Személy

Jávor Pál

színész, szereplő
Született: 1902. január 31. (Osztrák-Magyar Monarchia, Arad)
Meghalt: 1959. augusztus 14. (Magyarország, Budapest)

Jávor Pál - a 20. század egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze - 1902. január 31-én született Aradon. Első munkáját a fronton kapta, ahol leveleket kézbesített katonáknak; később az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka lett. Dániába vágyott, a véletlennek köszönhetően azonban Budapesten kötött ki. Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájának elvégzése után számos budapesti és vidéki színház szerződtette, és természetesen a "hetedik művészet" is hamar felfedezte magának: a magyar némafilmgyártás Jávor Pállal végződött (Csak egy kislány van a világon, 1929), a hangosfilmgyártás pedig vele indult el. Jávornak adatott meg ugyanis az a filmtörténeti pillanat, hogy megformálhassa az első magyar hangos-, és egyben zenés film, A kék bálvány (1931) férfi főszerepét. Miután a második hazai hangosfilmben, a Hyppolit, a lakájban (1931) is szerepet kapott, nélkülözhetetlen alakjává vált a háború előtti magyar filmiparnak.


Jávor a '30-as '40-es években valóságos kultuszt teremtett: az elegancia, az udvariasság testet öltött alakja volt, és természetesen nők ezrei rajongtak a - később fogalommá vált - "Jávor-bajusz" és "Jávor-kalap" gazdájáért. A magyar amorózó 1929 és 1945 között több mint 70 filmben játszott, egy rövid kitérő erejéig még Hollywoodban is megfordult. A sármos szívtiprót olyan népszerű filmekben láthattuk, mint a Köszönöm, hogy elgázolt (1935), A csúnya lány (1935), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1938), a Halálos tavasz (1939), A szerelem nem szégyen (1940), a Dankó Pista (1941), az Egy csók és más semmi (1941), az Egy tál lencse (1941), a Makrancos hölgy (1943) vagy a Valamit visz a víz (1943); a vásznon olyan csodás színésznőkkel játszhatott, mint Karády Katalin, Szörényi Éva, Tolnay Klári, Muráti Lili, Szeleczky Zita vagy Turay Ida. 1959-ben hunyt el 57 éves korában.

Hozzászólások

Tesó 2022 jan. 24. - 21:57:47
Csodálatos a cigány ZENÈSZEKKEL!
offtopic
Edmond Dantes 2015 máj. 05. - 10:04:33
Ezt nagyon "betaláltad"! :) Azért írtam így, mert mostanában mindenki mindent "be-": bevállal, benéz, bealszik...betalál...
frenchbullie 2015 máj. 04. - 17:40:50 Előzmény Edmond Dantes
Üdv! Ez az utolsó elõtti mondat nagyon tetszik!!!:-) (Off Bocsánat, hogy ilyen késõn reagálok, elfoglalt a sajtcsinálás:-)

Találtam egy filmet, amiben Jávor Pál is van, és repülõ is van:-) Bár, ahogy nézem, nem vígjáték, inkább szomorú...

https://www.youtube.com/watch?v=W_HLOTTqV-g
offtopic
Edmond Dantes 2015 ápr. 28. - 11:28:00
off
Nem, pedig a film "Értesítõ"-je most is aktív.
Lehet h mûsorváltozás volt vagy más miatt nem küldött port értesítést. Most éppen sehol nem vetítik :(
on
Repülös filmje nem volt Jávornak? Mert akkor: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1l_a_felh%C5%91k_k%C3%B6z%C3%B6tt :)
frenchbullie 2015 ápr. 28. - 11:12:09
Off Sikerült azóta megnézni azt a bizonyos Randevú a halállal-t? (Kellett csak szóba hoznunk Poirot-t:-)

Hogy témánál maradjunk:-), ahogy látom Jávornak pedig egy Fehér vonat-ja van. Ezt a filmet nem láttam, csak a Nászút féláron-t, emlékeim szerint abban is van vonat. Kár, hogy a Meseautóban nem õ a fõhõs, mert akkor körbejárhatnánk mindenféle közlekedési eszközt:-)
offtopic
Edmond Dantes 2015 ápr. 28. - 11:03:18
off
Bingó!
Milyen igaz: Kékkovács és Titokzatos kék vonat, "lánykori" = novella-nevén: Plymouth Expressz, még jobb is! :)
frenchbullie 2015 ápr. 28. - 10:49:31
Köszönöm ezeket az érdekes info-kat. Igen, tudom, hogy más a két akác:-). Nosztalgiából annyira meg szeretném nézni azt a filmet, amiben az eredeti Akácos út van! Az "újramixelt mulatósak" nem az eseteim, de az "õs" az más.

A találós kérdésre elsõként az Orient expressz ugrott be, (de ha már Kékkovács:-), meg egyébként is) nekem sanszos a titokzatos kék vonat...
Szép napot!
Edmond Dantes 2015 ápr. 28. - 10:32:33
Üdv! Vigyázat: Akácos út és Lila akácok nem összetévesztendõk. Akácos út: lagzik, lajcsik :), mulatós bulik, kívánságmûsorok stb. kihagyhatatlan slágere, egy elég bizonytalan eredetû népies mûdal, kis "keresge" után ezt tanáltam:
http://nol.hu/archivum/archiv-76716-60389
bónusznak a cikkben említett Pazeller J-nak tulajdonított (a cikkben ezt cáfoló) Herkulesfürdõi emlék:
https://www.youtube.com/watch?v=EK_kiawINJU (természetesen egyik "akáccal" sem azonos)
Lila akác(ok) szerzõje a zseniális, Mo.-ról a fajüldözõ (zsidó)törvények miatt távozni kényszerülõ Ábrahám Pál:
http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81brah%C3%A1m_P%C3%A1l
(Duplakávéval mind2 akác megvan a "legnagyobb videómegosztó webhelyen".)

S hogy "ON" is legyen + kérdésedre: sajnos nem tudom, melyik film(ek)ben énekelhette JP az Akácos utat, de mivel (ld fent) mindig is mulatós nóta volt és JP sok mulatós nótát énekelt sok filmben, elég nehéz lehet fellelni, melyikben hallhattad-láthattad.

S ha már Maya és közös szerelmünk :) Poirot, meg nem állom h be ne linkeljem a Maya nagy slágerét:
https://www.youtube.com/watch?v=Fa0W8XfqCM0
Találós kérdés: melyik az a luxusvonat? :)
offtopic
Edmond Dantes 2015 ápr. 28. - 09:54:48
A bemutató idejére (1931 Fõvárosi Operettszínház) bizony a 19-et is betöltötte már :)
Cordelia 2015 ápr. 27. - 19:06:07
Hallottad-e az Akácos utat a Budapest Bár-tól? Nagyon tetszik.
frenchbullie 2015 ápr. 27. - 18:48:41
Üdv! Egy idõben, (pár évvel ezelõtt) sokat lehetett hallani a rádióban az Akácos út feldolgozását, talán a Dupla kávé interpretálásában. Azóta gyakran gondolkozom azon, jól emlékszem-e, hogy eredetileg Jávor énekelte ezt a nótát?? De azzal kapcsolatban végképp cserben hagy a memóriám, vajon melyik régi filmben hangzott fel... Meg tudnád nekem mondani esetleg, kedves Edmond Dantes? Köszönöm.
moderator5 2015 ápr. 27. - 17:27:07
Kedves fórumozok,

kérlek, kerüljétek a személyeskedést és ragaszkodjatok a topic tárgyához.
A nem ilyen jellegû hsz-kat törölni fogjuk.

Köszönettel
a moderátor
Cordelia 2015 ápr. 27. - 15:55:34
a Maya-t 30 évvel ezelõtt láttam elõször. Még mindig emlékszem arra a jelenetre, amikor a paravánra dobta a levetett harisnyáját, a férfi fõszereplõ meg imádattal az arcához szorította. 18 évesen írta??????????
Edmond Dantes 2015 ápr. 27. - 15:37:49
Ennyi off talán még belefér: a bejátszáson Jávor partnere Ágay Irén, a rendezõ, Székely István felesége. Székelynek szinte minden filmje menõ volt a háború elõtt, köztük a Lila akác is, persze szintén Ágayval a fõszerepben. Anno nagy szám volt, amikor több évtized után Székely hazajött...és 1973 ismét megrendezte a Lila akácot, Halász Judittal és Bálint Andrással.

ON
Az Oda vagyok magáért (ha esetleg nem tudná valaki) Fényes Szabolcs szerzeménye, aki 18 (!) évesen megírta a Mayát és azonnal az elsõ vonalba ugrott az amúgy is erõs operett mezõnyben. Amikor ezt a dalt írta, 22 évesen már "öreg rókának" számított :)
gladiolus 2015 ápr. 27. - 14:57:11
:-)

Énekelt, mi az hogy, és alapvetõen egy kedves embernek tûnik a filmjei alapján. Én sem követem nyomon a filmjeit, de az elmúlt néhány napban párat megnéztem.
Itt van pl. ez a jó kis énekes mutatvány. Nem mindig csípem a régi dalokat, mert zavarnak a korabeli hangtechnikai fogyatékosságok, de ez most elviselhetõ, a hölgy énekel, ahogy tud, :-) és Jávor jó fej benne. Az Ida regénye azon kevés filmek egyike, amiben nincs bajusza. Kicsit furcsa is így, de ez sokat fiatalít rajta.

https://www.youtube.com/watch?v=3SNjDpOztT8
10/10
offtopic
cellasto 2015 ápr. 25. - 15:24:07 10/10
igen?
és õ ki amúgy?:P
Edmond Dantes 2015 ápr. 25. - 11:54:36 Előzmény gladiolus
Jávor már a 20-as években sikeres operettszínész volt vidéken, abból-onnan váltott át a (hangos)filmre és a prózai színházra, de a 30-as években is szerepelt operettekben, persze már sztárként és Pesten. Egyik nyáron pedig a Víg társulatával együtt a városligeti Nagycirkuszban is fellépett, akrobatikus képességeket is felmutatva. (forrás: Rátonyi/Operettek könyve)
Igen, Ráday simulékonyabb, gemütlichebb alkat volt Jávor a karcosabb, vadócabb "Herzganef". Aztán ill közben jött Páger és mindenkit letarolt az õstehetségével. Emberi vonásairól inkább ne, de színésznek király volt. Színészkirály volt.
gladiolus 2015 ápr. 24. - 17:14:04
Értem-hát a hölgyet kevéssé ismerem,holott az arca ismerõs, de névrõl abszolút nem ismertem. Próbáltam kép alapján beazonosítani, de nem volt mindenhol ilyen vékony a szemöldöke, és így nehezebb dolgom volt.
Ha hercegi család sarja, akkor nem lehetett könnyû színészi körökben forognia, mert az úri népség sosem nézte ezt jó szemmel. De erre nincs utalás az életrajzában.

Tegnap megnéztem a Hyppolitot, termszeetesen a régi változatot, hogy felelevenítsem azt a táncjelenetet, Jávor Pál és Erdélyi Mici kettõsét, és újra nézve is ismét csak azt mondhatom, hogy ez a visszafogott, elegáns tánc számomra sokkal tetszetõsebb, mint a mulatós típus, habár olvastam az életrajzában, hogy õ nagyon szeretett mulatni is, mármint a prózai életében. Mindenesetre sokoldalúságát dícséri, hogy mindkét típusban járatos volt.

Kedvet is kaptam néhány filmjéhez, mert egy csomó fenn van a youtube-on, tegnap már az Ida regényébe is belenéztem, kellemes volt. Bajusz nélkül tényleg egy kellemes arcú ember volt Jávor Pál.

Olvastam, hogy kezdetben elsõsorban az elõnyös külsõ adottságai miatt lett népszerû, s csak késõbb figyeltek fel drámai színészi adottságaira is.

Pár hónapja láttam a Valamit visz a víz c. filmben, de ott éppen egy egyszerû, vehemens halász embert alakított, ezzel persze sokoldalúságát bizonyította ismételten, de én jobban szeretem, ha bohókásabb, intellektuálisabb karaktereket játszik.Ennek ellenére jó, hogy mindent játszott, az igazi színész ilyen, ahogy már írtam egyszer, minden mûfajban van legalább egy jó alakítása.:-)

Nekem a régiek közül Ráday Imre a kedvencem, fõként vidámsága és könnyed, komikus alkata miatt.
Jávor inkább drámai karakter, sok esetben használják vele kapcsolatban az amorózó kifejezést, de kár ebbe a pozícióba beskatulyázni, mert az amorózó kizárólag külsõ adottságaiból él meg, s benne jóval több volt ennél, valamint neki is jól álltak a komikus szerepek is.
Persze én akkor is tudtam rajta nevetni, ha drámát játszott, mert néha nagyon túlzásba vitte a bánatos embert, ez volt talán az egyetlen, amit kicsit túlzásba vitt az alakításaiban.
Edmond Dantes 2015 ápr. 24. - 09:06:37
Üdv! A képen látható hölgy szvsz Lázár Mária lehet, hercegi vérrel az ereiben és királynõi megjelenéssel, színpadi kisugárzással az alakításaiban. Femme fatale és grande dame szerepek az élen, de operettõl polgári színmûveken át a tragédiáig mindenben otthonos volt. Jávor a bejátszásban még jól tartja magát, a 40-es évek elejére valahogy elhízott kicsit és a múló idõ valamint a háborúba lépõ, fasizmusba süllyedõ, a szekerét végzetesen a hitlerájhoz kötõ ország okán/láttán romló közérzete jobban kiült vonásaira.
1935-ben általános meglepetésre õt is szerzõdtette Németh Antal a Nemzeti Színház új "nagy gárdájába", mindjárt Peer Gynt szerepét is kiosztotta neki, amiben, rácáfolva az elõzetes fanyalgó várakozásokra, dicséretesen helytállt. Igaza terepe persze a film volt és maradt, de színpadi színészként sem vallott kudarcot.
A többit majd privátban h ne terheljem a nagyérdemût és a topikot :)
gladiolus 2015 ápr. 23. - 19:21:25 Előzmény cellasto
Hát a mulatás hiteles, az biztos. Jávor Pál nagyon bele tudta ezekbe lovalni magát, bár ha engem tánc közben így rángatott volna valaki, akkor haladéktalanul fejbe vertem volna a táskámmal, hogy higgadjék már le. Hát ilyen rángatástól kijön a vacsi, nem? Én meg szétröhögtem magam most is, mint mindig, de jólesett. :-)

Bocsi, de ezeknél a régi, mulatós jeleneteknél sosem tudok komoly maradni. Jávor Pál gyakorlatilag szexszimbólum volt, végülis arcra jóképûnek mondható,legalábbis a többi korabeli pasihoz képest, ugyanakkor a hátsója akkora, mint Brazília, és a nadrágok, amiket hord, ezek a zsáknacik, vagy mit tudom én micsodák-de persze akkoriban mások is ezt hordták...mindegy...ez volt, s nem volt más.... :-)

Különben ezen apróságoktól eltekintve jó fej volt. És hogy tudott szomorkodni, egek, ha elkezdett szomorkodni, akkor lógott keze lába, és ment, magába roskadva, mint egy hadirokkant....én meg azon is szétröhögtem magam.....:-)

Ez a csajszi pedig, akit nem sikerült beazonosítanom, szõke fejjel akár egy enyhén elcseszett Marlene Dietrich is lehetne, gondolom, az õ imidzsét próbálta lekoppintani, több (de inkább )kevesebb sikerrel.

Viszont, hogy jót is mondjak Jávorról, a Hyppolitban Erdélyi Micivel van egy nagyon elegántos táncjelenetük, na az tetszetõs, még a mai kor igényeinek is.

:D
Összes hozzászólás