegény embert még az ág is.....
http://www.muvesz-vilag.hu/muzsika/hirek/14192
feri78 2010 dec. 25. - 00:31:54 Előzmény Ayrton Corvus
A csávó egyébként most szabadult.
Úgy egy hónapja olvastam.
Ayrton Corvus 2010 dec. 22. - 00:35:30
Én lennék az elsõ hozzászóló?
A filmet mindenkinek ajánlani tudom. Érdemes kiadni érte félezer forintot. Christophe Lambert és Jean-Louis Trintignant mellékszereplésével készült szórakoztató film.

A film megnézése után az imdb-n kutakodtam, a nõ fõszerepet játszó Marie Trintignant (Jean-Louis lánya) sajnos még a film premierjét se érhette, nem sokkal a bemutatás elõtt elhunyt.
Egy akkori hírbõl idézve:
"A francia mûvészvilág elvesztett egy színes egyéniséget és a közvélemény reakcióiba zavar vegyül a gyásszal. A fõleg filmbarátok körében ismert színésznõ, a 41 éves Marie Trintignan ma délelõtt meghalt egy párizsi kórházban, miután egy hete feküdt mély, orvosai által visszafordíthatatlannak mondott kómában egy végzetes ütés után. Ezt az ütést valószínûleg élettársa mérte a színésznõre, heves szóváltás közepette a múlt hét végén, egy vilniusi hotelszobában."