A magyar vitorlásversenyző hosszú és fárasztó utazás után érkezett meg a jövő pénteken kezdődő olimpia helyszínére, az Enosima Jachtkikötőbe.
Egyetlen makacs sérülés, ami már eddig is megkeserítette Babos Tímea életét keresztülhúzta a magyar teniszcsapat olimpiai szereplését. Öröm az ürömben, hogy legalább Fucsovics Márton egészségesen készül Tokióba.
Napról-napra közelebb a tokiói Nyári Olimpiai Játékok, a női kézilabda-válogatott vezetői megtartották az utolsó sajtótájékoztatót az utazás előtt, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elindította a hajókat Japánba és a sportlövők is útra készek.
Minden nap egyre közelebb kerülünk a Nyári Olimpiai Játékok megnyitójához, így árgus szemmel figyeljük már most a magyar sportolók felkészülését. A tenisz versenyeken a Wimbledonban negyeddöntős Fucsovics Márton és női párosban a Babos Tímea, Jani Réka kettős léphet pályára.
Szombaton elkezdtük vágni a centit, hiszen nyakunkon az olimpia - persze félszemünk még a foci ebn-n. A nyári játékok 33 éve már a világ legnagyobb sporteseménye, míg 1972-ben egy gyalázatos terrorcselekmény nyomta rá bélyegét a a müncheni "játékokra", majd következett három ilyen-olyan okból és módon bojkottált olimpia, addig 1988 óta töretlenül zajlik az Olimpiai Játékok világméretű térhódítása.
A Nemzeti Filmintézet ezenkívül a Nyócker!-rel berobbant Gauder Áron mesefilmjét és a trianoni Magyar Békedelegációról szóló dokumentum-játékfilm gyártását is támogatja.
„Nincsen jobb, mint a mi bobcsapatunk: az első jamaicai bobcsapat!” Az igaz történeten alapuló film vidám rigmusát biztos mindenki tudja – de vajon erről a tíz forgatási érdekességről hallottatok már?
Talán sokan emlékeznek, hogy a tavalyi nyári olimpián volt egy szíriai menekült lány, aki leúszta a 100 méteres női pillangó előfutamát, meg is nyerte azt, de az MTVA tévéközvetítője, ifj. Knézy Jenő mégis valamiért „elfelejtette” megemlíteni a nevét.