Kedves ellenség

Bakancslistához adom
Querida enemiga
mexikói tévéfilmsorozat, 60 perc, 2008

Értékelés:

46 szavazatból
Szerinted?

Lorena (Ana Layevska) és Sara (Carmen Becerra) két fiatal lány, akik együtt nevelkedtek a San Martín árvaházban, s bár a sors homlokegyenest ellentétes személyiséggel áldotta meg őket, úgy szeretik egymást, mintha csak testvérek lennének. Lorena családalapításról álmodozik, s arról, hogy egy nap majd szenvedélyéből élhet, ami nem más, mint a sütés-főzés. Sara sokkal gyakorlatiasabb, gyűlöli az árvaház szegénységét, és megveti a szüleit, akik miatt nélkülöznie kell. Ambiciózus és nem ismer lehetetlent. Mikor a lányok betöltik a nagykorúságot, Lorena elköszön az apácáktól és Mexikóvárosba megy, hogy gasztronómiát tanuljon. Ugyanezen a napon Sara ellopja az árvaház összes megtakarított pénzét, s mikor ezt Asunción főnővér (Nuria Bages) megtudja, a számonkérés hevében szívrohamot kap, és meghal. Sara elemenkül cinkosával, Chalóval (Mike Biaggio), aki az árvaház sofőrje. Hogy eltüntessen minden nyomot maga után, ellopja az árvaházból a saját és Lorena aktáját is. Mikor azonban elolvassa őket, egy sokkal ördögibb terv kezd el körvonalazódni a fejében: kiderül ugyanis, hogy amíg őt egy szemetesben találták az árvaház előtt, Lorena a gazdag és befolyásos Hortensia Armendáriz (María Rubio) unokája, a nagyhatalmú étteremtulajdonosé, aki annak idején mindenféle magyarázat nélkül hagyta Lorenát az árvaházban. Első gondolata az, hogy megkeresi Lorenát, hogy segítsen neki szembeszállnia nagyanyjával és követelni a jogait, ám újragondolva inkább úgy dönt, maga bújik Lorena bőrébe, és átvéve a helyét saját maga fogja visszaharcolni magának azt, ami Lorenát illetné meg.

Sara így egy nap megjelenik az Armendáriz-vállalat egyik ünnepségén, és Hortensiát félrevonva közli vele, hogy ő az unokája, és követeli, hogy ismerje el. Hortensia, aki mindent a látszat tökéletességének oltárán áldozott fel egész életében, félve a lány zsarolásától, enged neki, feltéve, ha senki más nem tudja meg, hogy ki ő valójában. Kiderül, hogy Hortensia azért hagyta el annak idején az unokáját, mert az házasságon kívül született, és ez rossz fényt vetett volna a család jóhírére. Fia, Omar (Alfonso Iturralde) sosem volt elég erős, hogy küzdjön anyja akarata ellen, és hogy felvállalja szerelmét Zulemával (Socorro Bonilla), Lorena anyjával. Ezenközben Lorenát kirabolják a városban, így kénytelen a tanulás helyett munkát keresni. Történetesen éppen az Armendáriz-cégnél szerez szakácsnői állást, ahol hamar befogadják a személyzet tagjai. Különösen Ernestóval (Jorge Aravena), az egyik főszakáccsal kerül jó kapcsolatba, aki elkezd gyengéd érzelmeket táplálni a lány iránt. Lorena élete nem könnyű, Hortensia ugyanis folyamatosan megalázza, akárcsak a konyha többi dolgozóját, miközben a felszínen adakozó és jólelkű dámaként mutatja magát.

Lorena egy nap megismeri a jóképű orvost, Alonsót (Gabriel Soto), és hamarosan egymásba szeretnek. Hamarosan Sarával is találkozik, akit szinte sokkol a tény, hogy Lorena, akinek a személyiségét bitorolja, folyton a közelében van, ráadásul barátnőként tekint rá. Sara elméjébe egyre inkább befurakszik a rögeszme, hogy távol tartsa Lorenát az igazságtól, és azzal, hogy elvesz tőle mindent, ami fontos neki, végleg eltüntetheti a színről. Így amellett, hogy Hortensiát Lorena ellen uszítja, szemet vet Alonsóra is.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Lorena de la Cruz
Alonso Ugarte Solano
Sara de la Cruz
Ernesto Mendiola Chávez
Paula Ugarte Solano
Asunción főnővér
Chalo Carrasco
Hortensia Armendáriz
Omar Armendáriz
Zulema de Armendáriz

Hozzászólások

Szerinted?
gama1 2014 okt. 22. - 23:27:30
hát sajna minden részt levettek a sorozatok online oldalairol. nemlehet már ott nézni.
10/10
suxel 2014 júl. 21. - 15:21:36 10/10
A félig-meddig új szinkronnal ugyan 1-2 szinkronhang jobb lett, mint a régi, de 1-2 rosszabb, úgyhogy a helyzet összeségében kb ugyanaz, mint az elsõ verziónál. Egy fokkal sem lett jobb vagy rosszabb. Sotonak elég béna a kinézete a sorozatban a többihez képest, míg Layevska pont fordítva, annak ellenére, hogy nem egy túlságosan szép lány, elõnyösen néz ki a sorozatban.
10/10
suxel 2014 júl. 01. - 15:59:25 10/10
Mind a 110 resz fenn van magyarul a neten a szokasos online sorozatok tv oldalon. Ott megnezheto.

Amugy mindenkinek ajanlom ezt az egyszeru, de annal inkabb remek, kedves tortenetet. Mielott ijedelem lenne urra az emberen, hogy egy remake, nem, ez nem remake, hanem egy original sorozat 2008-bol par ismertebb arccal.
Ugy mint Gabriel Soto, Ana Layevska, Jorge Aravena, Marco Mendez, Socorro Bonilla, Luz Maria Jerez, Alfonso Iturralde.
veres gyopar katalin 2014 júl. 01. - 13:53:18
sziasztok,lattam hogy 16tol lesz a story5on a telenovella,de sajnos nem tudom nezni ,pedig megneznem.
10/10
suxel 2014 jún. 26. - 15:14:09 10/10
A sorozat újra mûsoron, s az a meglepetés benne, hogy a Story5-ön és nem a Film Cafen.
Mindenki figyelmébe erõsen ajánlom, akik szeretik a telenovellákat, és még csak nem is túl hosszú, összvissz 110 részes. Aki itt a porton olvas utána a storynak, az veszélyes spoilerekbe bukkanhat a végkifejletet illetõen, mivel már többször vetítették.
http://televisahirblog.wordpress.com/2014/06/25/kedves-ellenseg-julius-16-tol-a-story5-on/#more-4879
Haversrac 2013 aug. 17. - 18:48:00
Fõcímdal és az introja az egyik legjobb, amit láttam eddig.

Mindig megnéztem annyira jól összehozták:)
Haversrac 2013 aug. 17. - 18:39:33
Megnéztem mind a 110 részt. Úgy kb 1 hónapig tartott mire ledaráltam az összes részt, ahogy ráértem rátapadtam a sorozatra.

Összegzés: Remek kis szappanopera volt, kiszámítható cselekményekkel, történésekkel, eseményekkel nagyrészt ennek ellenére élvezetes volt mivel a karaktereket jól sikerült összehozni, ami fontos mozgatórugója egy sorozatnak.
Mindenki odakerült ahová való, a jók gyõzedelmeskedtek a gonosz szereplõk megfizettek(nek) bûneikért.

Sara végig zseniálisan hozta a tõle elvártat. A színésznõ ennek ellenére nekem nem szimpatikus, de megérdemelte a különdíjat vagyis a leggonoszabb sorozatszereplõét még 2009-ben. Lorena is, mint fõszereplõ végig bájos volt és szerencsére nem érzelgõsködött sokat csak elõretekintett bármily csalódás is érte. Ez nagyon tetszett. Kissé fura mondjuk, hogy egy európai azaz Ukrán születésû lány egy mexikói sorozatnak a fõszereplõje, mindenesetre pokolian rászabták Lorena szerepét. Nos ment a huzavona, hogy kit válasszon, dehát teljesen mindegy volt, hogy Ernesto vagy Alonso mivel mindkettõ illett volna hozzá. Úgy értesültem róla, hogy a nézõkön múlt, hogy Ernesto. Nos ez egyáltalán nem baj legalább így nem lett totálisan egyértelmû és kiszámítható befejezése. Kedvencem egy ideig Paola volt egyértelmûen mivel sokat nevettem azon amikor féltékenykedett Jacquelinra Dario miatt. Magyar hangja zseniálisan jó volt az a magas és temperamentumos hangnem:D kész voltam tõle meg a cselszövések és poénok amiket benyomott áá:D Sajnos úgy az 50-60. részek környékén megkomolyodott és beleszürkült a szerepébe. Az öreg Toribio is nagy fazon volt csak az õ szerelmi szálait elcsépelték kissé. Gyorsan lezárták a Clarás, Cataliás szálát. Jaime, Hortensia asszony és Barbara fejlõdtek a legtöbbet jellemileg. Õk hatalmas változásokon mentek keresztül pozitív irányba. Chalo is már elindult ezen az úton a sorozat közepe fele ám õt Sara sajnálatos módon elintézte. Nagyon felüdítõ részek voltak amikor Barbarával kavartak. Valahogy drukkoltam nekik és kajak még sajnáltam is a csávót, mert megkedveltem. Julian és Rossy aranyosak voltak ámde szürkék kissé fõleg a végefele. Vasco kétszer is életveszélyben volt valahogy az õ szála is ellaposodott és a végén is várható volt, hogy összejön Dianával, aki számomra végig unalmas volt. Omar-Zulema szál nagyban lekötött, de számítottam rá, hogy a férj meg fogja csalni elõbb utóbb. Omar, mint minta családapa hirtelen közellenséggé vált a család szemében, de természetesen itt is happy end lett a vége. Arturon sokat nevettem micsoda szánalmas üzleti érzéket ragasztottak rá:DDDD A sorozat derekán ügyes cselszövõ volt, de végül õ is megbûnhõdött. Az anyja Catalina szépen félrenevelte. Bruno, mint másik fõgonosz nagyon hiteles volt pláne, hogy a színésznek is elég ronda nézése van a sötét kreol bõrérõl ne is beszéljünk. Érdekes, hogy orvosként lett belõle egy gátlástalan, irigy fajzat, de az õ esetében 2 dolog indította el a lavinát a lejtõ felé. Egyrészt irigy volt Alonso sikereire másrészt pokolian fájt neki az a tudat, hogy apa lesz mivel féltette a szabadságát. Innentõl kezdve a becsvágyó, hatalom éhség, düh vezérelte csakúgy, mint Sarát más szempontokból. A végén a bocsánatkérése nem volt hiteles Alonsotól, de legalább feldobta Sarát. Dariot és Jacquelint viszonylag hamar kivették a sorozatból. Egyetlen dolog volt meglepõ, amit az elején biztos nem gondoltam volna mégpedig az, hogy Valeria összejött Alonsoval a végén. Nyújthattak volna 1-2 szálat, de ez a sorozat így volt jó ahogy volt elejétõl a végéig.

10/9
Haversrac 2013 júl. 15. - 16:42:42
Nem nekem Sara stílusra és cselekedetekre is rendkívül gusztustalan...Viszont nem ejtették a talpára. Nincs rossz szerepe, de szerintem a színésznõ, aki játssza nem nagy szám. Mondjuk azt nem tudom hol tanulta meg ilyen hirtelen az informatika mellett az üzleti élet fortélyait és máris a kezdetektõl nagyobb szakértõ, mint Jaime:DDD vicc azért...

Ez is, hogy gyerekkora óta irigykedik Lorenára együtt nõnek fel és folyamatosan alá tesz eleddig.
10/10
suxel 2013 júl. 15. - 12:27:47 10/10
jorge aravena majd a 20-30as reszek korul erkezik, amikor lorena beiratkozik egy fozotanfolyamra. O lesz a tanarbacsi, sokkal szimpibb lesz, mint alonso karaktere.
Lorena bájos nagyon foszereplokent, de nekem is sara volt a kedvencem, nagyonjol is jatssza a szerepet, es a tortenet emellett rovid is, nincs a vegletekig elnyujtva. :)
Haversrac 2013 júl. 15. - 03:20:39
Srácok ne legyetek idegesek. Mind a kb 110 epizód fent van az online sorozatok.hun:DDD
Haversrac 2013 júl. 15. - 03:15:28
SPOILER, aki nem látta

Megmondom õszintén nagyon jó sorozat. 8 részt láttam és nagyon lekötött. Szimpatikusak a szereplõk 1-2 kivétellel, hihetetlen fordulatok várhatók a továbbiakban. Omar és családja Zulema, Julian és Diana a szegény, de boldog család megtestesítõje. A gazdagoknál Hortensia begyepesedett vén szipirtyó, akit az unokáján kívül csak az üzlet érdekel Jaime fiát saját képére formálta ám Vasco az unokája szabadakaratú az egyik kedvencem a sorozatban jó arc. Barbara megcsalja Jaimet egy családapával, akit az anyja irányít, akinek eddig minden üzlete balul sült el és kölcsönökkel traktálja folyamatosan. Épp ebben az epizódban hallgatta le Sara a beszélgetést így Barbit sakkban tarthatja. Sara eszméletlen zseniális ám, de gátlástalan ahogyan beépült az hagyján, hogy Hortensiának is beadta a meséjét, de ahol tud keresztbe tesz Lorenának mivel irigykedik rá. Elérte, hogy az öreglány asszistense lehessen félretolva ezzel Jacqueline-t is. Dzseki láthatóan túlzottan meg akar felelni Hortensiának már már látványosan nyal neki mialatt elcsábított egy nõs üzletembert Dariot, aki nem izgatja magát semmin úgy veszem észre a lánya boldogsága is érdekbõl számít neki. Paola vicces, de dilis nõ. Alonso nõvére, de nem hasonlítanak kicsit sem.:D Bruno-Diana sztori lesz még érdekes. Bruno hallani sem akar Diana gyerekérõl, amit egyelõre nem vallott be az anyjának, hogy várandós. Viszont Brunonak meg tetszett Sara, aki egyelõre nem nagyon kokettált az orvossal mivel szintúgy ahogy Lorena is természetesen õ neki is Alonsora fájna a foga. A kis Rossyt bírom csinos is és huncut. Julian akivel együtt jár történetesen Hortensia unokája egy negatív srác, aki csak a focihoz ért. Omarék viszont egyelõre abban a tudatban élnek, hogy az egyik gyerekük megfulladt a köldökzsinor okán. Nos õ lesz Lorena csak ezt nem tudják. Valószínûleg Hortensia intézte úgy, hogy azt higgyjék meghalt és akkor adta be árvaházba a kicsit. Akire még kíváncsi leszek az Chalo. Õ lehet Sara legfõbb gyengepontja és zsarolója. Ernestora is várok mikor bukkan fel, aki pedig a jelenleg is futó "Amit a szív diktál" sorozat Elias Francoja:)
BENovelas 2012 jún. 06. - 15:52:10
Nem láttam ezt a sorozatot de nem is érdekel.
10/10
csikosi 2012 jún. 06. - 14:28:07 10/10
szia!
Láttad már ezt a sorozatot??
Lorena mikor jön már rá, hogy ez a sara ilyen szemét.
BENovelas 2012 jún. 06. - 00:42:42 Előzmény csikosi
Ez nem barátság ha hozzájuk kell alkalmazkodni! A lengyeleknek számos TV csatornája van és bemutatják a sikeres sorozatokat. A Romantica számukra amolyan pótlék csatorna. Ott azokat adják le amit a nagyobb lengyel csatornák nem adnának le. Emlékszem a Tierra de pasiones csakis azért ment a Romanticán mert a lengyelek nem látták. Nem érdekelte õket hogy a hazai RTL már levetítette. Nem! Õk akkor is látni akarták! Mi magyarok nem szólhatunk bele abba amit õk csinálnak. Van egy argentin sorozat: Culpable de este amor. Annyira reménykedtem hogy lesz de hát ment a lengyeleknél és nekik meg nem érdekük hogy a Romanticán is legyen éppen ezért kilõtték! Mi persze nem nézhetjük meg mert a lengyelek látták?! Ez azért nem fer!
10/10
csikosi 2012 jún. 05. - 15:05:06 10/10
Azt hittem barátok vagyunk a lengyelekkel.
BENovelas 2012 jún. 05. - 14:49:47
A Romantica már csak ilyen. Ott lengyel diktatúra folyik. Az van amit õk akarnak, minket magyarokat semmibe vesznek. Nem fog már hiányozni ez a csatorna.
10/10
offtopic
csikosi 2012 jún. 05. - 14:44:15 10/10
Látom nem sok a hozzászóló van itt mostanában.
Én még nem láttam ezt a sorozatot, de igazából érdekelne, de csak azt nem értem miért kell 5-10-percenként betenni ezt a rohadt reklámokat, amit még ráadásul nem is értünk.
A FRANCBA!
Zsumici 2011 szept. 22. - 17:17:48
Ez egyszerüen tragédia,már szinte idegrohamot kapok ezektõl a szinész életképektõl.Több mint 2 éve nézzük ugyanazt, hiába vannakjó filmek, én is lassan feladom. Megéri ez a csatornának?
10/10
suxel 2011 szept. 18. - 13:15:55 10/10 Előzmény Hhajnalka
Az online-sorozatokon fent van mind a 110 rész.
anita27 2011 szept. 11. - 18:16:37 Előzmény Hhajnalka
szia,
--én ezt úgy oldom meg, hogy amikor jön a reklám azonnal elkapcsolok.
Engem is zavar a színészek élete, uncsi már.
ettõl még a sima reklámok is érdekesebbek :-D
Összes hozzászólás